Férfi kézi NB I: a Veszprém és a Szeged is nyert az utolsó fordulóban

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.05.26. 20:10
null
Dejan Bombac négy góllal vette ki a részét a Szeged sikeréből (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
A Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged is megnyerte az utolsó mérkőzését a férfi kézilabda NB I alapszakaszában. Az utolsó fordulóban a bakonyiak a vereséggel kieső Ceglédet, míg a Tisza-partiak a Komlót múlták felül.

 

Bekezdett a már bajnoki döntős Telekom Veszprém ellen a Cegléd a férfi kézilabda NB I utolsó fordulójában. Az Abonyban játszott mérkőzésen a hazaiak az első félidő feléig még vezettek is, azonban egy hétperces gólcsend következett. A bakonyiak pedig nem álltak le, sorozatban hatszor is betaláltak és már ötgólos előnnyel mentek a szünetre. A második félidőben tovább növelték az előnyt és végül egy 44–32-es győzelemmel fejezték be az alapszakaszt. Vereségével a Cegléd búcsúzott az első osztálytól és biztosan bennmaradt a Fejér B.Á.L.-Veszprém.

A Szeged sem állt meg 40 alatt, az alapszakaszgyőztes Tisza-partiak végig jobban játszottak a Komlónál és 16 góllal bizonyultak jobbnak.

Győzelemmel zárt a Budakalász és a Tatabánya is, előbbi idegenben verte a Gyöngyöst, míg utóbbi a Dabas otthonában, szoros meccsen nyert.

A bajnoki döntőben a Veszprém a Szegeddel találkozik, a párharc pedig az egyik fél második győzelméig tart.

A férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének programja:
1. mérkőzés:

Szeged, 2023. június 2., péntek, 18.15:
OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém

2. mérkőzés:
Veszprém, 2023. június 5., hétfő, 18.30:
Telekom Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged

3. mérkőzés (ha szükséges):
Szeged, 2023. június 9., péntek, 20.30:

OTP Bank-Pick Szeged–Telekom Veszprém

A bajnoki döntőben ha a rendes játékidő döntetlen eredménnyel végződik, hétméteresdobások döntenek a mérkőzés győzteséről.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I

HÉP-CEGLÉD–TELEKOM VESZPRÉM 32–44 (15–20)
Abony, 300 néző. V: Bába, Horváth P.
CEGLÉD: Kárnitz – PÁSZTOR Á. 4, Markovics 3, Juhász K. 1, Mazák 1, DZSAMALI 10, Csomor 2. Csere: Tamási, Aleksza (kapusok), Tóth M., Kállai 1, Szűcs Balázs 3 (2), Bartha, Spekhardt 2, Aleksza, Kende 2, Teleki 3. Edző: Nagy Károly
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 3 (1), Remili 3 (1), El-Dera 4, Pesmalbek 2, LAUGE 5, Strlek 4. Csere: Cupara (kapus), A. NILSSON 5, Mahé 4 (1), Sipos, VAJLUPAU 9 (1), Elísson 1 (1), Ilic 4, Lukács P. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–2. 9. p.: 7–5. 16. p.: 11–12. 21. p.: 13–15. 26. p.: 13–19. 37. p.: 19–28. 41. p.: 20–32. 48. p.: 24–37. 53. p.: 27–41. 57. p.: 29–43. Kiállítások: 6, ill. 2 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Nagy Károly: – Sajnos semmi sem valósult meg abból, amit elterveztünk ebben az évadban. Nagy törés volt a csapatnak, hogy nem tudtunk a saját csarnokunkban játszani. Az első játékrészben még sikerült tartani a lépést a Veszprémmel, utána azonban kijött a két együttes közötti különbség. Sok könnyű gólt kaptunk a szünet után. Végig harcoltunk, de sajnos ez nem volt elég, és kiestünk az első osztályból.
Momir Ilics: – Elégedett vagyok a látottakkal, főleg az első játékrész végével, illetve a második elejével. Ott vagyunk a bajnoki döntőben, egy hét múlva már Szegeden lépünk pályára. Természetesen az a célunk, hogy megnyerjük a magyar bajnokságot. Ez a mérkőzés jó felkészülés volt a fináléra.

