Chema Rodríguez hisz a spanyol stílusban és pozitívan látja a férfi kézilabda-válogatott jövőjét

Nedelykov TamásNedelykov Tamás
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 10:06
null
Szenvedélyes, taktikus, vérbeli spanyol – Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya optimistán látja az együttes jövőjét (Fotó: Földi Imre)
Chema Rodríguez a családjával Budapestre költözött, és immár főállásban a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, noha játékoskorában egyáltalán nem tervezte, hogy valaha is edző lesz. A korábbi kiváló irányító a mentorairól, a saját edzői filozófiájáról, a válogatottra nehezedő nyomásról is beszélt lapunknak, s arról, hogyan látja a nemzeti csapat jövőjét.
NÉVJEGY: JOSÉ MARÍA RODRÍGUEZ VAQUERO
Született: 1980. január 5., Palencia
Állampolgársága: spanyol
Sportága: kézilabda
Posztja játékosként:  irányító
Klubjai játékosként: Valladolid (spanyol, 1999–2007), Ciudad Real (spanyol, 2007–2011), Atlético Madrid (spanyol, 2011–2012), MKB Veszprém (2012–2017), Saran Loiret (francia, 2017–2020)
Válogatottsága/góljai: 127/159
Kiemelkedő eredményei játékosként: világbajnok (2005), vb-bronzérmes (2011), Eb-ezüstérmes (2006), 2x Bajnokok Ligája-győztes (2008, 2009), európai Szuperkupa-győztes (2009), klubvilágbajnok (2010), 2x SEHA-liga-győztes (2015, 2016), 3x spanyol bajnok (2008, 2009, 2010), 4x Király-kupa-győztes (2005, 2006, 2008, 2012), 3x spanyol Ligakupa-győztes (2003, 2008, 2009), 2x spanyol Szuperkupa-győztes (2008, 2012), 5x magyar bajnok (2013, 2014, 2015, 2016, 2017), 5x Magyar Kupa-győztes (2013, 2014, 2015, 2016, 2017)
Csapatai edzőként: magyar felnőtt férfiválogatott (másodedző, 2019–2022), Benfica (portugál, 2020–2023), magyar felnőtt férfiválogatott (2022–)
Kiemelkedő eredményei edzőként: vb-5. (2021), vb-8. (2023), Eb-9. (2020), Európa-liga-győztes (2022), portugál Szuperkupa-győztes (2022)

– Vannak már kedvenc helyei Buda­pesten?
– Amíg Veszprémben játszottam, ott is laktam a családommal, így most új élményt jelent a budapesti életünk. De a családtagjaim nevében is mondhatom, jól érezzük magunkat, szeretjük Magyarországot. Korábban többször megfordultam Budapesten, azonban meglepve tapasztalom, mennyit fejlődött a főváros, amióta még játékosként itt jártam. Természetesen a helyi spanyol éttermeket is felkerestem, de kedvelem a magyar konyhát, szóval, ezzel nincs problémám. Különösen a magyar leveseket imádom.

– Egyértelmű volt, hogy hazánkba is önnel tart a családja?
– Igen, előtte Franciaországba, majd Portugáliába is együtt költöztünk. A feleségemmel ikreket nevelünk, tízévesek, egy fiú és egy lány, a tökéletes kombináció, szóval a részemről végeztünk... (Nevet). Augusztusban kezdték el a nemzetközi iskolát, így az angol nyelvvel is meg kell barátkozniuk, de könnyen elképzelhető, egy év múlva már magyarul is remekül tudnak majd.

– Játékosként több interjújában is úgy fogalmazott, biztosan nem lesz edző.
– Mindenki azzal jött nekem, hogy ha befejezem a pályafutásom, edzőnek kell állnom, én azonban mindig rávágtam, soha. Szerintem nagyon nehéz szakma, éppen ezért nem szerettem volna erre az útra lépni. Túl sok időt vesz el az életedből. Játékosként csak az a feladatod, hogy az edzésre és a meccsre koncentrálj, és kihozd magadból a legjobbat. Ezzel szemben edzőként alaposan fel kell készülnöd a mérkőzésre, közben figyelned kell a játékosaid lelkiállapotára is. Több területhez kell értened, sokszor kicsit pszichológusnak is kell lenned, és még nem beszéltünk a kluboddal való folyamatos egyeztetésről. Mindez huszonnégy órás elfoglaltságot jelent.

