Hegyek között, völgyek között – Jakus Barnabás publicisztikája

Új idők új dalaival kezdődött az idény Veszprémben és Szegeden is 2024 őszén. A két kiemelkedő magyar férfi kézilabdacsapatnál ugyanis edzőt váltottak tavaly nyáron, a bakonyiak kispadjára Xavier Pascual ült le, a Tisza partján Michael Apelgrent nevezték ki.

Veszprémben az elmúlt tíz évben jóval gyakrabban cserélgették a trénereket, Mocsai Lajos ötéves regnálása után Carlos Ortega (2012–2015), Xavier Sabaté (2015–2017), Ljubomir Vranjes (2017–2018), David Davis (2018–2021) és Momir Ilics (2021–2024) is eltöltött hosszabb-rövidebb időt az „Építők” élén, de a hőn áhított Bajnokok Ligája-győzelem egyik mesterrel sem jött össze, sőt az utóbbi három esztendőben már el sem jutott Kölnbe a magyar csapat. Xavi Pascual a Barcelona élén háromszor is megnyerte a legrangosabb sorozatot, a királynék városába Bukarestből vezetett az útja.

„Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent e a klub edzőjének lenni. Nagy felelősséggel és elvárásokkal jár. (…) A csapattal rengeteget fogunk dolgozni azért, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, és így a szurkolóink is büszkék lehessenek ránk” – jelentette ki Pascual a kinevezését követően. 

A célok tekintetében idézném Bartha Csabát, aki szintén tavaly nyár óta a veszprémiek vezérigazgatója.

„Az elmúlt fél év megerősített abban, hogy ezzel a tulajdonosi háttérrel, elképesztő szurkolói bázissal, ilyen kézilabda-szerető városban sokkal többet kell tennünk annak érdekében, hogy az eredményeinkkel megháláljuk a bizalmat. Ezért például ma már alapkövetelménynek tekintjük a Bajnokok Ligája négyes döntőbe jutást, a bajnoki cím vagy a Magyar Kupa megnyerését” – fogalmazott lapunknak még februárban Bartha, aki korábban a győri női kézilabdacsapattal háromszor nyert már BL-t.

Szegeden hosszú éveken át Juan Carlos Pastor terelgette a nyáját, a rutinos spanyol szakemberrel 2013 és 2023 között EHF-kupát nyertek a dél-alföldiek, a bajnokságban háromszor, a kupában egyszer taszították le a trónról a nagy rivális Veszprémet, a Bajnokok Ligájában háromszor is a negyeddöntő jelentette a végállomást. Pastor utódjának a svéd Michael Apelgrent szánták, aki viszont csak 2024 nyarától tudott csatlakozni, az átmeneti évben Kárpáti Krisztián vezette az együttest. Apelgren érkezésével a spanyol vonalról az északi stílusra váltott a klub, idő kellett, mire ez meghonosodott.

„Nagyra törő csapat vagyunk, óriási ambíciókkal. Ezt máshogyan nem lehet, ha fel akarod venni a versenyt a Veszprémmel. Mivel a hazai riválisunk egyben a BL legszűkebb elitjét is képviseli, ezért, ha sikerül, tényleg odakerülünk a legjobbak közé. Ehhez néhány apróságon kellett változtatnunk, mint amilyen például a skandináv játékosok beillesztése volt, mégsem szabad nagyon eltérni a Szeged DNS-étől, és az is fontos, hogy minél több magyar játékosunk legyen” – mondta a szakember lapunknak a Nantes elleni idénynyitó BL-győzelmet követően.

Azóta befejeződött az évad mindkét együttesnek. Vasárnap a bajnoki címről döntő harmadik összecsapás helyszínére utazva, a hegyek között, völgyek között zakatoló intercityn jutott eszembe az a párhuzam, hogy a mélységek és magasságok ingadozása jellemezte leginkább a két csapat idényét, és a mérleggel inkább Szegeden lehetnek elégedettek. A nemzetközi szereplés mindkettejüknek egyaránt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében ért véget, míg a hazai trófeákon megosztoztak: a kupa Szegedre került, a bajnokságban a Veszprém megvédte a címét.

Ha a Bartha által említett alapkövetelményeket nézzük, csupán a bajnoki címvédés sikerült, az is hatalmas harc árán, hiszen a szegediek mindkét idegenbeli meccsen igencsak megnehezítették a veszprémiek dolgát, a Pick Arénában pedig esélyük sem volt Ligetvári Patrikéknak, hogy két találkozó után lezárják a párharcot.

