Elnapolták a döntést, még maradt némi ideje a Vipersnek elkerülni a csődöt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.10.18. 19:25
Egyre nagyobb bajban a csődtől megmenekült Vipers (Fotó: Vipers Kristiansand/Facebook)
Egy új ajánlat miatt az eredeti, pénteki határidőt kitolták, így a Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatának még vasárnap estig maradt ideje, hogy összegyűjtse a szükséges 25 millió norvég koronát (850 millió forint), ezzel elkerülje a csődöt.

Ahogy arról kedden beszámoltunk, a Vipersnek 25 millió norvég koronára, azaz körülbelül 850 millió forintra van szüksége, különben hétfőn csődöt kell jelentenie a klubnak. Eredetileg péntek 15 óra volt a határidő, ekkor ült össze az elnökség, ám végül az a döntés született, hogy két nappal kitolják az időpontot. 

„Az elnökség az ülésen úgy határozott, hogy a hétvége folyamán értékeljük azt az ajánlatot, amely az értekezlet kezdete után nem sokkal futott beidézi Peter Gitmark klubelnök szavait a tv2.no. – Van még egy helyi érdekeltség, amit meg kell fontolni, illetve több új szponzor is jelezte érdeklődését, és egyéb szempontokat is mérlegelni kell. Ha minden összejön, akkor meglesz a szükséges 25 millió korona, de most a részletekbe ennél jobban nem mennék bele. Bizonyos fokú optimizmussal vágunk neki a hétvégének, ám a helyzetünk továbbra is nehéz.”

Mint az elnök elmondta, az elnökség vasárnap estig adott időt a klubnak, amely szerinte most közelebb áll a megoldáshoz, mint a csődhöz. Egy norvég befektetőcsoport jelentkezett be az utolsó pillanatban, annak az ajánlatát kell megvizsgálnia a Vipersnek.

„Vasárnap este vagy azt fogjuk mondani, hogy folytatjuk, vagy azt, hogy nincs értelme a folytatásnak. Más kimenetelre nagyon kicsi esély” – árulta el Gitmark a sajtótájékoztatón, aki azt is hozzátette, hogy a játékosok a mai napon nem kapták meg a bérüket, de reméli, a jövő hét elején már tudnak fizetni nekik.

Mint a vg.no írja cikkében, hat befektető is mutatott érdeklődést a héten, de ebből öt már korábban kiesett, erről is beszélt az elnök: „A hatodik jelentkező egy nemzetközi szereplő volt, de a határidőig nem reagált, így pillanatnyilag kikerült a képből. Ha újra felveszi velünk a kapcsolatot, akkor lehet még egy befektetőnk.”

A Vipers szombaton a Buducsnoszt ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában, és mint az együttes edzője, Tomas Hlavaty elárulta, a jelenlegi helyzet nyilván kihat a játékosokra.

„Természetesen mindenkit foglalkoztat az ügy, de mindent megteszünk, hogy a mérkőzésre koncentráljunk. Mi csak a pályán tudunk tenni a sikerért – felelte a 38 éves tréner a tv2.no érdeklődésére. – Pozitívan állunk a jelenlegi helyzethez, mivel nem született végleges döntés arról, hogy itt lenne a vége. Fifty-fifty az esély, úgyhogy reménykedünk, és tudjuk, hogy a klub minden tőle telhetőt megtesz.”

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Újabb fejezetekkel bővült a mosonmagyaróvári licencügy

Kézilabda
2026.07.16. 17:05

Női kézilabda NB I: válogatott játékossal erősítettek az egri egyetemisták – hivatalos

Kézilabda
2026.07.12. 21:15

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Szilágyi Zoltán: Soha rosszabb évet!

Kézilabda
2026.07.09. 11:09

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16

Először lesz magyar női bírópáros egy kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.07.03. 15:33