A Nemzeti Sportrádiót hallgatva eljuthat a női kézilabda-válogatott mérkőzéseire

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2024.11.18. 22:01
null
Hétfőn elindult a Nemzeti Sportrádió nyereményjátéka, hiszen a hallgatók november 18. és 24. között naponta három alkalommal válaszolhatnak a műsorvezető által feltett kérdésre, ami napijegyet érhet a debreceni játéknapok egyikére.

Jövő csütörtökön kezdetét veszi a magyar, osztrák, svájci közös szervezésű női kézilabda Európa-bajnokság, amelynek hazai mérkőzéseit Debrecenben rendezik. Golovin Vlagyimir válogatottja ezekben a napokban kezdte el a felkészülést a kontinenstornára. A magyar csapat egyik legjobban várt találkozója a svédek elleni csoportmérkőzés, amelyre kedden a Nemzeti Sportrádió hallgatói napijegyeket nyerhetnek.

Ahhoz tehát, hogy valaki élőben szurkolhasson Debrecenben a Magyarország–Svédország Európa-bajnoki összecsapáson, nem kell mást tennie, mint egész nap a Nemzeti Sportrádió műsorát hallgatni, hiszen három különböző idősávban, 8 és 9 óra között a Sportreggelben, 15 és 16 óra között a Hazafutásban, és 19 és 20 óra között, a Körkapcsolásban is elhangzik majd a műsorvezető által feltett kérdés. Aki elsőként elküldi a helyes választ a 0630-55-55-605-ös normál díjas SMS-számra, az páros napijegyet nyer a november 30-i játéknapra, amikor a 18 órakor kezdődő Magyarország–Svédország rangadó mellett csoportunk két másik tagja, Észak-Macedónia és Törökország is pályára lép 20 óra 30 perctől.

Egész héten érdemes figyelemmel követni a Nemzeti Sportrádió műsorait, hiszen a többi magyar érdekeltségű játéknapra is lehet belépőket szerezni. Szerdán a december 2-i csoportmérkőzés lesz a tét, míg a hét második felében még nagyobb lesz a tét. A csütörtökön leadott helyes válaszok a december 5-i középdöntős napra juttathatja el a hallgatókat, míg pénteken december 6-ra, szombaton december 8-ra, vasárnap pedig december 10-re lehet páros napijegyet nyerni.  

A Nemzeti Sportrádió elérhető Budapesten és 30 kilométeres körzetében az FM 105,9-en, de az ország bármely pontjáról hallgatható a Nemzeti Sportrádió mobilalkalmazásban, a nemzetisport.hu-n, az m4sport.hu-n és a mediaklikk.hu felületén is.

Kövessék élőben a kontinenstorna legfrissebb híreit a közmédia sportcsatornáin, a nemzetisport.hu-n, az M4 Sporton, a Nemzeti Sportrádióban és a Kossuth Rádióban.

A megnyert napijegyeket csak a győztes és kiválasztott partnere használhatja fel, szigorúan tilos kereskedelmi forgalomba hozni!

 

Legfrissebb hírek

„Mindig azt éreztem, hogy Győr az otthonom” – Kari Brattset ismét edzésbe állt

Kézilabda
9 órája

Hosszabbított a Dániában légióskodó 18 éves magyar kézis, megsérült az FTC leendő kapusa

Kézilabda
12 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
2026.04.28. 20:24

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
2026.04.28. 11:43

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
2026.04.27. 18:06

Egy sima, egy fordított – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.04.25. 23:53

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37
Ezek is érdekelhetik