Pedig áprilisig ígéretesen alakult a veszprémi évad A Bajnokok Ligája csoportköréből elsőként jutott tovább az „Építők”, egyedül a Sporting elleni idegenbeli 39–30-as vereség rondított bele az össz­képbe. A klubvilágbajnokságot viszont megnyerte a klub, a döntőben Ludovic Fabregasék hosszabbításban verték meg a német Magdeburgot. Az idény hajrájára, a legfontosabb meccsekre az együttes visszarendelte a Benficától Palasics Kristófot, a fiatal magyar kapus a sérült Mike Jensen pótlására ugrott be.

A formaidőzítés azonban finoman fogalmazva sem sikerült megfelelően. A kupafináléban a veszprémiek egyszer, még 1–0-nál vezettek, és ugyan a hajrára visszakapaszkodtak, az utolsó perceket is a szegediek menedzselték jobban, így a trófea Bodó Richárdékhoz került. A BL negyeddöntőjében a sorozat 2023-as győztese, a Magdeburg várt az Építőkre. A kinti mérkőzésen ötven percig a Veszprém akarata érvényesült, négy góllal is vezetett, de a vége döntetlen lett. A május 1-jei visszavágóra még a külön meghirdetett állójegyek is elkeltek a One Veszprém Arénába, a közönség nagyon bízott a csapatában, és az ötvenedik percben 26–22-es vezetésnél úgy tetszett, lehet foglalni a repülőjegyet Kölnbe. Azonban a Veszprém „leolvadt”, a hajrában csupán egy gólt szerzett, míg a vérszagot megérző németek hatot, így összesítésben eggyel jobbnak bizonyult a Magdeburg. A magyar rekordbajnok 2022  óta képtelen bejutni a kölni final fourba.

Ugyanebben a stációban, a negyeddöntőben ért véget a Szeged nemzetközi szereplése is, de egészen más szájízzel. Apelgrennel jól indult a BL-idény, és ősszel hazai pályán a Veszprémet is legyőzték a „kékek”, csakhogy közben kikaptak Csurgón. Nem ez volt az egyetlen kisiklásuk a bajnokságban, a tavasszal Balatonfüreden és Győrben is kikaptak, az utóbbi vereség után annak a veszélye is fennállt, hogy adott esetben a bajnoki döntőről is lemaradnak.

A pofon – és vélhetően némi elbeszélgetés – után viszont látványosan magára talált a Szeged. A PSG ellen idegenben iskolajátékkal 35–25-re nyert a magyar csapat, amely a kupát is elhódította. És ugyan a Barca elleni hazai meccset három góllal elveszítette, a katalán fővárosban minden erejét beleadva igencsak megnehezítette Dika Memék dolgát, 30–29-re győzött. Ez továbbjutást ugyan nem ért, de a mutatott játékra lehet építeni a közel­jövőben.

A bajnoki címről döntő párharcra tehát a szegediek fordulhattak rá jobb hangulatban, érezte is az esélyt az Apelgren-csapat, az első meccsen öttel is vezetett a veszprémi arénában, akkor azért már felharsant a lelátóról a „Mi a franc van!” rigmus a hazai szurkolóktól, ami aligha a büszkeség megnyilvánulása… Fabregasék a végére összeszedték magukat, aztán a szegedi vereséget követően végül a harmadik meccset megnyerték, így nem szakadt meg az 1988 óta tartó sorozat, az idén sem maradt hazai trófea nélkül a Veszprém.

A mutatott teljesítményt tekintve bőven lesz még teendő a bakonyiaknál, ha a Bartha-féle, a háttér alapján reálisan várható célokat akarják elérni. Ráadásul a vezéregyéniségek és hangsúlyos szereplők közül többen is távoznak, az idény legjobbja, Fabregas mellett a harmadik meccsen kulcsfontosságú gólokat szerző Szergej Koszorotov sem lesz tagja a csapatnak, míg Palasics útja Melsungenbe vezet. 
Pascualékra tehát nem vár könnyű feladat a viszontagságos első idény után, meg kell találni a vezéregyéniségeket, el kell hitetni mindenkivel, hogy Veszprémben játszani megtiszteltetés, és azt is, hogy a klub nem egy jól fizető levezetőhely. Ráadásul – ahogy látszott ebben az évadban is, sőt maga Pascual mondta ki – a Szeged egyre jobban közelít, és Apelgrenék vállát egyelőre nem nyomja akkora teher, mint legfőbb hazai riválisukét.

A következő évaddal kapcsolatban az biztos, hogy hazai trófeákért hatalmas versenyfutást láthatunk a két kiemelkedő csapattól, a nagyobb kérdés inkább az, hogy a Bajnokok Ligájában sikerül-e a kulcsmeccseket hozni, és ha kell, az utolsó másodpercig küzdve, vért izzadva harcolni. Ha ez a hozzáállás nem lesz meg, az csak az újabb rossz szájízű idényt hoz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!