Férfi kézi BL: megállíthatatlan a Magdeburg; nagyot hajrázott a Barca

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 22:32
null
Omar Ingi Magnusson hat góllal járult hozzá a Magdeburg győzelméhez (Fotó: Getty Images)
A GOG sem tudta megállítani a Magdeburgot: a címvédő magabiztosan, 32–25-re  győzött a dán csapat vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapján. A német csapatnak ez volt sorozatban a hatodik győzelme a BL-ben, míg a szintén nyerő Kielce négy forduló óta veretlen. A késő esti programban a Barca és a Montpellier győzött.

 

Az első gólt a GOG szerezte, de aztán gyorsan átvette a vezetést a Magdeburg, az első félidőben hat-, a másodikban már tízgólos is volt a vendégcsapat előnye. Felix Claar hét, Ómar Ingi Magnusson és Michael Damgaard Nielsen 6-6 gólt dobott a sorozatban hatodszor nyerő német csapatban, Emil Madsen és Morten Olsen ötöt-ötöt a hazaiaknál.


A Zagreb az első félidőben öt góllal is vezetett, a Kielce a szünetre ledolgozta hátrányát, onnantól fej fej mellett haladtak a felek. Hat perccel a vége előtt eggyel mentek a horvátok (21–22), csakhogy a következő öt gólt a hazai csapat szerezte, és ez elég is volt a győzelemhez. A négy forduló óta veretlen Kielce legeredményesebb játékosa az ötgólos Szymon Wiaderny volt, a vendégeknél Tyimur Gyibirov és Milos Kos szintén ötöt-ötöt lőtt.


A Barcelona két-három góllal végig vezetett a Wisla Plock ellen, volt, hogy néggyel is megugrott, de fölényessé csak a hajrában tette győzelmét: nyolc gólt lőtt, miközben csupán hármat kapott. Luís Frade és Aleix Abello Gómez 8-8 gólt dobott a hazai csapatban, a Wislában Przemyslaw Krajewski ötöt lőtt.


A Porto és a Montpellier egyaránt hat ponttal várta a csütörtöki játéknapot, szoros csatát is vívtak. A 40. perctől öt perc hazai gólcsend következett, 17–16-os Porto-vezetésnél a francia csapat négy gólt dobott, fordított, és már nem engedte ki kezéből a fórt. Lucas Pellas kilenc gólt szerzett a vendégeknél, Fabio Magalhaes öttel volt a legeredményesebb portói játékos.


FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
8. FORDULÓ
A-CSOPORT

Kielce (lengyel)–Zagreb (horvát) 28–24 (12–12)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kiel 8 5 1 2 232–222 +10 11
2. Aalborg 8 4 2 2 240–221 +19 10
3. Kielce 8 4 2 2 225–222 +3 10
4. Kolstad 8 4 1 3 241–225 +16 9
5. PSG 8 4 1 3 246–244 +2 9
6. SZEGED 8 4 1 3 235–236 –1 9
7. Zagreb 8 2 2 4 214–210 +4 6
8. Peliszter 8 8 183–236 –53 0

B-CSOPORT
Telekom Veszprém–Celje 41–31 (22–15) részletek itt!
GOG (dán)–Magdeburg (német) 25–32 (13–17)
Barca (spanyol)–Wisla Plock (lengyel) 32–25 (16–13)
Porto (portugál)–Montpellier (francia) 25–29 (13–13)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 8 7 1 271–227 +44 14
2. VESZPRÉM 8 7 1 290–250 +40 14
3. Magdeburg 8 6 2 248–228 +20 12
4. Montpellier 8 4 4 233–229 +4 8
5. GOG 8 4 4 253–257 –4 8
6. Porto 8 3 5 232–266 –34 6
7. Plock 8 1 7 204–225 –21 2
8. Celje 8 8 237–286 –49 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik