Sportrádió: Mérhetetlen csalódottság van bennem – Nagy László

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 10:01
null
Nagy László mérhetetlenül csalódott (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott már a csoportkörrel befejezte szereplését a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Szerdán az MKSZ alelnöke, egyben a magyar válogatott szakmai stábjának tagja, Nagy László értékelte a mieink Eb-szereplését a hétfő reggel elindult Sportrádióban.

 

„Mérhetetlen csalódottság van bennem. Nem ezt vártuk magunktól, és ettől a hazai rendezésű Európa-bajnokságtól sem. Az európai kézilabdamezőny rendkívül kiegyenlítődött. Ha csak a mi csoportunkat nézzük, mind a négy csapat esélyes volt a továbbjutásra az utolsó fordulóig – kezdte értékelését a Sportrádió reggeli adásában Nagy László, hozzátette, a cél az volt, hogy meglegyen a továbbjutás a csoportból. – Bekezdtünk a Hollandia elleni vereséggel, amire annak ellenére sem számítottunk, hogy tudtuk, a holland csapat nagyon jó. A portugálokkal vívott mérkőzésen a végjátékban nyertünk, majd jött az Izlandtól elszenvedett vereség. Úgy gondolom, az izlandiakkal fej fej mellett haladtunk, de a végjátékban nem volt szerencsénk.”

Nagy azt is elmondta, nem érzi úgy, hogy mi maradtunk le a mezőnytől, de elismerte, a tavalyi világbajnoksághoz és a két évvel ezelőtti Európa-bajnoksághoz képest „alulteljesítettek” a mieink. A műsorban a játékosok vereség utáni lélekállapotáról is szót ejtett az MKSZ alelnöke.

„Próbálják a játékosok megemészteni a vereséget. A találkozót követően több könnyes szem is volt az öltözőben. A hazai pályát továbbra is szerettük volna élvezni, hiszen csodálatos szurkolótáborunk van. Tudjuk, bennük is óriási hiányérzet van, nehéz lesz ezt feldolgozni. Ugyanakkor igyekszünk tanulni a kudarcból, a hibákat ki kell elemezni, és javítani azokon.”

AZ EB VÉGEREDMÉNYE
...
13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

B-CSOPORT (BUDAPEST)
1. 13.20.30MAGYARORSZÁG–Hollandia28–31
1. 14.20.30Portugália–Izland
24–28
1. 16.18.00Portugália–MAGYARORSZÁG
30–31
1. 16.20.30Izland–Hollandia29–28
1. 18.18.00Izland–MAGYARORSZÁG31–30
1. 18.20.30Hollandia–Portugália
32–31
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Izland 3 3 88–82 +6 6
2. Hollandia 3 2 1 91–88 +3 4
3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 89–92 –3 2
4. Portugália 3 3 85–91 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik