Csapatmunka, stabilitás, feltörekvő fiatalok – hazatérő kézisünk a francia sikerekről

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 17:53
Hat év franciaországi légióskodás után hazatér és az élvonalbeli Eger férfi kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását Rédei István. A korábbi válogatott átlövőt – légiósfigyelő sorozatunk részeként – külföldi tapasztalatai mellett a testközelből megtapasztalt francia kézilabda alapjairól és aktuális sikereiről is kérdeztük.

A szezon végével négy meghatározó légiósa – a rutinos kapus Richard Stochl mellett Radoslav Antl, Andrej Petro és Igor Radojevics – is elhagyja az NB I-ben 9. helyen záró Eger SBS Eszterházyt, így a nyáron Tóth Edmond vezetőedzőnek újjá kell építenie csapatát. Az együttesben a következő idénytől fontos láncszem lehet Rédei István: a jobbátlövő a Franciaországban töltött hat évad után tér vissza a honi élvonalbeli bajnokságba. Rédei István: a jobbátlövő a Franciaországban töltött hat évad után tér vissza a honi élvonalbeli bajnokságba.

„Lett volna kint is újabb lehetőség, ám az egri vezetőség rendkívül kitartónak bizonyult, mert már korábban többször megkeresett, és most úgy döntöttem, hogy elfogadom az ajánlatát – mondta hazatéréséről a Nemzeti Sport Online-nak a 34 esztendős Rédei. A család és a barátok közelsége, a környezet volt a leginkább meghatározó a döntésemben, ám elárulhatom azt is, hogy rendkívül szimpatikus az Eger szisztematikus építkezése. Bízom benne, hogy megtalálom a helyem a klubnál, ugyanis három-négy évig még a pályán képzelem el a jövőmet.”

RÉDEI ISTVÁN – NÉVJEGY

Születési idő, hely: 1983. augusztus 23., Debrecen

Poszt: jobbátlövő

Csapatai: Debreceni KSE (–2009), JS Arrate (spanyol, 2009–2011), Tatabánya (2011–2012), Dijon (francia, 2012–2014), Cesson-Rennes (francia, 2014–2015), Cherbourg (francia, 2015–2018), Eger SBS Eszterházy (2018– )

Válogatottság: 16 mérkőzés/28 gól

HAT ÉV, HÁROM FRANCIA ÁLLOMÁS

A balkezes lövő 2012-ben Tatabányáról szerződött Franciaországba, ahol előbb a Dijonban, majd a Cesson-Rennes-ben játszott – előbbi és utóbbi csapattal is egy szezont szerepelt az első osztályban –, míg az elmúlt három idényben a másodosztályú Cherbourg volt az otthona. Utóbbi klubbal a bő egy hete véget ért idényben a leggyengébb bennmaradó helyen végzett a bajnokságban. „Az a helyzet, hogy a szörnyű első félév után ezt is értékelnünk kell. Januárban a legutolsó helyről vártuk a szezon második felét, ám aztán elkezdtük gyűjteni a pontokat, és ugyan a tizenkettedik hely az előzetes várakozások alapján nem jó eredmény, ennek is örülhetünk, ugyanis két körrel a vége előtt még a bennmaradásunk sem volt biztos” – vázolta fel az aktuális idényt a pályafutása elején, debreceniként a válogatottba is többször meghívót kapó játékos.

A francia ProD2 kiegyenlítettségét jól mutatja, hogy a Cherbourg mögött végző Billere és Besancon 9, illetve 7 győzelemmel zárt a 14 csapatos bajnokságban, míg a Cherbourg-nak a 8 győzelme és 13 veresége mellett 5 döntetlenje is volt. „A szezon második felét úgy kezdtük, hogy kilenc meccsből nyolcon pontot szereztünk, és a dobogósok otthonában (a Chartres, a Dijon és az Istres – a szerk.) egyaránt döntetlent játszottunk úgy, hogy a meccsek képét tekintve inkább nekünk állt a zászló. Szóval ez tényleg az a bajnokság, amelyben egyik csapat sem mehet biztosra a másik ellen. Összességében még is azt kell mondanom, hogy a gyatra első félév miatt rossz szájízzel fejeztük be az idényt” – fogalmazott Rédei.

Rédei az egyik utolsó meccsén a Cherbourg mezében (Fotó: jscherbourg.fr)
Rédei az egyik utolsó meccsén a Cherbourg mezében (Fotó: jscherbourg.fr)

A jobbátlövő a csapat harmadik legeredményesebbjeként 81 gólt szerzett az idényben, a támadójátéka értékelésekor mégis volt némi hiányérzete. „A kiállításokat leszámítva nagyrészt hatvan perceket játszottam, és támadásban, védekezésben egyaránt pályán voltam. A gólok számával alapvetően nem vagyok elégedetlen, de az igazság az, hogy nem a jobb oldalról szólt a taktikánk, a beállónak kiosztott gólpasszok pedig nem jelennek meg a statisztikában. Ugyanakkor a klubról összességében el kell mondanom, hogy jól éreztem magam itt, sikerült beilleszkednem a csapatba, és a közönség is megszeretett. A szurkolókról egyébként is csak jót tudok mondani, szinte mindig telt ház, 2600 néző előtt játszottunk, és még tízgólos hátrányban is úgy tudtak örülni egy-egy gólunknak, mintha vezetnénk. Remek érzés és megtisztelő volt ilyen tábor előtt szerepelni.”

