Női kézi NB I: rangadót nyert Mosonmagyaróváron a Vác

D. S. B.D. S. B.
2025.03.21. 19:29
Juhász Gréta remekelt, vezérletével győzött Mosonmagyaróváron a Vác (Fotó: Dömötör Csaba)
Nagy csatában győzött 26–25-re a Vác a Motherson Mosonmagyaróvár vendégeként a női kézilabda NB I 18. fordulójában, ezzel a Pest vármegyeiek két ponttal elléptek Lajta-parti riválisuktól a tabellán.

A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, akik az első bő tíz percben többször vezettek, s ugyan 6–5 után a Vác egy ötgólos rohammal fordított, de hiába vezetett négy góllal is, a szünet előtt a Mosonmagyaróvár is egyenlíteni tudott (14–14).

A második félidőben a hazaiak 16–14-re is vezettek, de ezután újabb rövidzárlat következett a részükről: a Vác megint produkált egy 5–0-s sorozatot, amely után az MKC csak futott az eredmény után. De volt ereje a hazai csapatnak, amely az utolsó öt perc kezdetén, Ines Ivancok góljával beérte ellenfelét.

A végjátékban viszont a Vác maradt nyugodtabb és volt pontosabb, s ezt kihasználva 26–25-re nyert, így most már nemcsak jobb gólkülönbségével, hanem két ponttal is megelőzi a Mosonmagyaróvárt a tabellán. Ráadásul Horváth Roland csapata a Szombathelyt is megelőzte.

NŐI KÉZILABDA NB I
18. FORDULÓ
Motherson Mosonmagyaróvári KC–Váci NKSE 25–26 (14–14)
Mosonmagyaróvár, 860 néző. Vezette: Dáné, Marton
MOSONMAGYARÓVÁR: Halter – FALUSI-UDVARDI 5, Albek 2, Wolfs 1, Tóth G. 1, IVANCOK-SOLTIC 8 (1), Stranigg Zs. 3. Csere: Horváth Sz. (kapus), Tóth E. 1, Faragó 1, Kukely 2, Varga Emília 1, Magyar F. Megbízott edző: Stranigg Ferenc
VÁC: ZAJ – Such 1, Háfra 2, TYISKOV-HELEMBAI 3, Kurucz, Csíkos 2, Wald 3. Csere: Bukovszky (kapus), Pelczéder 3, AFENTALER 5 (1), JUHÁSZ G. 6, Varga Emőke 1. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 16. perc: 6–6. 21. p.: 6–10. 30. p.: 14–14. 33. p.: 16–14. 43. p.: 17–20. 49. p.: 21–22. 52. p.: 21–25. 56. p.: 25–25.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Stranigg Ferenc: – A védekezésünk rendben volt, és a kapusteljesítmény is sokat segített. Sajnos kulcspillanatokban megint elbizonytalanodtunk, az átlövőjáték nem volt elég hatékony. A ziccerek értékesítése sem ment, és a lövéshatékonyság sem volt jó.
Horváth Roland: – A múlt héten az Esztergom ellen már érett a pontszerzés, most ez végre meg is valósult. Nem volt szép meccs, de úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Akartunk, harcoltunk, aminek meglett az eredménye.

    
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Győr1918–1718–448+27036
  2. FTC18171–632–440+19235
  3. Debrecen171322554–443+11128
  4. Esztergom1714–3516–467+4928
  5. Vác189–9521–534–1318
  6. Szombathely18657503–549–4617
  7. Mosonmagyaróvár188–10512–548–3616
  8. Kisvárda17719415–472–5715
  9. Fehérvár175111460–490–3011
10. Vasas175111470–556–8611
11. Dunaújváros174112503–580–779
12. Békéscsaba173212478–548–708
13. Budaörs173212454–544–908
14. MTK193–16502–619–1176

 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
1 órája

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49