Férfi kézi BL: majdnem csodát tett Kielben a Kielce

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.09. 20:28
null
Niclas Ekberg nyolc gólt szerzett a Kielben a Kielce elleni rangadón (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnt, a német THW Kiel simán legyőzi az anyagi gondokkal küzdő lengyel Kielcét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csütörtöki játéknapjának rangadóján, a Telekom Veszprémhez igazoló Nedim Remili nélkül kiálló, nehéz helyzetben lévő lengyelek a második félidőben óriásit küzdve zárkóztak, de nem tudtak csodát tenni és végül 32–29-es vereséget szenvedtek.

A Kiel kiválóan kezdte a meccset, Harald Reinkind és Rune Dahmke vezérletével az első félidőben 22–13-ra húzott el, majd a második játékrész elején Niclas Ekberg góljával 24–14-re vezetett. A Kielce viszont ekkor megrázta magát, Igor Karacic és Daniel Dujshebaev remeklésének köszönhetően Dylan Nahi góljával 27–25-re zárkózott, de a hajrában ennél közelebb már nem tudott kerülni és a Kiel 32–29-re győzött.

A mérkőzés legjobbja Niclas Ekberg volt nyolc góllal, a németektől Dahmke öt, Reinkind négyszer talált be, míg a lengyelektől Arkadiusz Moryto és Nahi is hatszor volt eredményes.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
11. FORDULÓ

B-CSOPORT

THW Kiel (német)–Lomza Kielce (lengyel) 32–29 (22–13)
Aalborg (dán)–OTP Bank-Pick Szeged 33–27 (15–11)


A-CSOPORT
Wisla Plock (lengyel)–Magdeburg (német) 25–24 (14–10)
B-CSOPORT
Barca (spanyol)–Elverum (norvég) 40–30 (19–12)
Nantes (francia)–Celje (szlovén) 31–32 (11–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
A CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Paris SG (francia) 11 9 2 390–352 +38 18
2. TELEKOM VESZPRÉM 11 7 2 2 357–330 +27 16
3. Magdeburg (német) 11 6 2 3 356–336 +20 14
4. GOG Handbold (dán) 11 5 1 5 368–371 –3 11
5. Dinamo Bucuresti (román) 11 4 3 4 327–335 –8 11
6. PPD Zagreb (horvát) 11 3 2 6 310–328 –18 8
7. Orlen Wisla Plock (lengyel) 11 3 1 7 296–322 –26 7
8. FC Porto (portugál) 11 1 1 9 322–352 –30 3
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 11 10 1 389–321 +68 21
2. Kielce (lengyel) 11 9 2 368–337 +31 18
3. Nantes (francia) 11 6 5 378–354 +24 12
4. THW Kiel (német) 11 5 2 4 362–351 +11 12
5. Aalborg Handbold (dán) 11 4 1 6 352–350 +2 9
6. PICK SZEGED 11 4 7 337–356 –19 8
7. Celje (szlovén) 11 3 8 327–374 –47 6
8. Elverum Handball (norvég) 11 1 10 312–382 –70 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik