28 évesen visszavonul Bartók Donát

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.06.09. 14:15
null
Visszavonult Bartók Donát (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó, archív)
28 évesen visszavonul a kézilabdázástól Bartók Donát.

Bartók Donát a közösségi médiában jelentette be, hogy befejezi a pályafutását. A szegedi születésű játékos már fiatalon a Grundfos Tatabányához került, majd két idényt követően került a Váchoz. 2016-ban igazolt Németországba a TBV Lemgóhoz, ahol három idényt töltött. Ezt követően egy évig Spanyolországban, a Bidasoa Irun együttesénél játszott, végül 2021-ben került a svájci Kadetten Schaffhausenhez. Az itt töltött négy és fél éve alatt bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett.

A válogatottban 2018-ban mutatkozott be, tagja volt a mieink 2018-as Európa-bajnokságon szereplő csapatának. A jobbátlövő a nemzeti csapatban 12 mérkőzésen 21 gólt lőtt.

„Most elérkezettnek érzem az időt, hogy mindazt, amit a kézilabdától és az élettől kaptam, máshol kamatoztassam. Büszke vagyok az utamra, arra, hogy azon kevés magyarok közé tartozhatok, akik külföldön is kipróbálták magukat. Büszke vagyok, hogy viselhettem a címeres mezt, és hogy minden nehézség ellenére mindig a feladatra tudtam koncentrálni” – olvasható Bartók búcsújában.

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
5 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
Tegnap, 20:18

Tizennyolc magyar gól a román női kézibajnokságban

Kézilabda
2026.11.01. 22:27

FÉRFI KÉZI EB-SELEJTEZŐ NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA

Kézilabda
2026.11.01. 04:33

Női kézilabda: a franciák nem esnek pánikba a mieinktől elszenvedett vereség után

Kézilabda
2026.10.26. 15:41

Már az első meccsen eldöntötte a PLER a továbbjutást a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
2026.10.24. 17:35

Eljött az „igazság napja” a Szegednek

Kézilabda
2026.10.22. 12:11

Két klub, két út – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.10.20. 23:49