DABAS KC–MOL TATABÁNYA KC 28–29 (12–13)
Dabas, 900 néző. V: Horváth P., Marton.
DABAS: Pallag – HORVAT 6 (3), Fekete B. 2, Garajszki, KOLLER 3, SZÖLLŐSI SZ. 4, TARABOCHIA 7. Csere: Nagy T. (kapus), Bálint B. 1, Bognár N., Gáspár K., Laurinyecz, Katona 1, Hutvágner, Ács T. 2, Zdolik 2. Edző: Tomori Győző
TATABÁNYA: NAGY BENEDEK – RODRÍGUEZ P. 8, Maras 1 (1), Vilovszki 2, Obradovics, Győri M. 2, UGALDE 5. Csere: Székely (kapus), Ubornyák 3, Peric 1 (1), Hornyák B., PERGEL 5, Krancz, Bodor, Ancsin 2, Edwards. Edző: Tombor Csaba
Az eredmény alakulása. 10. perc: 3–5. 18. p.: 8–10. 27. p.: 12–10. 34. p.: 12–17. 46. p.: 21–22. 56. p.: 27–27. Kiállítások: 2, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: – Az élet döntetlenre játszik, mert ahogy a Magyar Kupában tudtunk nyerni a Tatabánya ellen, úgy kaptunk ki most. Örülök, hogy ezúttal is bizonyítottuk, hogy nehéz helyzetekben is van tartásunk.
Tombor Csaba: – Jó, hogy már a múlt héten biztosítottuk a bronzérmet, mert tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk. A Magyar Kupa bronzmérkőzése után ezúttal a javunkra döntött egy gól. Örülök, hogy elértük a kitűzött célunkat az idényben.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–CYEB BUDAKALÁSZ 27–29 (11–13)
Gyöngyös, 800 néző. V: Altmár K., Horváth M.
GYÖNGYÖS: A. Tomics – Gábori 2, Schäffer 1, SCHMID 3, Hegedűs M. 1, HAMIDOVIC 6, Menyhárt 4 (2). Csere: Gyánti (kapus), Potisk, Halász 1, BURA 6, Lakosy, Gerdán, Gráf 1, Jóga 2. Edző: Bíró Balázs
BUDAKALÁSZ: DJORDJESZKI – Varjú 2, Sinkovits 1, Dávid M., MIHALIN 3, JURIC-GRGIC 10 (4), KOVÁCS D. 6. Csere: Váczi D. (kapus), KISS B. 5, Tyiskov 1, Tóth Sz., Koncz 1, Fórizs, Vrhovina, Berényi, Maracskó. Edző: Csoknyai István
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 18. p.: 7–9. 24. p.: 9–11. 36. p.: 14–17. 42. p.: 17–21. 54. p.: 24–26. Kiállítások: 8, ill. 16 perc. Hétméteresek: 5/2, ill. 7/4
MESTERMÉRLEG
Bíró Balázs: – Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült kiharcolni a hatodik helyet, talán még nem értünk meg erre.
Csoknyai István: – A védekezésünk és a kapusteljesítmény rendben volt, a végjátékban szerencse is kellett a sikerhez.

OTP BANK-PICK SZEGED–SPORT36-KOMLÓ 42–26 (22–15)
Szeged, 2134 néző. V: Nagy F., Turóczy.
SZEGED: Alilovic – SOSTARIC 5, Tönnesen 4, BOMBAC 4, Rosta M. 5, Mackovsek 4, Szita 1. Csere: Mikler R. (kapus), Gaber 3, B. RADIVOJEVICS 5 (2), Garciandia 1, Frimmel 3, Bodó 3. Martins 2, Molnár R. 2, Radvánszki. Edző: Juan Carlos Pastor
KOMLÓ: Granic – Vaskó 1, Grünfelder 1, Vekic 1, Szöllősi O., Jerkovic 1, Hoffmann 1 (1). Csere: Pásztor I. (kapus), Urbán 2, Szunajko F. 2, MELNYICSUK 8 (1), Zobec, Takács B. 4 (1), Kovács D., Szuharev 4, Vranac 1. Edző Marosán György
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–2. 9. p.: 6–4. 12. p.: 10–6. 18. p.: 14–8. 23. p.: 17–11. 27. p.: 21–13. 33. p.: 24–16. 38. p.: 29–18. 43. p.: 33–19. 49. p.: 38–21. 53. p.: 38–22. 57. p.: 41–24. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: – Hatvan percen át közönségszórakoztatóan kézilabdáztunk, jól védekeztünk, a támadásainknak volt élük. Az alapszakasz-győzelemért dicséret illeti játékosainkat, azonban tudjuk, hogy a legfontosabb mérkőzések ezután következnek.
Marosán György: – Megtiszteltetés volt Juan Carlos Pastor ellen meccselni ebben a csodálatos arénában, Dávid és Góliát csatáján. A Szeged csúcsformában kézilabdázott, ezért esélyünk sem volt a tisztes helytállásra, a tavaszi produkcióért viszont dicséret illeti játékosainkat.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 26 25 1 938–713 +225 50
2. Veszprém 26 24 1 1 1008–747 +261 49
3. Tatabánya 26 19 1 6 802–703 +99 39
4. FTC 25 17 1 7 844–773 +71 35
5. Balatonfüred 25 13 3 9 705–677 +28 29
6. Gyöngyös 26 12 2 12 729–751 –22 26
7. Csurgó 25 11 3 11 683–698 –15 25
8. Dabas 26 11 1 14 726–780 –54 23
9. Budakalász 26 9 4 13 700–768 –68 22
10. NEKA 25 9 3 13 665–693 –28 21
11. Komló 26 7 3 16 704–782 –78 17
12. Veszprémi KKFT 25 5 20 709–854 –145 10
13. Cegléd 26 4 22 660–781 –121 8
14. Budai Farkasok 25 2 23 715–868 –153 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik