Jó meccs volt – nekik – Malonyai Péter jegyzete

Ne várjanak tőlem szakmai elemzést arról, hogy miért a Barca nyert tegnap este Veszprémben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szupermeccsén, hozzáértés híján annál maradok, hogy egy góllal többet szerzett, mint a mi csapatunk. A többi a részletekben rejlik. Meg abban, hogy minden mérkőzés egyedi, nem érdekesek az előzmények, a végén már az is kevésbé, hogy mi történt a pályán.

Jó meccs volt, de ez kit érdekel akkor, amikor nem mi vagyunk a győztesek. Az sem olyan fontos már, hogy Barcelonában a Veszprém 41 gólt szerezve győzött; azért jó ez a szuperliga, mert remek csapatok, a sportág krémje lép pályára fordulóról fordulóra.

A vereség – vallom be – mindvégig benne volt a pakliban, hiszen a Veszprém a 16. percben vezetett először, s egyszer sem érezhette a kívülálló, hogy olyannyira fordul a kocka, hogy a mi fiaink kerekedjenek fölül.

Szokták mondani, hogy az elitben egy-egy vereségen túl kell lépni, mindig van következő feladat, a cél meg aztán végképp. A Veszprém szándéka most már ki tudja mióta, egyértelmű, illene egyszer már megnyerni a Bajnokok Ligáját. Olyan régi vágy és hozzá illő koncepció (pénz, paripa, fegyver és persze igazolások) ez, hogy ha az Építők ezúttal célba ér Kölnben, én csak azt mondom, hogy ez természetes.

A múlt, az igyekezet, időnként az erőlködés alapján természetesen, mert ahány idény annyiféle. Ehhez legyen elég annyi, hogy a BL-ben legutóbb 2019-ben lett dobogós a csapat, döntőt játszott és veszített, kikapva a Vardar Szkopjétól. Azóta ahány döntő, annyi negyedik hely.

A meccs előtt, amikor még a barcelonai 41 gól és vele a történelminek kinevezett siker volt az előtérben, azt mondták a hozzáértők, hogy minden idők legjobb veszprémi csapata a mostani. Van még idő arra, hogy kiderüljön, ám egyelőre ne tagadjuk, de függesszük fel az állítást. Mert ugyebár most éppen a Barca jobb volt. Azért is – mint Momir Ilics mester elmondta –, mert technikai hibákból, kihagyott ziccerekből sokkal több volt, mint Barcelonában, az irányítók nem remekeltek, ráadásul az ilyen meccseken hatalmas a nyomás a játékosokon.

A nyomással való érvelést mindig kételkedve fogadom (én inkább lehetőségről beszélnék), de ki vagyok én, hogy Momir Iliccsel vitatkozzam. Inkább befejezem, mert rajtam is van nyomás – a cikket illik idejében leadni.

Ha már lehetőséget kaptam.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!