Férfi kézi NB I: a Veszprém pontot veszített Balatonfüreden

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.25. 21:02
null
Marguc nyolc gólt szerzett, de ez sem volt elég a Veszprémnek a győzelemhez (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Telekom Veszprém 31–31-es döntetlent játszott a Balatonfüred otthonában, az utolsó támadás lehetősége ráadásul a hazaiaké volt. A Budakalász házigazdaként 30–29-re legyőzte a Ferencvárost a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A balatonfüredi mérkőzésen a hazaiak a 14. percben még 10–8-ra vezettek, ám a Bajnokok Ligája rájátszására készülő vendégek csakhamar fordítottak és a szünet előtt már 21–13-as előnyben voltak. A meccs háromnegyedénél 26–20 volt az állás a Veszprém javára, de a fürediek nem adták fel, és egy 6–1-es sorozattal felzárkóztak egy gólra, majd a hajrában egyenlítettek (30–30).

Két percnél is kevesebb volt hátra, amikor a fürediek átvették a vezetést, aztán ellenfelük gólját követően időt kértek. A Veszprém nyitott védekezéssel megakadályozta az újabb találatot, így döntetlennel ért véget a találkozó.

A hazaiaknál Szöllősi Balázs hét, az egyformán magyar válogatott Topic Petar és Rodríguez Álvarez Pedro hat-hat gólt lőtt. A vendégeknél Gasper Marguc nyolc, Manuel Strlek pedig hat alkalommal talált be. A füredi kapusok 12, a veszprémiek viszont csupán három védést mutattak be.

BUDAKALÁSZ–FTC

Nagy Bence volt a mezőny legeredményesebb játékosa (Fotó: Török Attila, archív)
Nagy Bence volt a mezőny legeredményesebb játékosa (Fotó: Török Attila, archív)

A meccs elején a vendégek már 5–0-ra is vezettek, innen azonban a hazaiak 10–7-re fordítottak. A második félidő elején 18–14-es előnyben volt a Budakalász, és bár 20–20-nál egyenlített az FTC, az 51. percben 28–23-nál úgy tűnt, magabiztos győzelmet aratnak a házigazdák. A fővárosiaknak megint összejött az egyenlítés (29–29), ám Tyiskov Mihály 14 másodperccel a vége előtt beállította a végeredményt, ezzel győzött a Budakalász.

A mezőny legeredményesebb tagja az FTC válogatott játékosa, Nagy Bence volt hét találattal – emelte ki az MTI.

A Gyöngyös 29–25-re nyert a sereghajtó Kecskemét otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
BALATONFÜREDI KSE–
TELEKOM VESZPRÉM 31–31 (15–21)
Balatonfüred, 800 néző. V: Hargitai, Markó.
BALATONFÜRED: Andó – P. RODRÍGUEZ 6, NÉMETH B. 4, TOPIC 6, SZŰCS B. 1, SZÖLLŐSI B. 7 (3), Ág 1. Csere: BŐSZ (kapus), Kemény, Kovács B., Jánosi, SZMETÁN M. 4, Malinovic 2, Brandt, Draskovics, Határ. Edző: György László
VESZPRÉM: CUPARA – GASPER MARGUC 8 (1), Jahja 2, Mahé 3, A. Nilsson 2, NENADICS 5 (2), STRLEK 6. Csere: Corrales (kapus), Maqueda, Pergel, Ligetvári 2, Lukács P. 1, B. Blagotinsek, Ilic Z. 1, Dörnyei 1, Sipos. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–4. 10. p.: 7–5. 15. p.: 10–8. 18. p.: 11–10. 23. p.: 11–16. 28. p.: 13–20. 34. p.: 18–24. 39. p.: 20–25. 43. p.: 22–26. 50. p.: 26–27. 54. p.: 27–30. 59. p.: 31–30. Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
György László: – Ezen a mérkőzésen óriási akarattal, nagy lelkesedéssel és kitartással küzdöttünk. Nagyszerű játékkal hétgólos hátrányt dolgoztunk le a második félidőben. Óriásit védekeztünk, és kitűnő csapatteljesítménnyel sikerült egy pontot elrabolnunk a Veszprémtől. Boldogok vagyunk és nagyon örülünk.
Momir Ilics: – A fürediek jól játszottak, és jobban akarták a sikert, mint mi. Fordulás után hétgólos vezetésünknél szétesett a védekezésünk, és támadásban is megtört a lendületünk. A Bajnokok Ligájában ennél sokkal több kell.

