Férfi kézi: Hornyák Péter már el tudja engedni, ami nem olyan fontos

V. SZ.V. SZ.
2024.02.20. 18:49
Hornyák Pétert csak ösztönzi, hogy a posztján egyre nagyobb a konkurencia a válogatottban (Fotó: Balatonfüredi KSE)
Három bajnokin huszonkét gólt szerzett Hornyák Péter, a Balatonfüred férfi kézilabdacsapatának válogatott jobbszélsője, aki teljesen felépült súlyos térdsérüléséből, és igyekszik olyan teljesítményt nyújtani, hogy visszakerüljön a nemzeti csapatba.

Három győzelemmel kezdte a tavaszi szezont az őszt a tizedik helyen záró Balatonfüred férfi kézilabdacsapata, amely az Eger (29–17), a Dabas (22–21) és a NEKA (28–24) legyőzésével a hatodik helyre jött fel a bajnokságban. A csapat egyik legjobbja a három találkozón 22 gólt szerző jobbszélső, Hornyák Péter volt, aki a 2021. szeptemberi sérülése óta most kezd igazán magára találni.

„A műtét utáni első fél év nagyon nehéz volt, az elmúlt idény második fele már nem volt rossz, most pedig minden rendben van a térdemmel – mondta lapunknak az 56-szoros válogatott játékos, aki 51 találattal második a házi góllövőlistán Varga Márton mögött. – A visszatérésem után eleinte nem találtam magam, egy év kiesés nagyon sok idő, szinte a nulláról kellett újrakezdenem mindent, a műtét utáni első hetekben újra kellett tanulnom járni. Az elmúlt időszakban érettebb lettem az élet minden területén, már könnyebben el tudom engedni azokat a dolgokat, amelyek nem olyan fontosak.”

Hornyák 2019 és 2022 között a Tatabánya játékosa volt, amely azonban nem hosszabbított vele, így visszatért Balatonfüredre, ahol korábban kétszer is játszott, 2011 és 2013, valamint 2017 és 2019 között, így sok embert ismert a klubnál. Idén az eddiginél is nagyobb szerepet kapott, egyre több labdát kap a szélen, több hetest lő, azt azonban ő sem érti, az ősszel miért teljesített a tudása alatt a Füred, amely tizenháromból nyolc meccsen szenvedett vereséget a két hónapos téli szünet előtt.

„Egyszerűen semmi sem ment, sem támadásban, sem védekezésben, néha olyan volt, mintha nem is a mi csapatunk játszana – emlékezett vissza a 28 éves szélső. – A jó tavaszi rajt annak is köszönhető, hogy mindenkinek jót tett a hosszabb pihenő, el tudott gondolkozni, mit csinált rosszul, min lehetne javítani, mire van szüksége a csapatnak. A januári alapozás során több erőnléti edzést végeztünk, a futások is mások, mint előtte. A csapatszellemmel sosem volt probléma Füreden, januárra mindenki elengedte az idény első felét, úgy álltunk hozzá, hogy csináljuk meg, lássa mindenki, hogy többre vagyunk képesek.”

Hornyák Péter 2020-ban még alapembere volt a magyar válogatottnak, de térdsérülése óta csak egyszer hívták be, 2022 őszén, a 2023-as világbajnokságot pedig nem vállalta, mert a felkészülés alatt beállt a dereka. Bár a fiatalok (Imre Bence, Krakovszki Zsolt) berobbanásával egyre nagyobb a konkurencia a poszton, ez inkább ösztönzi, és igyekszik úgy teljesíteni, hogy Chema Rodríguez szövetségi kapitány újra számítson rá.

A FÉRFI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Veszprém1616660–420+240 32 
2. Szeged15132536–433+103 26 
3. Tatabánya16115487–446+41 22 
4. Csurgó16826463–467–4 18 
5. FTC14815446–414+32 17 
6. Balatonfüred1688423–435–12 16 
7. Budakalász1688449–472–23 16 
8. Dabas16718452–470–18 15 
9. Gyöngyös15627441–463–22 14 
10. NEKA16610425–450–25 12 
11. Komló16511422–467–45 10 
12. Eger16511404–504–100 10 
13. PLER163211430–505–75 
14. Veszprémi KKFT16214423–515–92 

 

 

Legfrissebb hírek

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
22 órája

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
Tegnap, 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

Tóth Edmond: Minden egyes pontért meg kellett küzdenünk!

Kézilabda
2026.07.13. 06:41