Férfi kézi: Putics otthagyta francia csapatát, Liszkai Luxemburgban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.22. 10:00
null
Putics Barna jelenleg csapat nélkül áll (Fotó: AFP)
Hazatért francia klubjából Putics Barna, aki legszívesebben a német férfi kézilabda-bajnokságban folytatná pályafutását, miközben egy másik magyar játékos, a kapus Liszkai Szilveszter luxemburgi csapathoz szerződött.

„A nyarat már itthon töltöttem, és nem is megyek vissza a Tremblay csapatához, amely az előző szezonban még az első osztályban szerepelt” – mondta a Nemzeti Sportnak a 32 éves, 93-szoros válogatott balátlövő, aki 2012-ben tagja volt Mocsai Lajos szövetségi kapitány olimpiai negyedik helyet szerző csapatának, és a Veszprémmel KEK-et nyert 2008-ban.

Putics Barna a tavasszal nem játszhatott, mert a tavaly ősszel kialakult gerincsérvét kellett kezeltetnie, jelenleg is azon fáradozik, hogy visszanyerje az erőnlétét.

„Nem tagadom, szívesen visszatérnék a német bajnokságba, de más külföldi ajánlatok is érdekelnek. Szeretném olyan klubban folytatni, amelyben minden tekintetben biztonságban érezhetem magam, vagyis gondoskodhatok a családomról, amely nekem a legfontosabb.”

A 30-szoros válogatott Liszkai Szilveszter Puticshoz hasonlóan szintén elhagyta a francia Tremblay-t, hogy a luxemburgi bajnokságban legutóbb az 5. helyen záró HC Berchemben folytassa pályafutását.

A 29 éves kapus korábban a Mezőkövesd, a Gyöngyös, a román Bacau, a Tatabánya, a Szeged és a Veszprém színeiben szerepelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik