VINCZE SZABOLCS
VINCZE SZABOLCS
2022.05.20 09:43 Frissítve: 2022.05.20 10:31

Férfi kézi: Csak most jön az idény legjobb része! – Manaszkov

A Telekom Veszprém bejutott története hetedik négyes döntőjébe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, sérülésből visszatérő balszélsője, Dejan Manaszkov szerint a félidőben érezték, hogy kézben van a meccs, az utolsó percekben pedig már nem is kellett izgulniuk.

 

Győzelemmel ért fel a vereség, a veszprémi játékosoknak nem fejeződött be a nemzetközi kupaszereplés, még harcban vannak a legértékesebb trófeáért (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

A gólokra igazán nem lehetett panasz a Bajnokok Ligája-negyeddöntő aalborgi visszavágóján, 72 találat született, ami a Telekom Veszprém harmadik leggólgazdagabb mérkőzése volt a szezonban a Dinamo Bucuresti elleni hazai (47–32) és a PSG elleni idegenbeli (40–39) csoportmeccs után. Azzal a különbséggel, hogy az említett két összecsapás győztes volt, Dániában pedig 37–35-ös vereséget szenvedett Momir Ilics együttese, mégis még többet ért azoknál, ugyanis a final fourba jutásról döntött a Veszprém javára. Bármennyire elcsépelt is a „győzelemmel felérő vereség” kifejezés a sportban, a csütörtöki biztosan az volt, a magyar klub ráadásul nagyon higgadt, taktikus és fáradhatatlan játékkal érte el a célját.

VÉLEMÉNY

Ligetvári Patrik, a Telekom Veszprém balátlövője: – Nem azért jöttünk Dániába, hogy ráüljünk a hétgólos előnyünkre, ezért a taktikánk az volt, hogy ugyanúgy játszunk, mint az első meccsen. Az ellenfél most jobb volt, mint Veszprémben, de nem játszott Aron Pálmarsson és Lukas Sandell sem, velük azért más lett volna a találkozó képe, sőt, jobbátlövőjük sem volt, de nem törődtünk vele, elvégre itt már a négyes döntőbe jutás volt a tét. A végén ugyan kihagytunk néhány tiszta helyzetet, miközben az Aalborg rendre betalált, de az utolsó tíz percet leszámítva kézben tartottuk a mérkőzést, sőt az egész párharcot. A hét a hat ellen játszani nem volt könnyű, küzdöttünk is vele rendesen, de erre számítottunk, és négy-öt perccel a vége előtt már láttuk, hogy nincs esélyük visszajönni, mert nekünk több tapasztalatunk van az éles helyzetekben.

„Hétgólos előnnyel érkeztünk, jól is játszottunk az első fél­időben, szereztünk huszonegy gólt, és tudtuk, ha még kilencszer betalálunk, már nyolccal kell nyerniük a dánoknak a továbbjutáshoz – mondta a szezonhajrá legnagyobb visszatérője, Dejan Manaszkov, a Telekom Veszprém macedón balszélsője. – A hét a hat elleni játékban sokat kellett futnunk, ezért időnként meg is kellett állítanunk ezt a nagy rohanást, hogy tartsuk a gólkülönbséget, mert erre kellett a legjobban figyelnünk.”

A játékos szerint az első félidő után már érezték, hogy kézben tartják a meccset, és bár az utolsó tizenöt percben azért meg-megremegett a kezük, és többször hibáztak, Vladimir Cupara kisegítette a csapatot kiváló teljesítményével, éppen akkor védett nagyokat, amikor a legnagyobb szükség volt rá, ráadásul Kentin Mahé, Gasper Marguc és Andreas Nilsson fontos góljai sem maradtak el a hajrában, így a mieinknek az utolsó négy-öt percben már nem is kellett aggódniuk.

„A taktika remekül működött, a végén kissé még vissza is vehettünk, nem futottunk annyit, mint előtte. De ha a dánok kicsit feljöttek, nem ezért történt, hanem mert lövéseket hibáztunk, az ilyen meccseken mindenki idegesebb – fogalmazott a 29 éves játékos. – A mérkőzés vége azonban jól alakult, megvan a négyes döntőbe jutás, így a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában jöhet az idény legjobb része!”

A HETEDIK, AMI VALÓJÁBAN TIZEDIK

A Telekom Veszprém története során hetedszer jutott be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, először 2014-ben, és azóta csak kétszer hiányzott a kölni tornáról, 2018-ban és 2021-ben. Az eddigi hat alkalomból háromszor a fináléba is bejutottak a bakonyiak, 2015-ben és 2016-ban egyaránt a német THW Kiel (31–27 és 31–28), 2019-ben pedig a lengyel Kielce (33–30) legyőzésével, de a sorozat utolsó meccsét nem tudták megnyerni, sorrendben a Barcelona (28–23), a Kielce (39–38, hetesekkel) majd az északmacedón Vardar (27–24) bizonyult jobbnak. Az Építők csapata korábban is aktív résztvevője volt a sorozatnak, 2002-ben, 2003-ban és 2006-ban is bejutott a négy közé, sőt, 2002-ben az akkor még oda-vissza vágós döntőbe is, amelyben alulmaradt a német Magdeburggal szemben.

