Férfi kézi NB I: egy góllal győzött a Gyöngyös és az Eger is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 20:09
A magyar férfi kézilabda-bajnokság élvonalának szombati játéknapján a kieső helyen álló Budakalász hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az SBS Egertől, míg a harmadik Gyöngyös ugyanennyivel nyert otthon a Dabasi KC ellen.

BUDAKALÁSZ–EGER
BUDAKALÁSZ–EGER

A budakalásziak az utolsó előtti, 13. helyről várhatták ezt az összecsapást, méghozzá úgy, hogy a legutóbbi öt meccsüket egyaránt elveszítették, de az egriek sem örvendtek jó formának, ugyanennyi találkozóból csak egyszer nyertek. A két csapat a teljes első félidőben fej fej mellett haladt, ám a hazaiak mindig ellógtak egy vagy két góllal, végül 12–11-es eredménnyel vonultak szünetre.

A második félidőt rendkívül jól kezdte a Budakalász, 19–15-re is ellépett, azonban az egriek sokkal jobban bírták erővel, és a hajrára fordulva már náluk volt az előny. Az utolsó percben kis híján újra egyenlíteni tudott a hazai együttes, de végül 25–24-re kikapott.

GYÖNGYÖS–DABAS

A legutóbbi négy meccsüket megnyerő gyöngyösiek a tabella harmadik helyéről vágtak neki az összecsapásnak a Dabasi KC ellen, amely a középmezőnyben foglal helyet. Az esélyek egyértelműen a hazaiak mellett szóltak, akik bár kontroll alatt tartották az első játékrészt, igazán ellépni nem tudtak ellenfelüktől, így 15–13-nál fordultak a felek.

A szünetről nagyszerű formában tért vissza a Dabas, és gyorsan megfordította az eredményt, majd az utolsó tíz percet 22–22-es állásból várhatták. Ezt követően a dabasiak újra elhúztak két góllal, viszont a hajrát nem bírták, így fordítani tudott és ezzel 29–28-ra nyert a Gyöngyös

FÉRFI NB I
HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–DABAS KC VSE 29–28 (15–13)

Gyöngyös, 1100 néző. V: Nagy F., Túróczy
GYÖNGYÖS: Tóth M. – Urbán 2, MARKEZ 7 (2), VILOVSZKI 3, Gerdán, Varsandán M. 3 (3), Ubornyák 2. Csere: Gödör (kapus), Herceg 2, Papp B. 1, Hegedűs M. 2, Gráf, GÁBORI 6, Újvári 1. Edző: Konkoly Csaba
DABAS: Holló B. – Országh 3, PERISICS 7, KRSZMANCSICS 5, SZABÓ B. 4, Halász L. 1, M. Kekezovics 2. Csere: Podoba (kapus), Antal Sz. 1, Lepsényi, Zakics 4 (4), Mikita B. 1, Kiss P. Edző: Tomori Győző
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–2. 12. p.: 7–5. 18. p.: 9–10. 24. p.: 11–11. 36. p.: 17–16. 42. p.: 18–19. 48. p.: 21–22. 54. p.: 24–25
Kiállítások: 4, ill. 14 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba:
– Óriási meccset játszottunk! Fantasztikus hangulatot teremtettek a szurkolóink. Kiélezett csatában múltuk felül a Dabast, a végén nekünk jött ki jobban a lépés.
Tomori Győző: – Szépen felépítettük a mérkőzést, koncentráltak voltunk, sok jó egyéni teljesítménnyel. Az utolsó négy perc játékvezetői ítéletei számos kérdést vetnek fel bennem. A döntetlen igazságosabb lett volna.

BUDAKALÁSZ KZRT–SBS-EGER 24–25 (12–11)
Budakalász, 300
néző. V: Horváth P., Marton
BUDAKALÁSZ: Váczi D. – Tóth Á. 4, HRUSCÁK 10 (5), Mazák, Török Á. 2, Koller 2, Váczi M. 2. Csere: Boros T, (kapus), Gábor M. 2, Czina, Nemes 2, Simotics, Glück, Sinkovits, Hrabák, Borbényi. Edző: Forgács Gyula
EGER: Cvetkovszki – Lezák 6 (2), Tóth A. 1, FÜZI 7, Schmid 1, BERNATONIS 6, Molnár B. 2. Csere: Moscoso (kapus), Kiss G., Péter, Szepesi, Sztevanovics 2, Tóth R., Hajas, Száva, Papp G. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 17. p.: 9–6. 23. p.: 10–10. 36. p.: 16–13. 42. p.: 20–16. 53. p.: 22–22
Kiállítások: 6 perc ill., 12 perc
Hétméteresek: 7/5 ill., 2/2
MESTERMÉRLEG
Forgács Gyula:
– Lehet, hogy az idény végén nagyon drága árat fizetünk azért, hogy nálunk több játékos sokat fejlődjön... – mentálisan és szakmailag egyaránt.
Tóth Edmond: – Mind a két csapat a végsőkig küzdött. A második félidőben az ellenfél dominált, agresszívan támadta a kaput, és nem tudtuk megállítani, viszont volt egy pont, amikor játékosaim megérezték, hogy keményíteni kell a védekezésen, így vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 20 19 1 733–485 +248 38
2. Veszprém 18 18 653–451 +202 36
3. Gyöngyös 18 12 1 5 541–496 +45 25
4. FTC 18 11 1 6 518–484 +34 23
5. Tatabánya 17 11 6 485–446 +39 22
6. Balatonfüred 18 10 1 7 525–496 +29 21
7. Csurgó 18 9 1 8 450–457 –7 19
8. Komló 18 8 2 8 470–478 –8 18
9. Eger 18 6 2 10 482–546 –64 14
10. Dabas 19 6 1 12 487–556 –69 13
11. Orosháza 18 4 2 12 451–520 –69 10
12. Mezőkövesd 18 2 5 11 451–552 –101 9
13. Budakalász 20 2 1 17 492–590 –98 5
14. Vác 18 1 1 16 417–598 –181 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik