Férfi kézi NB I: szegedi gólgálával folytatódott a bajnokság

Vágólapra másolva!
2021.02.01. 20:09
null
Bombac (labdával) két gólt vállalt a 42-ből (Fotó: Török János/Délmagyar)
A Mol-Pick Szeged sikerével folytatódott másfél hónap szünet után a férfi kézilabda NB I hétfő kora este. A találkozó előtt az is kiderült, hogy a szegediek jövő keddre tervezett, Elverum elleni idegenbeli BL-meccsét a norvég kormány intézkedései miatt nem lehet február 17-ig megrendezni – közölte az MTI.

A Szeged a vendég Cegléd felett diadalmaskodott 42–21-re a hétfői találkozón, amely december 17. óta az első férfi bajnoki volt, és amellyel lezárult az egyiptomi világbajnokság miatti szünet. A vendégek 4–4-ig tudták tartani a lépést a Szegeddel, amely ezt követően 9–0-s sorozatot produkált, és amellett, hogy támadásban jól élt a lehetőségeivel, a kapuban Mirko Alilovic remekelt. A fordulást követően sem vett vissza a tempóból a házigazda, a második játékrészben is 21 gólt dobott.

Hétfőn derült ki, hogy jövő kedden nem kerülhet sor a szegediek idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésére az Elverum ellen. A Máthé Dominikot foglalkoztató norvég klub a honlapján számolt be róla, hogy az ország kormányának rendelete értelmében február 17-ig nem rendeznek találkozókat.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
MOL-PICK SZEGED–CEGLÉDI KKSE 42–21
(21–9)
Szeged, zárt kapuk mögött. V:
Sándor L., Szikszay
SZEGED:ALILOVIC – B. RADIVOJEVICS5,STEPANCIC5,Bombac2,Bánhidi2,Mackovsek1,J. KÄLLMAN5
Csere:Mikler (kapus), Gaber1,IFJ. ROSTA M.3,Kaspárek4,Bodó2,M. Stranovsky2,Zsitnyikov3,SOSTARIC7 (1)Bajus
Edző:Juan Carlos Pastor
CEGLÉD:Tamási – Gyene, Németh B.2,Spekhardt1,Mazák, Juhász K.1,Szepesi I.2 (1)
Csere:Kránitz (kapus), Vranac3,Kállai, ZAKICS6 (2),SINKOVITS3,Teleki1,Kiss R.2
Edző:Nagy Károly
Az eredmény alakulása. 5. perc:3–1.9. p.:4–4.20. p.:13–4.23. p.:15–5.27. p.:17–8.33. p.:23–10.38. p.:28–12.44. p.:34–13.50. p.:38–15.55. p.:38–19.58. p.:40–20
Kiállítások.4, ill. 2 perc
Hétméteresek:1/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: –Nem reális a különbség, biztos vagyok benne, hogy a Cegléd többre képes, és a jövőben jó eredményeket fog elérni. Csapatommal elégedett vagyok, mert mindenki igyekezett a legjobbját nyújtani.
Nagy Károly: –Sajnálom, hogy nem voltunk méltó ellenfelek. Nem tudtuk segíteni a Szeged Bajnokok Ligája-felkészülését. Bánhidiék súlyban, erőben, technikában és taktikában egyaránt magasabb szintet képviselnek, amit érvényre is juttattak. Csúnya mérkőzés volt, ebből még tanulni sem tudunk.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 13 13 471–276 +195 26
2. Szeged 10 8 2 334–261 +73 16
3. FTC 11 7 4 313–288 +25 14
4. Gyöngyös 11 6 1 4 304–296 +8 13
5. Csurgó 11 6 1 4 301–293 +8 13
6. Tatabánya 6 4 1 1 164–151 +13 9
7. Komló 9 3 1 5 240–254 –14 7
8. Veszprémi KKFT 9 3 6 234–260 –26 6
9. Budakalász 10 2 2 6 256–292 –36 6
10. Eger 7 2 1 4 197–234 –37 5
11. Cegléd 12 2 1 9 263–367 –104 5
12. Balatonfüred 5 3 2 112–143 –31 3
13. Orosháza 7 1 1 5 155–214 –59 3
14. Dabas 5 5 121–136 –15 0

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik