„Dörzsöltnek kell lennünk, nem udvariaskodhatunk” – a japánok norvég származású kapusa a mieink elleni ki-ki meccs előtt

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 14:11
Kametani Szakura védéseire nagy szüksége van a japán válogatottnak (Fotó: Imago)
A japán női kézilabda-válogatottnál is úgy számoltak előzetesen, hogy a mieink elleni debreceni záró meccsen dől el az olimpiai kvótájuk sorsa. A 19.15 órakor kezdődő találkozó kapcsán a norvég származású kapusukat, Kametani Szakurát és a Kisvárda jobbszélsőjét, Akijama Nacumit kérdeztük.

 

A képlet ezúttal egyszerű, ha a svédek legyőzik Nagy-Britanniát, mindenképpen kijutnak a párizsi olimpiára, ha a magyar válogatott győz vagy döntetlent játszik vasárnap Japán ellen, csoportelsőként jut ki a játékokra.

Ha viszont Golovin Vlagyimir együttese kikapna, már számolgatni kell, ebben az esetben ugyanis hármas minitabellát számítanának a három négypontos csapat, a svéd, a magyar és a japán között. Négygólos vereség esetén még mi állnánk kijutó helyen, de ötgólos kudarc már nem fér bele, mert hiába lenne azonos a gólkülönbsége a két csapatnak, Japán több lőtt góllal megelőzne bennünket, így a svédekkel karöltve utazna Párizsba.

Eddig a Japán ellen vívott mind a 18 meccsünket megnyertük, legutóbb 2019-ben, egy siófoki felkészülési mérkőzésen találkoztunk az európaiak számára kellemetlen stílust képviselő ázsiai csapattal. A japánok kapuját Kametani Szakura védi, aki 2005-ben (Sakura Haugeként) még a norvég juniorválogatottal szerzett világbajnoki ezüstérmet Csehországban, majd 2015-ben mutatkozott be az ázsiaiak felnőttcsapatában.

A tokiói olimpián látott csapatunkhoz képest a mostani összeállításunkban nagyobb problémáink vannak védekezésben – mondta lapunknak a 37 éves, édesanyja révén félig japán származású Kametani. – Ez több okra vezethető vissza: vannak olyan játékosaink, akiknek muszáj úgy is védekezniük, hogy nem az erősségük, ezen túl nem vagyunk fizikailag elég erősek és sokszor nem tudjuk hatékonyan olvasni, milyen játékot vesz elő az ellenfél. Támadásban viszont azt érzem, hogy előreléptünk, hatékonyabbak vagyunk a korábbiakhoz képest, közben viszont sokszor követjük el ugyanazokat a hibákat. Ha a hét a hat elleni játékot választjuk, előre kell gondolnunk arra is, hogyan hozzuk vissza időben a kapust, hiába lövünk ugyanis gólt, ha lassan cserélünk, az európai ellenfelek gyorsan büntetnek üres kapura.”

A francia Besanconban légióskodó kapus szerint valahogy nem fekszik nekik a svédek játéka, több esélyt lát már a mieink ellen a győzelemre.

Úgy számoltunk előzetesen is, hogy a magyar csapatot kell legyőznünk az olimpiáért, ellene több esélyünk van. A magyaroknak is veszélyes lövőik és szélsőik vannak, ezért jobban kell játszanunk, mint tettük azt a svédekkel szemben – folytatta Kametani, aki ezután érdekes fejtegetésbe kezdett a személyiségbeli különbségekről. – Néha meg tudok őrülni, amikor hárman is ott vannak az ellenfél beállója körül, mégis ő szerzi meg a kipattanót. Európában minden labdáért küzdenek, ez nagy különbség. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de mi néha túl udvariasak vagyunk, dörzsöltebbnek kell lennünk bizonyos helyzetekben. Hiába járna nekünk hetes, azért tenni kell, elő kell adni, néha ordítani is, hogy megítéljék. A japánok a természetükből fakadóan azonban nem szólnak semmit, így nem is kapnak ítéletet. Korábban megbeszéltük, ha Európába jövünk, úgy kell viselkednünk, mint ahogy az itteni játékosok teszik, akik mindig kimutatják, mennyire szenvedélyesen szeretnének nyerni.”

Akijama Nacumi (Fotó: Imago)

A Kisvárdából ismerős lehet a magyar szurkolóknak a japán válogatott jobbszélsője, Akijama Nacumi. A 29 éves játékos is udvariasan nyilatkozott a mieink elleni meccs előtt, ugyanakkor egy mosoly kíséretében megjegyezte, reméli, vasárnap történetük során először nyernek ellenünk.

Természetesen különleges számomra a magyarok elleni mérkőzés, csapattársam is van a magyar keretben – utalt Akijama az első két meccsünkre nem nevezett Juhász Grétára. – Nagyon nehéz találkozó lesz, de tudjuk, hogy még van esélyünk az olimpiai szereplésre, és szeretnénk megragadni. Az európai játékosok magasabbak és erősebbek, így valamit máshogy kell csinálnunk, ha sikeresek akarunk lenni ellenük. Védekezésben okosabbnak kell lennünk, olvasni a játékot, majd ha megszereztük a labdát, gyorsan indulni, hogy ne kelljen felállt fal ellen játszanunk. Ha mégis erre kényszerülünk, akkor gyakran alkalmazzuk a hét a hat elleni játékot, amit már Ulrik Kirkelyvel elkezdtünk begyakorolni, aztán a mostani kapitányunkkal folytattuk. Fontos taktikai elemünk, mert egyenlő létszámnál hátrányban vagyunk a fizikai különbségek miatt. Hogy mi lesz vasárnap a végeredmény? Remélem, mi nyerünk!”

 

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna)
16.45: Nagy-Britannia–Svédország (Tv: M4 Sport+)
19.15: Magyarország–Japán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
AZ ÁLLÁS      
1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik