Átalakuló kerettel próbál visszajutni a női kézilabda NB I-be a Békéscsaba

K. Zs.K. Zs.
2025.06.10. 13:27
Új vezetőséggel és átalakuló kerettel vág neki a következő idénynek a női kézilabda NB I-ből kieső Békéscsaba. A klub közösségi oldalán megjelent közlemény szerint egyértelműen első osztályú folytatásra készültek a tavasz folyamán, ennek megfelelően első osztályú licenckérelmet adtak be, és a vezetőség a meghatározó játékosokkal szerződést is hosszabbított, de a megállapodások csak az NB I-re voltak érvényesek.

Mivel a másodosztályban a légiósok foglalkoztatása nehézségekbe ütközik, így már elhagyta a klubot Mariana Ferreira Lopes, Jéssica Ferreira, Klara Schlegel, Sara Sablic és Sarah-Aida Darie.

Az öt légióson kívül egyelőre négy további biztos távozó van: Marija Agbaba-Lanistanin és Halász-Szondi Zsófia jelen állás szerint befejezi pályafutását, Román Dorina Dunaújvárosba igazolt, míg Csizmadia Fanni a kölcsönszerződése lejártát követően visszatér Vácra. A bő két hete lejátszott utolsó mérkőzés óta zajlanak az egyeztetések a keret tagjaival.

A Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 14., azaz utolsó helyezettként esett ki az élvonalból, de a közlemény úgy fogalmaz: a jelenlegi állás szerint jó esély kínálkozik arra, hogy olyan csapatot alakíthatnak ki, amely jelentős céllal meghatározó szerepet tölthet be az új idényben.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom

Utánpótlássport
2026.06.05. 17:38

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Női kézi NB I: megkapta aranyérmeit az ETO; Szucsánszki, Cvijics és Hornyák Dóra is elbúcsúzott

Kézilabda
2026.05.31. 19:59

Röplabda: ismét a Békéscsaba nyerte az U20-as női bajnokságot

Utánpótlássport
2026.05.25. 09:02

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
2026.05.24. 19:37

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04
Ezek is érdekelhetik