Férfi kézi: Senki sem izgulta túl – Imre Bence

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 08:44
null
Imre Bence 90 százalékos hatékonysággal lőtt első válogatott mérkőzésén (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Kilenc góllal mutatkozott be a magyar férfi kézilabda-válogatottban Imre Bence Litvánia ellen, de neki mégis látványos labdaszerzése maradt a legemlékezetesebb, mert úgy érezte, végre a védelemben is hasznára lehet a csapatnak.

 

Nemcsak azért volt emlékezetes a Litvánia–Magyarország férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező, mert válogatottunk 46 gólt szerezve beállította a történetének rekordját, hanem mert remekül mutatkoztak be a fiatal játékosok is. Közülük is kiemelkedett Imre Bence, a Ferencváros húszéves jobbszélsője, aki első válogatott meccsén kilenc gólt szerzett.

„Jól éreztem magam, nagyon segítőkészek voltak a többiek, és igazán nem is izgultam a meccs előtt, annyira gyorsan történt minden, egyszerűen nem volt időm feldolgozni, hol is vagyok pontosan – mondta Imre Bence, miután hazatértek Litvániából. – Kis drukk azért volt bennem, de nem izgultam túl a helyzetet, az utóbbi időben már nem is jellemző ez rám.”

Ilyen bemutatkozásra azért ő sem gondolt, ahogy pályára lépett a tizenötödik percben, azonnal betalált hetesből, de a kilenc szerzett gólján ő is meglepődött, hiszen már annak is örült, hogy beválogatták, és pályára léphetett a válogatottban.

„És még a játék is jól ment, de a csapat győzött, nem én, jó volt látni a többi fiatalon is, hogy senki sem izgulta túl, mindenki tudta, mit kell tennie  – folytatta a Fradi játékosa, megemlítve, hogy a szélsőposzt erősen csapatfüggő, mert a társak alakítják ki a helyzetet, neki „csak” be kell dobnia. – Kicsit talán keményebb meccset vártunk, de az elején bírta a tempót az ellenfél, jött velünk, ami bizonyítja, nem rossz csapat a litván. Nekünk több variációs lehetőségünk volt, friss lendületet hozott mindenki, aki beállt, a tempót egy idő után nem bírta az ellenfél, a belső posztokat pedig nem tudta úgy forgatni, mint mi.”

Imre úgy véli, befolyásolta a litvánok játékát, hogy nekik is voltak hiányzóik. 10–10-es állásig így is tudták tartani magukat, utána elszakadt Chema Rodríguez együttese, és a második félidőben jobbszélsőnk is megtáltosodott, kilenc góljából nyolcat a szünet után szerzett.

„Futószalagon jöttek a helyzetek, főleg az én oldalamon, összesen tizenhat lövésünk volt a jobb szélről, ami ritka, de a társaim nagyon jól kiszolgáltak, lefutottuk a litvánokat, sokszor nem tudtak visszarendeződni” – magyarázta. Nemcsak azzal léptek el a mieink, hogy az első tizenöt perc után tempót váltottak, hanem hogy a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. Andó Arián 41.6 százalékkal védett az első félidőben, és Nagy Martin is öt védéssel mutatkozott be a magyar kapuban, elöl pedig jó százalékkal értékesítették a helyzeteiket a többiek, a mezőnyből közel nyolcvanszázalékos hatékonysággal lőttek kapura.

„Nem minden marad meg az emlékezetben ekkora eufória után, az adrenalin miatt az ember könnyebben felejt – tette hozzá Imre Bence. – Ha visszaemlékszem a meccsre, megvan a bevonulás, vagy ahogy futok vissza egy gól után, és mindenki fülig érő mosollyal örül a pályán és a padon, de a legkedvesebb pillanat talán a labdaszerzésem. Előtte volt néhány helyzet védekezésben, amit jobban megoldhattam volna, kaptunk is gólt rólam, de ennél a labdaszerzésnél olyan érzésem volt, hogy végre védekezésben is hozzátettem a magamét a csapat teljesítményéhez, ráadásul emberhátrányban.”

A magyar válogatott eddig hibátlan a selejtezőcsoportjában, amelyből Svájc jutott még tovább a jövő januári Európa-bajnokságra, de vasárnap még van egy találkozó, a fiatalok Tatabányán fogadják Grúziát, és ahogy Imre Bence magyarázta: a válogatottnál nincs kevésbé fontos vagy tét nélküli mérkőzés.

EGY GÓLON MÚLT EGY MÁSIK REKORDBEÁLLÍTÁS
A kézilabdázók ritkán lőnek annyi gólt első válogatott meccsükön, mint Imre Bence Litvánia ellen, aki kilencszer volt eredményes, de a nemzeti csapat történetében van valaki, aki még nála is eredményesebb volt: Fenyő András 1963. június 29-én kereken tíz gólt lőtt a Szovjetuniónak a debütáló meccsén. A múltban ketten voltak, akik kilenc gólig jutottak, Farkas Roland (1999, Oroszország ellen) és Krivokapics Milorad (2009, Románia ellen), utóbbi eset szépséghibája, hogy Krivokapics már 29 éves volt, és előtte két éven át Szerbia és Montenegró válogatottját erősítette. Az örökranglistán a hatgólosok követik őket: Pérez Carlos (2002, Szlovénia), Oláh Gábor (2007, Algéria) és Zdolik Bence (2013, Horvátország).

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ, 6. CSOPORT
Április 30., vasárnap
18.00, Tatabánya:
Magyarország–Grúzia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik