„Csak egy reccsenést hallottam” – a Kisvárda játékosa, miután betört alatta a padló

Sári RolandSári Roland
2024.05.14. 19:03
Erin Novak (balra) elárulta, először csak egy reccsenést hallott (Fotók: SZON)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda szlovén légiósa, Erin Novak mesélte el a tapasztalatait a hétvégi szokatlan esetről, amikor is meccs közben eltört a térde alatt a parketta.

 

Mint arról már beszámoltunk, a Kisvárda a hétvégén két csarnokban játszotta le az NB I-es bajnokiját a Vasas ellen, mivel a pálya egyik helyén betört a parketta. 

A különös eset után a csapat szlovén válogatott légiósa, Erin Novak a SZON-nak mesélte el, hogyan lett rá figyelmes, hogy gond van a pályával. 

A betört padló 

„Körülbelül a 20. percben jártunk, és mi támadtunk. Szabaddobáshoz jutottuk, amelyet Szabó Lili végzett el, nekem passzolta a labdát, én pedig megindultam befelé, felugrottam, de a levegőbe egy kicsit meglöktek, így nem tudtam jól irányítani a labdát, amely a kapu fölé ment. Picit elveszítettem az egyensúlyomat és térddel érkeztem le a padlóra, ekkor egy reccsenést hallottam” – árulta el a 21 éves játékos. – „Közben, mivel nem fújt szabálytalanságot a játékvezető, a játék folytatódott, a Vasas elindult támadni, a mieink pedig igyekeztek vissza védekezni. Amikor feltápászkodtam, akkor vettem észre, hogy kitört egy darab a parkettából, rögtön szóltam a játékvezetőnek, aki azonnal félbeszakította a játékot.”

A végül egy közeli gimnáziumban lejátszott találkozó után a kisvárdaiak technikai vezetője, Csendes-Major Flóra magyarázta el, pontosan hogy zajlott a meccs áthelyezése. 

„Az percek alatt kiderült, hogy a pálya nem javítható meg gyorsan, mert nemcsak a parketta tört el, hanem a párnafa is alatta, ezért alkalmatlan a folytatásra. Ilyenkor az a protokoll, hogy halasztják a mérkőzést és új időpontban játsszák le. Ekkor a versenybírók felhívták a Magyar Kézilabda Szövetség versenyigazgatóját és engedélyt kértek arra, hogy másik helyszínen fejezzük be a mérkőzést. Ebben partner volt a szövetség és a két csapat is mindenképpen szerette volna aznap befejezni a találkozót. Vis major engedélyt kaptunk, mert a Szent László Gimnázium tornaterme nem rendelkezik NBI.-es, csak NB II.-es engedéllyel, de rendelkezik minden olyan adottsággal, amely alkalmassá teszi élvonalbeli mérkőzések rendezésére, 2023 nyarán azonban lejárt az élvonalbeli hitelesítése.

 

Legfrissebb hírek

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
21 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
2026.03.18. 19:44

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00
Ezek is érdekelhetik