Hársfalvi Júlia elmondta, bízott-e még a válogatott meghívóban

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.05. 07:47
A két visszatérő: Hársfalvi Júlia és Kovács Anett a női válogatott edzésén (Fotó: Kovács Péter)
Hársfalvi Júlia hivatalosan legutóbb 2018 szeptemberében szerepelt a magyar női kézilabda-válogatottban. A balszélső hat és fél év év elteltével léphet ismét pályára a nemzeti csapatban az ukránok elleni felkészülési mérkőzésen.

„Ha azt nem számoljuk, hogy nagyjából másfél éve részt vettem egy nem hivatalos válogatott héten, akkor valóban hosszú idő telt el, mióta legutóbb szerepeltem a nemzeti csapatban. Úgy gondolom, minden játékosnak a céljai között van, hogy szerepeljen a válogatottban, én is bíztam benne, hogy erre még lesz lehetőségem. Viszont, az elmúlt években balszélen a Márton Gréta, Szöllősi-Schatzl Nadine páros annyira stabil volt, hogy nehéz lett volna ezen a poszton bekerülni a keretbe” – mondta az NSO Tv-nek Hársfalvi Júlia, aki természetesen feldobódva érkezett az összetartásra a Ferencváros hétvégi kupasikere után. 

Videónkban többek között arról is beszél, hogyan élte meg a Győr elleni diadalt, kinek örült meg a legjobban a válogatottnál, s milyen célokat tűzött ki maga elé a hétre, amikor a mieink kétszer is megmérkőznek az ukránokkal – szombaton telt ház előtt a BUD Arénában. 

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bukovszky Anna (Vác), Szemerey Zsófi (Metz Handball, francia), Zaj Klára (Vác)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (HB Ludwigsburg, német), Grosch Vivien (DVSC Schaeffler), Kovács Anett (Mol Esztergom)
Jobbátlövők: Albek Anna, Kukely Anna (mindkettő Mosonmagyaróvár), Papp Nikoletta (CS Minaur Baia Mare, román)
Irányítók: Pődör Rebeka (Szombathelyi KKA), Simon Petra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (Metz)
Beállók: Faragó Luca (Mosonmagyaróvár), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Szmolek Apollónia (Szombathely)
Balátlövők: Csíkos Luca (Vác), Faragó Lea (Esztergom), Kuczora Csenge (Thüringer HC, német), Varga Emília (Mosonmagyaróvár)
Balszélsők: Hársfalvi Júlia, Márton Gréta (mindkettő FTC), Petrus Mirtill (DVSC)

 

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
17 órája

Vámos Petra: Igazán meg tudtam mutatni magam az előző idényben

Kézilabda
Tegnap, 8:50

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.28. 11:28

Tusványos 2025: A belső motiváció a legfontosabb – Golovin Vlagyimir

Kézilabda
2025.07.24. 15:37

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Elek Gábor: Nulladikok szeretnénk lenni, nem elsők

Kézilabda
2025.07.24. 10:17

Magyar állampolgárságot kapott az Esztergom újonnan igazolt kézilabdázója

Kézilabda
2025.07.23. 15:56
Ezek is érdekelhetik