Az idény végén távozó Dejan Manaszkov tavaly októberben szenvedett súlyos térdsérülést a városi rivális Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni bajnokin, elszakadt az elülső keresztszalagja, az oldalsó keresztszalag és a porc szintén megsérült, így a játékos nem kerülhette el a műtétet és a hosszú rehabilitációt. Az Aalborg elleni hazai BL-meccsen tért vissza, és az eddig lejátszott három meccs alapján úgy érzi, minden rendben van a térdével.

„Az orvosokkal és az edzőkkel nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy majd' hét hónap után újra a pályán legyek. Jelentem, a veszély elmúlt, és azon vagyok, hogy visszanyerjem a sérülés előtti formám – tette hozzá Manaszkov. – De azért bevallom, amikor tavaly októberben megsérültem, csak reméltem, hogy a Bajnokok Ligája négyes döntőjében még pályára léphetek, már ha eljutunk odáig, de abban biztos voltam, hogy a szezon vége előtt még vissza fogok térni.”

A Bajnokok Ligája négyes döntőjének mezőnye csütörtök este lett teljes, a Telekom Veszprém mellett a Kielce, a Barca és végül a Kiel jutott a négyes döntőbe, amelynek sorsolása jövő héten, kedden 11 órakor kezdődik Kölnben, a torna pedig a július 18–19-i hétvégén lesz ugyanott.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
AALBORG HANDBOLD (dán)–TELEKOM VESZPRÉM 37–35 (20–21)
Aalborg, 5000
néző. V: Schulze, Tönnies (németek)
AALBORG: Aggerfors – BJÖRNSEN 9, Claar 3, Nielsen, Möllgaard 3, LAESÖ 7, JUUL 9 (3). Csere: Gade (kapus), Klöve 1, Antonsen 2, Hermansen 2, Termansen 1. Edző: Stefan Madsen
VESZPRÉM: Corrales – Gasper Marguc 5 (2), J. Omar 2, MAHÉ 6 (2), A. Nilsson 2, LAUGE 6, Strlek 4. Csere: Cupara (kapus), B. Blagotinsek 1, LIGETVÁRI 2, Nenadics 3, Sipos A., Manaszkov, Maqueda 2, Lékai 2. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–3. 10. p.: 5–5. 14. p.: 7–10. 23. p.: 11–14. 25. p.: 15–15. 28. p.: 18–18. 36. p: 24–24. 42. p.: 26–29. 50. p.: 32–30. 54. p.: 34–31. 58. p.: 36–33.
Kiállítások:
6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 6/4
Továbbjutott:
a Veszprém, 71–66-os összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Stefan Madsen: – Csalódottak vagyunk, de tudtuk, hogy nehéz este vár ránk. Büszke vagyok a játékosaimra, mert úgy játszottak, mint az őrültek, és sikerült végül megnyerniük a meccset.
Momir Ilics: – Örülök a játékosaim teljesítményének, mert nem egészen egy éve dolgozunk együtt, de ott leszünk a négyes döntőben. Azért is boldog vagyok, mert bemutatkozó, fiatal edzőként sikerült ezt elérni. Negyvenöt percig elégedett voltam azzal, amit láttam, a hiányérzetünk azért lehet, mert utána pihentünk… Mindent összevetve elégedett vagyok mindazzal, amit eddig Veszprémben elértünk.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
SG Flensburg-Handewitt (német)–Barcelona (spanyol)
29–33
24–27 53–60
TELEKOM VESZPRÉM–Aalborg Handbold (dán)
36–29
35–37 71–66
Paris Saint-Germain (francia)–THW Kiel (német)
30–30
32–33 62–63
Montpellier (francia)–Kielce (lengyel)
28–31
22–30
50–61
2022.06.23 22:41:54

Kézilabda VINCZE SZABOLCS

NS-VÉLEMÉNY. Itt igenis a cél a fontos, ezért nevezzük sportnak.

2022.06.19 21:06:54

Kézilabda BOBORY BALÁZS

NS-VÉLEMÉNY. Európa és így a világ negyedik legjobb klubcsapatának lenni igenis büszkeség.

2022.06.19 17:26:12

Kézilabda H. Á., N. T.

A katalánok elsőként védték meg Bajnokok Ligája-címüket a kölni final fourban.

2022.06.19 14:41:54

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

A csalódott csapatok csatájában a Veszprém szinte végig vezetett, mégis drámai hajrá végén a Kiel győzött.

2022.06.18 17:31:32

Kézilabda H. Á.

A címvédő Barcelona lesz a Kielce ellenfele a vasárnapi döntőben, a Veszprém a Kiellel játszik a bronzért.