Férfi kézi BL: a Montpellier a Porto kiütésével negyeddöntős

N. T.N. T.
2022.04.06. 22:58
null
A Montpellier biztos győzelemmel ment tovább (Fotó: EHF)
A Montpellier hazai pályán nyolc góllal felülmúlta a Portót, ezzel bejutott a nyolc közé a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

 

Az első meccsen látott 29–29-es döntetlen után a visszavágón is kiélezett küzdelemre lehetett számítani, ehhez képest 5–5 után a Montpellier a szünetig nyolccal elhúzott, eldöntve a párharc sorsát.

A Veszprémmel is hírbe hozott Hugo Descat hét gólig jutott, míg Kevin Bonnefoi az első félidőben majdnem ötven százalékkal védett. Míg a hazaiak 86 százalékkal lőttek az első harminc percben, addig a vendégek mindössze 41 százalékkal.

A Montpellier láthatóan visszavett az iramból a folytatásra, de megtehette, mert a továbbjutása nem forgott veszélyben. A 2003-ban és 2018-ban a csúcsra felérő francia csapat négy év után jutott be újra a legjobb nyolcba, ahol a Kielcével találkozik.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓ
Montpellier (francia)–Porto (portugál) 35–27 (19–11)
Továbbjutott: a Montpellier, 64–56-os összesítéssel

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
TELEKOM VESZPRÉM–RK VARDAR 31–31
Tj: a Veszprém, 61–53-as összesítéssel
Legfrissebb hírek

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
2026.10.18. 13:31

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
2026.10.15. 22:30

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
2026.10.15. 20:27

A Veszprém most tíz góllal verte meg a Partizan Beogradot

Kézilabda
2026.10.14. 20:18

Nielsen 24 védésig, Gáncs-Pető öt gólig jutott: könnyedén győzött a Veszprém

Kézilabda
2026.10.07. 20:14

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35