Férfi kézi: edzőt váltott az újonc Budai Farkasok

D. S. B.D. S. B.
2023.03.10. 09:21
null
Már nem Koi Endre a Budai Farkasok vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A férfi kézilabda NB I-ben újonc és 18 mérkőzés után két ponttal utolsó helyen álló Budai Farkasok hivatalos közösségi oldalán számolt be róla, hogy távozik a csapatot 2018 óta irányító Koi Endre, a helyét Korsós Ádám veszi át.

„A hét folyamán klubunk vezetősége átbeszélte az elmúlt időszak történéseit. Hosszas és alapos mérlegelés után a vezetőség a változás mellett döntött a Budai Farkasok vezetőedzői pozíciójában” – írta közösségi oldalán a Budai Farkasok, melyet Koi Endre 2018 óta irányított, előtte az NB I-es Orosházánál és a Balmazújvárosnál dolgozott vezetőedzőként, a férfi juniorválogatottnál pedig másodedzőként.

Koi Endre irányításával a budaörsi klub veretlenül nyerte meg az NB I/B Nyugati csoportját, az NB I-ben pedig a Csurgó elleni hazai sikerrel a klub megszerezte története első pontjait az élvonalban, ám azután kikaptak a Komlótól idegenben és a Budakalásztól hazai pályán.

A klub Korsós Ádámot bízta meg a felnőtt NB I-es csapat vezetőedzői teendőivel.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 17 17 677–481 +196 34
2. Szeged 18 17 1 655–494 +161 34
3. Tatabánya 17 12 1 4 533–471 +62 25
4. FTC 17 10 1 6 568–528 +40 21
5. Csurgó 17 10 1 6 477–473 +4 21
6. Balatonfüred 17 8 2 7 482–479 +3 18
7. NEKA 17 8 2 7 462–465 –3 18
8. Gyöngyös 17 7 2 8 469–481 –12 16
9. Budakalász 17 7 2 8 466–516 –50 16
10. Dabas 17 6 1 10 476–535 –59 13
11. Komló 17 5 2 10 464–502 –38 12
12. Veszprémi KKFT 17 3 14 472–566 –94 6
13. Cegléd 17 2 15 416–515 –99 4
14. Budai Farkasok 18 1 17 511–622 –111 2
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém rangadót nyert Tatabányán

Kézilabda
2026.03.14. 20:01

Férfi kézilabda NB I: egy nappal később rendezik a Veszprém–Szeged csúcsrangadót

Kézilabda
2026.03.14. 17:04

Bartha Csaba: Lehet, nyáron majd súlyosabb döntéseket kell meghoznunk

Kézilabda
2026.03.13. 21:09

A Győr a második félidőben darálta be a Budai Farkasokat

Kézilabda
2026.03.13. 19:46

Férfi kézilabda NB I: túl van a műtéten a győriek játékosa

Kézilabda
2026.03.10. 17:51

Férfi kézilabda NB I: Veszprém 46, Marguc 1700!

Kézilabda
2026.03.08. 19:57

Férfi kézilabda NB I: szeptember után nyert újra a Budakalász

Kézilabda
2026.03.07. 19:46

Péter Szabó Dávid: Ennél nehezebb helyzetben nem kerülhettem volna a csapat élére

Kézilabda
2026.03.04. 14:03
Ezek is érdekelhetik