A dinasztia Győrben épül – Moncz Attila publicisztikája

AZ ETO HETEDIK BL-GYŐZELMÉT követően Per Johansson vezetőedző többek között azt mondta a Nemzeti Sportnak: „Szeretném megmutatni, hogy képes vagyok új dinasztiát építeni Győrben, olyat, mint amely 2019-ig uralta a nemzetközi mezőnyt.” Mondhatom, „tudjuk egymásról” a zöld-fehérek edzőjével, melyikünk mivel foglalkozik, nemrég az edzőtáborban még a biliárdtudását is megvillantotta előttem (én nem állok ki vele, ezt meghagyom Holanek Zoltán erőnléti edzőnek), szakmailag sohasem szállnék vitába vele, de a dinasztiával kapcsolatos szavai elgondolkodtattak. Aztán utána is jártam, hogyan kell ezt érteni. Kiderült, egy véleményen vagyunk. A svéd szakember igazából egy újabb triplázó (ráadásul duplán, mert jövőre nemcsak az egymás utáni harmadik BL-győzelem, de a három legfontosabb trófea – BL, bajnokság, Magyar Kupa – egy évadon belüli megnyerése is cél) Győr felépítésén szeretne dolgozni. Megirigyelte a 2017 és 2019 között a Rába partján sikert sikereket halmozó Ambros Martin, Danyi Gábor kettőst, illetve a Vipersszel 2021 és 2023 között magát „halomra nyerő”, most az Odensével a döntőben elbukó Ole Gustav Gjekstad eredménysorát.

Mert itt dinasztiát már nem kell építeni. Az, végignézve az eredménysoron, már létezik, sőt, tízéves is elmúlt.

Ugye a dinasztia az amerikai csapatsportokból indult ki, és általában olyan klubokat illetnek az elismeréssel, amelyek hosszabb ideig uralnak egy-egy sportágat. Nem nyernek minden évben, de folyamatosan ott vannak a mezőny elején. A Merriam-Webster értelmező lexikon szerint a dinasztia „…olyan sportfranchise, amely mögött sikeres szezonok hosszú sorozata áll”. Egy dinasztia sohasem egyik napról a másikra jön létre, ahogyan az is biztos, nem egyetlen alkotóelemből áll. Szükség van kiemelkedő vezetési stílusra (az amerikai szakírók a New England Patriots NFL-csapatával eredményes Bill Belichicket, illetve a Chicago Bulls mítoszát megteremtő Phil Jacksont említették elsőként), generációs tehetségre (Michael Jordan vagy Tom Brady jó példa), következetességre, alkalmazkodóképességre, vállalati kultúrára és identitásra, versenyhelyzetre, pénzügyi stabilitásra, valamint jól működő menedzsmentre.

Hogy összetett lenne? Nem kérdés. Ahogyan az sem, még a folyamatos éles versenyhelyzetre törekvő, emiatt mesterséges esélykiegyenlítő elemeket (draft, pénzügyi sapka, luxusadó – hogy csak a legismertebbeket említsem) használó észak-amerikai kiemelt ligákban is akad példa dinasztiákra. A leghíresebb talán a Boston Celtics NBA-csapaté, amely 1957 és 1969 között 11 bajnoki címet nyert, ebből nyolcat 1959-től kezdve sorozatban. Red Auerbach a kispadon, Bill Russell a pályán volt vezér, ahogyan minden más, fentebb említett kitétel is megvalósult. De ugyanez igaz volt például a New York Yankees baseballcsapatára 1947 és 1962 között (tíz World Series-diadal, további három főcsoportgyőzelem), a jégkorongban jeleskedő Montreal Canadiensre 1953 és 1979 között (16 Stanley-kupa-győzelem) vagy éppen amerikai futballban a Brady- és Belichick-féle New England Patriosra (2001 és 2018 között hat Super Bowl-diadal). Sőt, ha elkalandozunk és tágítjuk a sportágak körét, jöhet a krikett is, méghozzá az ausztrál válogatottal, amely az ezredfordulón uralta annyira a sportágat, ahogyan az korábban elképzelhetetlen volt, illetve azóta is az.

Talán kevesen hiszik/gondolják, korábban is eljutott magyar csapat odáig, hogy dinasztia legyen belőle. Igaz, a sportág ismertsége és elismertsége miatt egyre kevesebben gondolnak rá, de gyerekkoromból még megvan, amint a Statisztika asztalitenisz-csapata a sportlap első oldalán követelt helyet magának. Nem azzal, hogy 1968 és 2006 között folyamatosan megnyerte a csb-t, hanem azzal, hogy 1970 és 2001 között összesen 25-ször diadalmaskodott a Bajnokcsapatok Európa-kupájában. Kellett hozzá a vezető, Ormai László víziója, illetve Magos Judittól Wirth Gabrielláig Európa-bajnokok sora adta egymásnak a kilincset a Marczibányi téren. Más kérdés, hogy az anyagiak útvesztőjében idővel eltűnt a klub.

Utóbbi egyelőre nem fenyegeti a Győri Audi ETO KC-t, nem csupán a névadó szponzor, hanem a sport, a kézilabda piacosítható mivolta miatt sem. Még akkor is, ha egy korábbi legendából mára városi legenda lett, és nem Győrben lehet a legjobban keresni ebben a sportágban. Sőt, Görbicz Anita szerint, akinek ünnepelt klasszisként, majd vezetőként elég pontos a rálátása helyzetre, ez sohasem

volt így. Bécsben (a Hypo már csak eggyel előzi meg a BL-győztesek örökrangsorában az ETO-t!), Észak-Európában (a három BL-diadalért a világ összes pénzét elköltő dán Slagelsétől napjaink Esbjergjéig akadnak néhányan), Romániában (CSM Bucuresti) vagy éppen Franciaországban (a zuhanyhíradó szerint nem is annyira Metzben, mint Brestben) van néhány klub, ahol „vastagabban fog a ceruza”. (Ahogyan korábban a Rosztov esetében is, de vele az orosz eltiltás miatt most nem kell foglalkozni.)

Viszont Győrben amit ígérnek, az pontosan érkezik. Anyagiakban és kiegészítő juttatásokban is. Ez meg olyan csomag, amivel már nehezebb versenyezni. Nyilvánvaló (de jól hangzó) túlzás, hogy minden játékos gyerekkori álma az ETO-ban szerepelni, de felnőttként ez azért már hihető. Hiszen az anyagi biztonság mellett a siker biztonságát is ígérik. Aligha véletlenül merte Szabó Tamás, a győriek nemzetközi igazgatója odasúgni a nyáron az Odensétől Győrbe igazoló Helena Elvernek az idei döntő után, hogy „Semmi baj, jövőre már te is nyersz velünk”. Mert a Vanyus Attila által elindított, majd többek között Bartha Csaba és Endrődi Péter által fejlesztett vállalati kultúrába kódolva lett a siker, illetve az ehhez szükséges munka és alázat kultúrája is. Az ETO az első, 2013-as Bajnokok Ligája-győzelem óta egyetlen kivételtől (2015-ben a Vardar Szkopje elleni negyeddöntőre szó szerint elfogyott a csapat) eltekintve rendre dobogós volt a BL-ben, hétszer első, kétszer-kétszer pedig ezüst-, illetve bronzérmes volt. (Hogy a sikerre meg kellett érni, azt bizonyítja az azt megelőző hat idény, amikor rendre legalább elődöntős volt a zöld-fehér társaság, de győzni egyszer sem tudott.) Ez bőven kimeríti a dinasztia amerikai definíciójában szereplő „sikeres szezonok hosszú sorozatát”.

Esetleg abba lehetne belekötni, hogy nincs olyan, aki játékosként az összes nagy sikernek részese volt, de azért hölgyek esetében Cristiano Ronaldó-i pályafutással nehéz számolni, másrészt meg Görbicz Anita, azt gondolom, kellően átfogja ezt a másfél évtizedet. Öt BL-sikerből játékosként, kettőből pedig elnökként vette ki a részét. (A klubnál dolgozó vezetők közül még a fentebb említett Szabó Tamásnak van meg egyébként a „mesterhetese”.) A játékosként nyert ötössel ő győri csúcstartó, holtversenyben Eduarda Amorimmal. Ami viszont nagyon meglepett, az a Győrrel legalább három BL-ben diadalmaskodó játékosok csaknem húszas létszáma. Persze lehet azt mondani, hogy a 2017–2019 közötti triplában voltak benne ennyien, de azért ez messze nem ilyen egyszerű. Bódi Bernadettnek és a jelenlegi keret legeredményesebbjének, Fodor Csengének például négy diadala van, a mesterhármassal büszkélkedők közül pedig például Kari Brattset, Veronica Kristiansen, Yvette Broch és Stine Oftedal is nyert a tízes, majd pedig a húszas években is Bajnokok Ligáját. Csak hogy az alapkövetelmények között lévő folytonosságnak is megfeleljen az ETO.

Egyébként akár sporttörténelmi időket is élhetünk, hiszen hamarosan akár két magyar dinasztiának is tapsolhatunk. A Ferencváros vízilabdacsapatának talán már csak egyszer kell kopogtatnia azon a kapun.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!