Férfi kézi: Mint egy kisgyerek, aki most áll először kapuba – Bartucz László 8 év után szerepel ismét Eb-n

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 13:45
Bartucz László legutóbb a 2016-os Európa-bajnokságon védhette a magyar férfi kézilabda-válogatott kapuját világversenyen. Nyolc év után ismét Eb-re készülhet a Tatabánya kapusa, a csehek elleni felkészülési mérkőzést követően beszélgetett vele az NSO Tv.

„Mint egy kisgyerek, aki most áll először a kapuba – ezt éreztem, amikor a második félidőre becseréltek, hiába játszottam itt Tatabányán hazai pályán. Nagyon izgultam, ez látszott a teljesítményemen is, bár nem akarok e mögé bújni” – mondta Bartucz László, aki hosszú idő után tért vissza a magyar férfi kézilabda-válogatottba.

Videónkban arról is beszél, hogy milyen célokat tűzött ki maga elé a németországi Európa-bajnokságra, rutinos kapusként miben tudja majd segíteni két fiatalabb társát, Palasics Kristófot és Andó Ariánt, valamint mit érhet el a magyar csapat a kontinensviadalon.

NÉZZE MEG A FAZEKAS GERGŐVEL ÉS SZITA ZOLTÁNNAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT IS!

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT 20 FŐS EB-KERETE
Kapusok:
Andó Arián (Balatonfüred), Bartucz László (Tatabánya), Palasics Kristóf (La Rioja – Spanyolország)
Jobbszélsők:Krakovszki Zsolt (NEKA), Imre Bence (FTC)
Jobbátlövők:Ancsin Gábor (Tatabánya), Máthé Dominik (PSG – Franciaország), Ilic Zoran (Hamburg – Németország)
Irányítók:Lékai Máté (FTC), Hanusz Egon (Stuttgart – Németország), Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock – Lengyelország)
Beállók:Bánhidi Bence (Szeged), Rosta Miklós (Dinamo Bucuresti – Románia), Szöllősi Szabolcs (Dabas), Sipos Adrián (Melsungen – Németország)
Balátlövők: Bodó Richárd (Szeged), Ligetvári Patrik (Veszprém), Szita Zoltán (Szeged)
Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Krakovszki Bence (Tatabánya)

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG (2024. január 10–28., Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Düsseldorf – nyitó forduló, Berlin):
Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc
B-csoport (Mannheim):Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia
C-csoport (München):Izland,Magyarország, Szerbia, Montenegró
D-csoport (Berlin):Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek
E-csoport (Mannheim):Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia
F-csoport (München):Dánia, Portugália, Csehország, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 12., péntek, 20.30:
Magyarország–Montenegró
Január 14., vasárnap, 20.30:Magyarország–Szerbia
Január 16., kedd, 20.30:Magyarország–Izland

A csoportok első két-két helyezettje jut tovább a kontinensviadal középdöntőjébe.
A középdöntők helyszínei: Köln (A–B–C-ág), Hamburg (D–E–F-ág)
Elődöntők, helyosztók, döntő: Köln
Olimpiai selejtező:2024. március 14–17.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik