V. Á. 2021.10.23 19:54 Frissítve: 2021.10.23 20:00

Férfi kézi: már nem Matics a Tatabánya vezetőedzője

Mint ismert, a Grundfos Tatabánya KC pénteken 31–21-re kikapott a NEKA-tól a férfi kézilabda NB I-ben. A vereséget követően Vladan Matics jelezte a klub vezetésének, hogy az idény hátralévő részében egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a vezetőedzői feladatokat – írja a Tatabánya közleménye.

Vladan Matics marad a klub kötelékében (Fotó: Dömötör Csaba)


„Vladan Matics több mint hét éve dolgozik az egyesületnél, vezetésével valamennyi befejezett évadban bronzérmes lett az NB I-ben a Tatabánya, az EHF-kupában pedig negyeddöntőt játszott. A szakember vezetőedzői feladatait ugyan nem tudja ellátni, de a megállapodás értelmében a klub kötelékében marad. A Grundfos Tatabánya KC ezúton szeretné kifejezni köszönetét az eddigi sikerekért Vladan Maticsnak, egyúttal egészségi problémái kapcsán mielőbbi javulást kíván neki” – írja a közlemény.

A Tatabányát a következő két találkozón Sibalin Jakab másodedző irányítja, segítője Ilyés Ferenc lesz.

A Bányász nem kezdte jól a bajnokságot, hat mérkőzésen mindössze öt pontot szerzett. A héten az Európa-liga csoportkörében az AEK Athén otthonában szenvedett 3426-os vereséget.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Szeged 7 7 261–164 +97  14
  2. Veszprém 5 5 182–121 +61  10
  3. Balatonfüred 5 4 1 149–123 +26  9
  4. Gyöngyös 6 4 1 1 165–150 +15  9
  5. FTC 6 3 3 174–166 +8  6
  6. NEKA 6 3 3 157–171 –14  6
  7. Budakalász 7 2 2 3 168–188 –20  6
  8. Komló 6 2 1 3 167–188 –21  5
  9. Tatabánya 6 2 1 3 158–179 –21  5
10. Dabas 6 1 2 3 145–148 –3  4
11. Veszprémi KKFT 5 2 3 143–152 –9  4
12. Csurgó 6 2 4 146–170 –24  4
13. Eger 6 1 5 164–187 –23  2
14. Kecskemét 7 7 165–237 –72  0

 

2021.12.04 09:18:53

Kézilabda BERTA MIHÁLY

Vajon a 2021-es torna tovább növeli a lemaradást vagy 8 év után visszakerülünk a top 10-be?

2021.12.02 20:00:02

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Llíria), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A sokkal jobb és összeszedettebb második félidei játék meghozta a biztos sikert a nyitó fordulóban.

2021.12.02 14:32:50

Kézilabda VINCZE SZABOLCS (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Az októberben Bukarestben elszenvedett vereségért 15 gólos győzelemmel vágtak vissza a bakonyiak.