Férfi kézi BL: további két évig Kölnben rendezik a négyes döntőt

2022.06.17. 20:28
null
2026-ig biztos Kölnben rendezik a férfiak BL-final fourját (Fotó: AFP)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a férfi Bajnokok Ligája final fourjának nyitó ünnepségén bejelentette, 2025-ben és 2026-ban is Köln láthatja vendégül az idény négy legjobb klubcsapatát.

Az eddig érvényben levő szerződés 2024-ben járt volna le, Michael Wiederer, az EHF elnöke azonban a nyitó show keretében elárulta, a felek megegyeztek a hosszabbításról, és további két évben állapodtak meg. Köln és a 19 750 néző befogadására alkalmas Lanxess Aréna 2010 óta házigazdája az idény legfontosabb férfi kézilabdás klubeseményének.

Míg 2020-ban nagyjából zárt kapuk mellett kellett megrendezni a final fourt a világjárvány miatt, és 2021-ben is csak ezer szurkoló lehetett jelen, a 13. kiírásra újra telt házat várnak.

Mint ismert, a női final fourt 2014 óta Budapesten rendezik, korábban a Papp László Sportarénában, idén először a 20 022 fős MVM Dome-ban.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (Köln, Lanxess Aréna)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 18.)

15.15: Telekom Veszprém–Kielce (lengyel) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Mads Hansen, Jesper Madsen (dánok)

18.00: THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti: Nenad Nikolics, Dusan Sztojkovics (szerbek)

HELYOSZTÓK (JÚNIUS 19.)
15.15:
Bronzmérkőzés (Tv: Sport1)
Vezeti: Karim Gasmi, Raouf Gasmi (franciák)

18.00: Döntő (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Vezeti:
Matija Gubica, Boris Milosevic (horvátok)

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Vincze Szabolcs, Nedelykov Tamás, Pusztai Viola

Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Reményt keltő rajt – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.09.11. 23:16