Arany Rebeka: Jó érzés hazatérni a Vasashoz

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2025.07.20. 11:38
null
Arany Rebeka jó érzésekkel tét vissza a Vasashoz (Fotó: Vasas SC)
Négy debreceni és három dunaújvárosi idényt követően ismét az angyalföldieket erősíti a junior Európa-bajnok jobbszélső, Arany Rebeka, aki elmondta, mi volt a legfőbb érv a Vasas mellett, és mit tanult az elmúlt egy évben.

Hét év után tért vissza nevelőegyesületéhez Arany Rebeka. A junior Európa-bajnok, ifjúsági világbajnoki ezüst- és ifjúsági Eb-bronzérmes jobbszélső korábban megfordult Debrecenben, míg az elmúlt három idényt Dunaújvárosban töltötte, a következő évadban viszont ismét Angyalföldön szerepel.

„Annak, hogy a Vasasba igazoltam, az egyik oka Konkoly Csaba személye – indokolta meg döntését a 24 éves szélső. – Győrben letette a névjegyét és a férfiaknál is szép eredményeket ért el, sokat taníthat nekem. Másrészt éreztem, hogy váltanom kellene, az angyalföldi klub elképzelései nagyon megtetszettek, szeretnénk az első tízben zárni a következő bajnokságban. Mindent megkapok, ami egy profi sportolónak kellhet, különösen igaz ez a regenerációra.”

Arany az előző idényben csupán egy bajnokit hagyott ki, 25 találkozón 55 góllal segítette a Kohászt, amely 10. lett.

„Debrecenben és Dunaújvárosban is rengeteget tanultam, utóbbi csapatnál az első évemben volt egy keresztszalag-szakadásom, az erőnléti edzők és gyógytornászok segítségével visszaépítettem magam. Szép emlékek kötnek az előző klubomhoz, rengeteg barátságot kötöttem. Sok játéklehetőséget kaptam szerencsére, eredményesen teljesítettem, és nem rossz viszonyban váltunk el.”

Arany Rebeka hét év után tért vissza nevelőegyesületéhez

Angyalföldön különleges érzés fogta el, amikor belépett a Sterbinszky Amália Sportcsarnokba.

„Ott kezdődött a pályafutásom, akkor még nem volt felújítva a csarnok. Feltörtek belőlem az élmények, eszembe jutottak a korábbi csapattársaimmal közös edzések és mérkőzések. Jó érzés volt hazatérni, plusz motivációt jelent, hogy megmutassam, milyen Arany Rebeka tért vissza. Élvezni szeretném az edzéseket és a mérkőzéseket, minél többet játszanék.”

A 2019-ben junior Európa-bajnoki címet nyerő jobbszélső hozzátette, minden sportoló álma, hogy felvehesse a címeres mezt. „Nekem is van egy ilyen álmom és célom, de nem ragaszkodom hozzá görcsösen. Először a klubcsapatból kell kiemelkedni, ha ez megvan, akkor arra a szövetségi kapitány is felemeli a fejét. Szép lenne játszani a válogatottban, de nem fekszem le mindennap úgy, hogy úristen, nekem be kell kerülnöm.”

A kézilabdázó lapunknak arról is mesélt, hogy az elmúlt egy év során elvégzett egy újságírói képzést. „Már régebb óta érdekelt a sportújságírás, és ahogy teltek az órák, rájöttem, hogy a riporterkedés is tetszik. Hasznos egy év van mögöttem, jobban megismerhettem a szakmát és önmagamat is. Rengeteg olyan visszajelzést kaptam, hogy van keresnivalóm ezen a területen is, csak bátran meg kell tennem azokat a lépéseket, amiket eddig nem mertem. Kíváncsian várom, hogy merre vezet majd az utam.”

 

Legfrissebb hírek

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
6 órája

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
7 órája

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
14 órája

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
2026.04.27. 18:06

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02
Ezek is érdekelhetik