A Szeged elszúrta a második félidőt, vereség Minszkben

Vágólapra másolva!
2010.10.02. 17:17
null
A Szeged elszúrta a második félidőt
Címkék
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjának 2. fordulójában a Pick-Szeged háromgólos félidei vezetés után elrontotta a folytatást, és végül 33–29-re kikapott a Dinamo Minszk otthonában.

A nagyszerű BL-rajt, a Schaffhausen hazai legyőzése után a fehérorosz Minszk csarnokában szerepelt a Pick-Szeged. Skaliczki László edző átalakított, feltörekvő együttese pénteken már a találkozó helyszínén gyakorolt, és a mester szerint roppant elszántan várta az összecsapást.

A siker titkáról Skaliczki László a találkozó előtt elmondta: csak nagyon precíz, labdabiztos, fegyelmezett játékkal győzhető le a Minszk. Fontos, hogy az elején ne tudja lerohanni a Szegedet, a kapusai ne tudjanak gyorsan indítani. A Pickben egyébként nem volt olyan súlyos sérült, aki ne tudta volna vállalni a mérkőzést.

Az intelmeknek megfelelően kezdett a magyar csapat, a Minszk csak a hatodik percben szerezte első gólját. A fehéroroszok csak rövid ideig tudtak vezetni az első harminc percben, a Pick pedig már 15–9-re is ment a játékrész hajrájához érve, emberelőnyben azonban felére csökkentette hátrányát az ellenfél.

A folytatást elszúrta a Szeged, a Minszk előbb egyenlített, majd fordítani is tudott. Erre még volt válasza a magyaroknak, de az utolsó periódus ismét a fehéroroszoké volt. A magyar csapat is besegített nekik, ugyanis hetest és ziccereket is hibáztak a szegediek, ráadásul ezúttal a kapusteljesítmény is gyengébb volt a megelőző meccsnél.

Onufrijenko és Puhurszki is megszórta a mieinket, a legnagyobb különbség pedig a lefújásra alakult ki. 33–29-re nyert a Minszk, ezzel nem lesz könnyű dolga a Picknek a folytatásban.

FÉRFI KÉZILABDA BL
C-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Dinamo Minszk–Pick Szeged 33–29 (13–16)
Minszk, 1000 néző. V: Opava, Valek (csehek)
Minszk: KOSOVIJ, Rutenka 3, Silovics 3, Babicsev 1, Cepulis, PUHUSZKI 9 (4), Kazsanyevszki 2. CSERE: ONUFRIJENKO 9, Kovalenko 1, ATMAN 5, Citu
Pick Szeged: MIKLER, Stranovsky 4, Katzirz 3, Lékai 3, Herbert 1, SULC 6, Törő 4. CSERE: Tatai (kapus), Bajorhegyi, Beocsanin 4, Zubai 2, Butenko 2, Baláz, Vadkerti
Az eredmény alakulása. 5. p.: 0-2. 8. p.: 4-3. 16. p.: 5-8. 25. p.: 9-15. 37. p.: 17-19. 42. p.: 21-21. 50. p.: 27-26. 53. p.: 29-26
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresből:  5/4, ill. 1/–
MESTERMÉRLEG
Szergij Bebesko, a Minszk edzője: – Nagy küzdelemben sikerült megszereznünk a számunkra oly fontos, történetünk első Bajnokok Ligája-győzelmét. Ez főként a második félidei remek védekezésünknek volt köszönhető, amikor megállítottuk a kitűnő formában játszó szegedi átlövőket. Külön örülök, hogy a hajrában a döntő szituációkból mi kerültünk ki győztesen.
Skaliczki László, a Szeged edzője: – A második félidőben nagy taktikai csatában múlt felül bennünket a Dinamo, mi a negyvenedik percig tudtuk betartani taktikai elképzeléseinket. Leginkább a védekezésünk esett szét, ezt a harminchárom kapott gól is mutatja. Hiányoztak azok a plusz teljesítmények, amelyek a győzelemhez szükségesek lettek volna. Fontos hét előtt állunk, így gyorsan össze kell kapnunk magunkat.
 Valladolid (spanyol)–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 26-26 (15-13) 
 Aalborg (dán)–Schaffhausen (svájci), vasárnap, 15.50 ó
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Csehovszkije Medvegyi 2 1  1 0 65-55   3 pont
2. Valladolid 2 1  1 0 61-56  3
3. Dinamo Minszk 2 1  0 1 63-64  2
4. Pick-Szeged 2 1  0 1 58-59  2
5. Schaffhausen 1 0  0 1 26-29  0
6. Aalborg 1 0  0 1 29-39  0
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
21 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
25 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
47 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik