A svédek 52-t lőttek a briteknek, kijutottak az olimpiára

VÉGH JÁNOSVÉGH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 18:09
Nathalie Hagmanék megváltották jegyüket Párizsba (Fotó: Imago Images)
Nagy-Britannia elleni rendkívül könnyed, 52–8-as győzelmével a svéd női kézilabda-válogatott kijutott a párizsi olimpiára.

Egy perc tizenhét másodperc – eddig tartotta magát Nagy-Britannia Svédország ellen. Onnantól kezdve szinte percenként potyogtak a skandináv gólok a Főnix Arénában. Ezek közül a legtöbbet Nathalie Hagman vállalt magára, 22 perc 20 másodperc elteltével már a tizedik találata kötött ki a brit kapuban, s a teljes meccsen 12-ig jutott.

A britek ezúttal is próbálkoztak becsülettel, a magyar közönség pedig lelkes tapssal díjazta a labdaszerzéseiket, góljaikat és védéseiket. A félidőben 6–26 volt az állás, a szünet után pedig minden ott folytatódott, ahol az első félidő végén abbamaradt. A csoportgyőzelemre hajtó svédek a torna legnagyobb vereségét mérték Nagy-Britanniára, amelynek játékosai, úgy tűnt, egy cseppet sem bánkódtak a 8–52-es eredmény miatt, remek tapasztalatokkal utaznak haza.

„Elképesztő volt Svédország ellen játszani! Az, hogy a magyar szurkolók mind mögénk álltak, még nagyszerűbbé tette a mai estét. A meccs végén is velünk együtt ünnepeltek! Nem hiszem, hogy létezik ennél jobb élmény, mint világsztárok ellen játszani, a közönséggel a hátunk mögött. Még soha sem játszottam ennyi ember előtt” mondta a mérkőzést követően a britek legeredményesebb játékosa, a 7 lövésből 4 gólig jutó Katherine Kesselring.

„Holnap hazautazunk és visszatér az életünk a rendes kerékvágásba. Sajnos újra tanulni kell... Jó lenne újra visszatérni majd ide, de az is biztos, hogy ezeket az élményeket soha sem fogom elfelejteni” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a svájci LK Zug másodosztályú keretének irányítója.

„Köszönet jár Nagy-Britanniának ezért a mérkőzésért – lelkendezett a svéd Carin Strömberg. –Elképesztően boldogok vagyunk a kijutás miatt!” 

HATALMAS Hála a magyar szurkolóknak

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
A 3. FORDULÓ PROGRAMJA
1. CSOPORT (Debrecen, Főnix Aréna)
Nagy-Britannia–Svédország 8–52 (6–26)
KÉSŐBB
MAGYARORSZÁG–JAPÁN 37–28 (18–11)

   
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE      
1. MAGYARORSZÁG33114–646
2. Svédország321112–644
3. Japán31299–882
4. Nagy-Britannia3335–1440

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik