Hat idény után fontos játékos távozik a budaörsi kézilabdacsapattól

K. Zs.K. Zs.
2025.05.14. 11:15
null
Vártok Ramóna a Magyar Kupa tavaszi bronzmérkőzésén (Fotó: Szabó Miklós)
Hat idény után távozik a Budaörstől a kapus Vártok Ramóna – adta hírül szerdán hivatalos honlapján az NB I-es női kézilabdacsapat.

Vártok Ramóna 2019 szeptemberében húzta magára először tétmérkőzésen a budaörsi mezt, tagja volt az NB I/B-ben veretlenül bajnok, később az élvonalban hetedik helyet szerző, az idén – immár társcsapatkapitányként – a Magyar Kupában bronzéremmel záró csapatnak. Utánpótlásedzőként is dolgozik a klubnál, és vezéralakja volt a női felnőtt strandkézilabda-válogatottnak.

„Hosszas vívódás és átvirrasztott éjszaka után született egy nagyon nehéz döntés. Úgy érzem, hogy eljött az ideje felkavarni az állóvizet, amihez új impulzusokra és környezetváltásra van szükségem. A pályafutásom egy jelentős szelete örökre Budaörshöz köt majd, a gyerekkori álmom, hogy élvonalbeli játékos legyek, itt lett valóság – idézi a klubhonlap a kapust, aki nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. – A szívem egy része mindig budaörsi marad, sőt még azt sem zárom ki, hogy egy nap visszatérek és újra találkozunk majd!”

Buday Dániel vezetőedző csapata már biztossá tette a bennmaradást, a következő idényt is az élvonalban kezdi.

 

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
4 órája

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35