BUDAKALÁSZ–FERENCVÁROSI TC 30–29 (13–12)
Budakalász, 250
néző. V: Andorka, Hucker.
BUDAKALÁSZ:
VÁCZI D. – VARJÚ 6, Schmid, Dávid M., MIHALIN 4, Juric-Grgic 4 (2), Holpert 3. Csere:GJORGJESZKI (kapus), I. Perisics 2, Maracskó, TYISKOV 2, Vrhovina, KISS B. 4, Kovács D., Koncz 3, Sinkovits 2. Edző: Csoknyai István
FTC: ZERNOVIC – Bujdosó 4, J. Mikita, BOGNÁR A. 4 (1), DEBRECZENI 3, NAGY BENCE 7, Kovacsics 2. Csere: Győri K. (kapus), Füzi 2, Ónodi-Jánoskúti 4, Imre B., Pordán 1, Parzer, Bohács 1, Prainer 1, Turák. Edző: Horváth Attila
Az eredmény alakulása. 7. perc: 0–5. 16. p.: 7–7. 23. p.: 11–8. 34. p.: 18–14. 41. p.: 20–20. 50. p.: 28–23. Kiállítások: 10, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, de már az első félidő végére átvettük a vezetést. A második játékrészben nagy csata dúlt a pályán, az utolsó támadásunk nagyon jól sikerült, amivel sikerült megnyernünk a meccset. A csapatom végig koncentrált volt és nagyot küzdött.
Horváth Attila: – Rengeteg hibával játszottunk, nem tudtunk abban a tempóban kézilabdázni, amiben szerettünk volna. Küzdöttünk, de a megbeszélt dolgaink nem működtek. Bízom benne, hogy be tudjuk fejezni úgy a bajnokságot, ahogy szeretnénk.

KECSKEMÉTI TE-PIROSKA SZÖRP–HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS 25–29 (12–15)
Kecskemét, 400 néző. V: Rontó, Szanyi.
KECSKEMÉT: Deményi – Csordás 2, Enamoto 1, Vetési 2, Szrnka 3, Hiramoto 3, Menyhárt. Csere: Marczika (kapus), Mazák L., Horváth A. 3, ORSZÁGH 5, SIMON B. 5, Karai 1, Szeverényi. Edző: Bencze József
GYÖNGYÖS: A. Tomics – Vaszics 3, MARKEZ 6 (2), Duris, HEGEDŰS M. 5, Hamidovic 2, VARSANDÁN M. 5. Csere: Ubornyák 4, Gábori, Vilovszki 3, Papp B. 1, Gerdán, Rosta B., Gráf. Edző: Kiss Dániel
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–3. 14. p.: 3–7. 22. p.: 6–12. 28. p.: 10–14. 37. p.: 17–20. 45. p.: 18–21. 51. p.: 20–24. 57. p.: 22–28. Kiállítások: 12, ill. 10 perc. Hétméteresek: 0/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Bencze József: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, nehezebben tudtuk felvenni azt a bizonyos ritmust, amit kellett volna. A küzdőszellemünkre nem lehet panasz, de védekezésben és támadásban is gyermeteg hibákat követtünk el, amelyek megpecsételték a sorsunkat. A Gyöngyös most sokkal jobb volt, megérdemelten nyert.
Kiss Dániel: – Azt kaptuk, amire számítottunk, kemény és küzdelmes találkozót. Felültünk a hullámvasútra, el tudtunk menni több góllal is, utána egyéni hibáinkat kihasználva vissza tudott jönni a Kecskemét. Szerencsére mi jöttünk ki jól belőle a végén, így fontos két pontot szereztünk.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA
1. Szeged 19 18 1 679–481 +198 37
2. Veszprém 19 17 2 675–492 +183 36
3. Balatonfüred 19 13 2 4 592–524 +68 28
4. FTC 19 11 8 598–566 +32 22
5. Budakalász 20 9 3 8 539–579 –40 21
6. Tatabánya 18 9 2 7 505–520 –15 20
7. Gyöngyös 19 9 1 9 538–554 –16 19
8. Komló 18 8 2 8 514–527 –13 18
9. Csurgó 17 6 1 10 419–462 –43 13
10. NEKA 18 6 1 11 498–549 –51 13
11. Dabas 18 4 3 11 465–500 –35 11
12. Veszprémi KKFT 18 5 1 12 503–540 –37 11
13. Eger 19 3 1 15 515–612 –97 7
14. Kecskemét 19 2 17 476–610 –134 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik