Férfi kézi NB I: olimpiai bronzérmest igazolt az újonc PLER

2023.10.18. 13:25
null
Dissinger (jobbra) segíthet a bennmaradás kiharcolásában (Fotó: plerbudapest.hu)
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő PLER-Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést kötött a legutóbb Katarban, az Al-Duhaiban szerepelt 31 éves német balátlövővel, Christian Dissingerrel.

A hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint az NB I-ben az első hat fordulóban mindössze egy döntetlent elérő PLER vezetői az Európa-bajnok és BL-győztes Dissingertől azt várják elsősorban, hogy segítséget nyújtson a csapatnak a bennmaradásért vívott harcban.

„A 31 éves balátlövő 19-szer szerepelt a német válogatottban, amelyben 49 gólt lőtt, és 2016-ban Európa-bajnoki címet, valamint olimpiai bronzérmet szerzett. A 203 centi magas junior-világbajnok játékos a svájci Schaffhausen, a spanyol Atlético Madrid és a német Nettelstedt-Lübbecke után négy szezont húzott le a német sztárcsapatban, a Kielben, majd 2018-ban a Vardar Szkopjéba igazolt, amellyel megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ezt követően a román, bukaresti Dinamóhoz szerződött, majd két év után néhány hónapra a katari Al-Duhailba igazolt, amellyel ugyancsak bajnoki címet szerzett” – foglalja össze Dissinger karrierjét a plerbudapest.hu.

A klubnál azt remélik, hogy az új szerzemény legkésőbb jövő hét szombaton a Szeged elleni bajnoki már be is mutatkozhat új csapatában.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
Tegnap, 8:54

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
2026.03.20. 11:10

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

A PLER-rel sem bírt az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.06. 20:25

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42
Ezek is érdekelhetik