Olimpiai és világbajnok posztriválist kapott Szemerey Zsófi a Metzben

K. B.K. B.
2024.09.30. 14:44
Handball - Olympic Games Paris 2024: Day 6
Cléopatre Darleux hosszú kihagyás után kiharcolta, hogy az olimpiai keretben szerepelhessen (Fotó: Getty Images)
A francia első osztályú kézilabda-bajnokságban és a női Bajnokok Ligájában egyaránt érdekelt Metz a hivatalos honlapján bejelentette, hogy visszatér egykori kapusa, a francia válogatottal olimpiai és világbajnok Cléopatre Darleux.

A 35 éves klasszis 2023 januárjában súlyos agyrázkódást szenvedett, ami miatt idestova tizenhárom hónapot kellett kihagynia. Tavasszal visszatért, kiharcolta a válogatottságot, így a hazai, párizsi olimpián ezüstérmes csapat tagja lehetett. A tavaly nyáron a Bresttel kötött szerződése lejárt, s a Metz a hivatalos honlapján közölte, visszahozza korábbi játékosát, aki 2009 és 2011 között már képviselte a színeit.

„Nagyon magas szintű játékos, aki megerősíti Emmanuel Mayonnade csapatát, és tapasztalatával hozzásegítheti az együttest az új trófeák, valamint a Bajnokok Ligája négyes döntőjének eléréséhez. A mostani idényben hármast alkot poszttársaival, Szemerey Zsófival és Camille Depuiset-val” – írja a klub.

Mayonnade egyébként elmondta, ezúttal Darleux kereste meg a Metzt, és nagyon gyorsan megegyeztek egymással a felek, hiszen a játékosnak korábban már felvázoltak mindent. Ebből tehát az sejthető, hogy korábban már megkeresték a klasszist, aki akkor elutasította őket, majd most jelentkezett, hogy élne a lehetőséggel. A cikkből mindemellett az is kiderül, hogy Darleux az idény végéig írt alá. 

Két magyar csapattársa lesz, Szemerey Zsófi mellett Vámos Petrával játszhat együtt. A Metz három fordulót követően a harmadik helyen áll a BL A-csoportjában, amelynek élén a Ferencváros tanyázik.

Született: 1989. július 1., Wittenheim (Franciaország)
Posztja: kapus
Magassága/testsúlya: 175 cm/72 kg
Klubjai: Issy Paris Handball (francia, 2007–2009), Metz Handball (francia, 2009–2011), Arvor 29 Pays de Brest (francia, 2011–2012), Viborg HK (dán, 2012–2014), OGC Nice (francia, 2014–2016), Brest Bretagne Handball (francia, 2016–2024)
Válogatottsága/góljai: 200/5
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bajnok (2021), olimpiai 2. (2024), olimpiai 5. (2012), világbajnok (2017), 3x vb-2. (2009, 2011, 2021), Európa-bajnoki 2. (2020), Bajnokok Ligája-döntős (2021), KEK-győztes (2014), 3x francia bajnok (2011, 2012, 2021), 3x Francia Kupa-győztes (2010, 2018, 2021), 3x francia Ligakupa-győztes (2010, 2011, 2012), dán bajnok (2014), Dán Kupa-győztes (2013), az Eb legjobb kapusa (2022), az Eb-döntő legjobb játékosa (2020), a francia bajnokság legjobb játékosa (2018), 2x a francia bajnokság legjobb kapusa (2012, 2018)

Kitüntetése: a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja (2021)

 
NÉVJEGY: CLÉOPATRE DARLEUX 
Képes Sport
2024.05.07. 10:58

Agyrázkódás miatt 13 hónapot hagyott ki, mégsem fél a kézilabdakapuba állni – Cléopatre Darleux a szörnyű kálváriájáról

INTERJÚ. A Brest olimpiai bajnok klasszisa a saját történetével szeretné felhívni a figyelmet a hasonló fejsérülések kockázatára.

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
2026.04.29. 22:34

Szemerey Zsófi: Igazi csapatként hengereltünk az Odense ellen

Kézilabda
2026.04.27. 09:42

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2026.04.26. 22:43

A Ferencváros nagy hátrányból jött vissza a meccsbe, de a Metz jutott be a BL négyes döntőjébe

Kézilabda
2026.04.25. 19:37

Hazai pályán kapott ki a PSG a Lyontól; reménytelen helyzetben a Metz

Francia labdarúgás
2026.04.19. 23:30

„Minden nyílt maradt” – Böde-Bíró Blanka a Metz elleni BL-negyeddöntőről

Kézilabda
2026.04.19. 16:55

Nem bírt egymással az FTC és a Metz a női kézi BL negyeddöntőjének első mérkőzésén

Kézilabda
2026.04.19. 15:39

„Az volt a legfájdalmasabb…” – a Metz vezetőedzője jól emlékszik az FTC elleni 2023-as negyeddöntős BL-búcsúra

Kézilabda
2026.04.14. 11:34
Ezek is érdekelhetik