A SZERETHETŐ KISVÁROS

Az átlövő összességében is pozitív történetként értékeli karrierje franciaországi részét: játszott a világ egyik legerősebb bajnokságában, a második vonalban töltött dijoni évadjában a legjobb jobbátlövőnek is megválasztották. A Cesson-Rennes-ben ugyan nem hagyták kibontakozni, egy esztendővel később viszont a Cherbourg-ban ismét magára talált. „A spanyolországi, társasági központú élet annak idején nagyon tetszett, ám az ottani időszakot eléggé meghatározta, hogy nem kaptunk fizetést – emlékezett vissza Rédei, aki a Tatabánya előtti időszakát megelőzően játszott Spanyolországban is, az eibari JD Arratéban. – Franciaországban mások az emberek, de a kisvárosokban jóindulatú a közeg. Dijonban nem tapasztaltam semmi kirekesztést, nagyon kedvesen fogadtak, pedig akkor még nem beszéltem a nyelvet, csak néhány szót, amit előzetesen megtanultam. Mindig angolul szóltak hozzám, ezért egy idő után már nekem kellett jeleznem, hogy mehet a francia is, hogy tudjak fejlődni. Cessonba már új párommal költöztem, és szakmailag nehezebb volt az életem, mert az akkori edzőm szinte a kapu felé sem engedett nézni.”

Rédei István és párja, Szilvia sokat kirándult Normandiában
Rédei István és párja, Szilvia sokat kirándult Normandiában

Cherbourg ehhez képest felüdülés volt számára, magánéletileg és szakmailag is megtalálta a számításait. A sorozatunk egyik korábbi részében már bemutatott Fülöp László révén magyar csapattársa is volt, s Normandia kiváló lehetőségeket kínált a szabadidő aktív eltöltésére a remek kiránduló és túrázó helyekkel, valamint a tengerparti sétákkal és biciklizésekkel. „Cherbourg szerethető kisváros, kedves, barátságos emberekkel, ami nem mindenhol általánosan jellemző a franciákra. Jól éreztük magunkat a párommal, aki korábban szintén sportoló volt, profi szinten röplabdázott" – árulta el a kézilabdázó.

CSAPATMUNKA A SIKEREK ALAPJA

Rédei Franciaországban megtapasztalhatta a francia élvonal küzdelmeit és testközelből figyelhette meg azt is, miként épül fel az elmúlt évtized leginkább meghatározó válogatottja. Az LNH Division 1 a hétvégén három csapatot is delegál a Bajnokok Ligája final fourba, erről is megkérdeztük Rédei véleményét.

LÉGIÓSFIGYELŐ
A Nemzeti Sport Online 2015 végén indított sorozatot, amelyben a külföldön játszó kézilabdázóink életébe engedünk bepillantást.
A sorozat további portrécikkeit megtalálja ezen a linken!

„Még minket is meglepett ez a menetelés. Kíváncsi is vagyok, hogy mikor tudják majd ezt megismételni… Ugyanakkor a lerakott teljesítmény alapján nem érdemtelenül jutott Kölnbe a Nantes, a Montpellier és a PSG sem. Csapatonként lebontva egyértelmű, hogy a párizsiaknál vannak a legnagyobb egyéniségek, extraklasszisok alkotják, és úgy vélem, hogy az eddigi szezonokhoz képest most játszanak a legjobban, esélyesei a BL-nek. Ugyanakkor a Montpellier és a Nantes is fantasztikus csapatmunkát nyújt, elképesztő nézni, hogyan küzdenek minden egyes labdáért, és játékban is nagyon magas színvonalat képesek hozni, hiszen ne feledjük, hogy a Montpellier a Barcelonán keresztül jutott be a final fourba, és a győzelme egyáltalán nem volt véletlen" – emlékeztetett a magyar átlövő. És bizony a Montpellier-nek akár a francia bajnoki címre is jó esélye volt egészen addig, amíg kedden nem kapott ki egy góllal a Saint-Raphaël otthonában.

Cherbourg-ban is helyet kapnak a gyerekek a csarnokban  (Fotó: jscherbourg.fr)
Cherbourg-ban is helyet kapnak a gyerekek a csarnokban  (Fotó: jscherbourg.fr)

„A gazdasági különbségek egy része eltüntethető csapatjátékkal, de a francia első osztályban már jobban kirajzolódnak az erőviszonyok, mint a második vonalban. Általánosságban mégis elmondható, hogy mindenhol biztos anyagi háttér jellemző, illetve gyors támadásokra szerveződő játék. Kívülről az is látszik, hogy utánpótlásfronton folyamatosan jó eredményeket érnek el, és összességében nagyobb a merítési lehetőség. Az éljátékosok olimpiákon, világbajnokságokon, klubszinten pedig a BL-ben edződnek. Bár teljes rálátásom nincs, az utánpótlásukban sem látszik varázslat, a másodosztályban például nincsenek akadémiák, viszont már az általános iskolásokat is csapatokba terelik, és a csarnokokban edzhetnek. Az látszik, hogy miközben nálunk az utánpótlással otthon valami nincs renden, itt folyamatosak jönnek az eredmények” – összegzett Rédei.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, KÖLN, LANXESS ARÉNA

ELŐDÖNTŐ
Május 26.

15.15: Nantes (francia)–PSG Handball (francia) (Tv: Sport1)
18.00: Vardar Szkopje (macedón)–Montpellier (francia) (Tv: Sport1)

HELYOSZTÓK
Május 27.
15.15:
bronzmérkőzés (Tv: Sport1)
18.00: döntő (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik