A sokoldalú kéziedző – A zene is szenvedélye Per Johanssonnak, aki három BL-t nyerne a Győrrel

T. Z.T. Z.
2025.04.25. 09:36
null
Per Johansson az Edzősors című műsorban (Fotó: M4 Sport)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC vezetőedzője, Per Johansson volt az M4 Sport Edzősors című adásának legutóbbi vendége. A rutinos szakember fontos szakmai kérdésekről is beszélt a kézilabda-magazinműsorban, de másik, eddig nem igazán ismert oldaláról is megismerhették a nézők.

Per Johansson az interjú első felében arról beszélt, hogy a zene sem áll tőle messze, bár elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg, hogy a kézilabdát választotta: „Nem mondom, hogy remek zenész vagyok, de szeretek dobolni, több együttesben is játszottam. Összességében azért úgy vélem, hogy egészségesebb volt a kézilabda mellett dönteni. A zenészek között más típusú emberek vannak, mint a sportolók között, ez volt az egyik ok. A másik, hogy a kézilabda iránt érzett szeretetem egészen kiskorom óta óriási volt. Őszintén szólva más sport nem is érdekel, csak a kézilabda” idézte az M4Sport.hu a svéd szakembert.

A győriek vezetőedzője elmondta azt is, hogy nagy hatással volt rá a balkáni mentalitás és kézilabda, saját magát igazi „munkás típusnak” tartja, edzői pályafutásának kezdeteire pedig így emlékezett vissza a műsorban: „Minden nagyon gyorsan történt. Nagy sikert értem el a juniorokkal, ezt követően pedig jött ez a lehetőség – elképesztően korán. Volt két mentorom, akik úgy gondolták, hogy tehetséges vagyok. Közel sem voltam még az, aki most vagyok, de azt hiszem, jó edző voltam. Nem igazi vezér, viszont rendkívül elkötelezett. Ezt látták meg bennem. Igent mondtam a felkérésre, de harminckét évvel később, mai fejjel hihetetlen belegondolni, hogy annyi idősen én irányítottam egy csapatot.”

Az 54 éves szakember szerint a nyomás kezelése nélkülözhetetlen ebben a sportágban, ezt azonban szavai szerint nem lehet csak úgy a könyvekből megtanulni: „Ezzel csak akkor vérteződik fel az ember, ha egy olyan csarnokban vezeti a csapatát, ahol mindenki utálja – és így kell győzni” – mondta.

Elmondta azt is, hogy a napi munkát illetően az egyensúlyra törekszik, azaz ha erőskezű vezérre van szükség, akkor úgy viselkedik. Hozzátette ugyanakkor: „Tudniuk kell, hogy még ha olykor kemény is vagyok és kiabálok velük, van szívem.”

Johansson azzal is tisztában van, hogy jelenlegi csapatánál nincs sok lehetőség a hibázásra: „Tisztában vagyok vele, hogyha sorozatban három meccset elveszítek, akkor repülök innen, de már nem gondolok erre.”

A jövőt illetően a győriek trénere úgy fogalmazott, az álma az, hogy három Bajnokok Ligája-trófeát nyerjen a csapattal: „Az az álmom, hogy három BL-címet nyerjek az ETO-val, olyan triplázást hajtsunk végre, mint a Chicago Bulls vagy a Los Angeles Lakers. Ha nagyot álmodok, akkor ez a vágyam. Persze elképesztően nehéz véghez vinni, de emiatt emlékeznének az emberre. Ez egy vad álom.”

 

Legfrissebb hírek

Kicsit nehezen indult, de végül magabiztos győzelmmel kezdett a bajnokságban az ETO KC

Kézilabda
11 órája

„Még a karrierem végén is mindig jobb akartam lenni” – Katrine Lunde az NS-nek

Kézilabda
19 órája

Női kézilabda: továbbra is kérdéses Henny Reistad jövője Esbjergben

Kézilabda
20 órája

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
21 órája

Jobban sikerült rajt: a Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
2026.08.31. 23:03

Fodor Csenge: Már nagyon vártuk a Fradi elleni meccset

Kézilabda
2026.08.30. 17:59

Stanko eldöntötte, Győrbe került a női kézilabda Szuperkupa

Kézilabda
2026.08.30. 16:39

Négy magyar sztárcsapat egy helyen – jön a kézilabda Szuperkupa!

Kézilabda
2026.08.30. 09:03