Férfi kézi: Sabaté csalódott a BL-szabadkártya elmaradása miatt

MTI MTIMTI MTI
2020.06.22. 17:00
null
Sabaté folytatja a kemény munkát a Plocknál (Fotó: Török Attila)
Xavier Sabaté, a lengyel Orlen Wisla Plock vezetőedzője rendkívül csalódott, amiért csapata nem kapott szabadkártyát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére.

„Sok kiváló csapat pályázott a szabadkártyákra, ezért tudtuk, hogy szoros lesz a verseny” – idézi a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát a Handball-Planet szakportál.

A spanyol tréner rávilágított, a Wisla Plock volt az egyetlen csapat, amely a BL alsó ágáról kétszer egymás után a rájátszásába jutott, vagyis a pályán kiérdemelték a szabadkártyát, és bizonyították, hogy az új lebonyolítási rendszerben is helyük van a mezőnyben.

„Olyan csapatot építettünk fel az új szezonra, amely képes versenyre kelni a legjobb ellenfelekkel is, ennek ellenére, az európai szövetség döntése miatt az új Európa-ligában fogunk szerepelni” – magyarázta Xavier Sabaté.

Hozzátette, az új sorozat bizonyára erősebb lesz, mint korábban a BL alsó ága volt, ezért a szurkolóik ismét magas szintű kézilabdát láthatnak majd.

„Folytatni fogjuk a kemény munkát, a fejlődést, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszatérhessünk a Bajnokok Ligájába” – hangsúlyozta a magyar válogatott Szita Zoltánt is foglalkoztató Plock edzője.

Az európai szövetség pénteken hozta nyilvánosságra a BL következő idényének mezőnyét, amelyben csak Németországból, Magyarországból és Franciaországból szerepel két-két csapat. A Wisla Plock legutóbb második lett a lengyel élvonalban a Vive Kielce mögött.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Fazekas Gergőék drámai vereséggel kezdtek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.09. 22:41

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15