– Ehhez képest most úgy beszélgetünk, hogy volt már klubedző, jelenleg pedig főállású szövetségi kapitány. Mi változott?
– Még a francia Saranban játszottam, amikor Nagy László azzal keresett meg, hogy szüksége lenne a segítségemre a magyar válogatott mellett. Ha pedig egy barátom segítséget kér tőlem, megteszem, szerintem ez a helyes, ilyen vagyok. Így kerültem a magyar csapathoz Lászlóval és Gulyival (Gulyás István – a szerk.) együtt. A visszavonulásom után sem akartam eltávolodni a sportágtól, ezért folytattam a közös munkát. Korábban tényleg úgy képzeltem, legfeljebb gyerekekkel foglalkozom. Felnőttekkel nem, mert – ahogy említettem – már jóval több munkával, utazással jár. Az edzői papírokat is az utolsó pillanatban, mások unszolására szereztem meg. Aztán az elmúlt években egyszerre dolgoztam a Benficánál és a válogatottnál, így szinte semmi másra sem jutott időm.

JUAN CARLOS PASTOR MINDENRE MEGTANÍTOTTA

– Mi motiválja a munkájában?

– Imádom a kézilabdázást, szenvedély nélkül nem is tudnám csinálni. Fontos nekem, hogy valamit vissza tudjak adni a sportágamnak, amelytől mindent megkaptam. Sokan nem értik, miért választja sok korábbi játékos az edzői szakmát, pedig szerintem egyértelmű. A pályafutásod során rengeteg edzőtől tudsz tanulni, sok öltözőben megfordulsz, olyan értékes tapasztalatokat gyűjtve, amelyeket aztán edzőként át tudsz adni a játékosaidnak. Arról nem beszélve, hogy egyes szituációkban jobban bele tudod magad képzelni a helyzetükbe.

– Gyakran gondol arra, hogy szívesen visszatérne a pályára?
– Állandóan! Nagyon szeretek játszani, imádtam játékosnak lenni, szóval igen, mindig eszembe jut, hogy jó lenne visszaállni, de a testem sajnos kissé már átalakult. Viszont ha most a kezembe nyomnak egy labdát, tőlem már kezdhetjük is! Ilyen szempontból olyan vagyok, mint egy kisgyerek. Egyébként sport terén mindenevő vagyok. Foci, kosár, tenisz, számomra mindegy, órákat tudom nézni otthon a tévében.

Valladolid: Juan Carlos Pastor, Raúl González és Jota González volt rá nagy hatással
Valladolid: Juan Carlos Pastor, Raúl González és Jota González volt rá nagy hatással

– Kiktől tanulta a legtöbbet?
– Elég későn, tizenkét évesen kezdtem el kézilabdázni. Akkoriban természetesen az iskolai tanáraim segítettek leginkább. Aztán a Valladolidhoz kerültem, Juan Carlos Pastor keze alá, de ott volt Raúl González és Jota González is. Ők hárman gyakorolták a legnagyobb hatást a karrieremre. Jota még utánpótlás­szinten, utána Raúl a csapattársam is volt a felnőtteknél, Pastor pedig az edzőm. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a világ legjobb edzői közül három is végigkísérte az utamat fiatalkoromban. Raúlra már játékosként is felnéztem, Pastor megtanított mindenre, neki köszönhetem, ami lett belőlem, és Jotával is ez a helyzet.

– A játékosok között is voltak példaképei?
– Az elején olyan akartam lenni, mint Raúl González, rendkívül intelligens játékos volt. Aztán sok kitűnő kézilabdázót figyelhettem meg közelről, említhetném Jackson Richardson, Ivano Balic, Stefan Lövgren vagy Nikola Karabatic nevét. A pályafutásuk csúcsán csodálhattam őket, a pályán aztán már ellenfélként találkoztunk. A szintén irányító Balicot kiemelten követtem, mert tetszett a stílusa. A mérkőzéseken úgy tűnhetett, néha arrogánsan viselkedik, de aki ismerte, tudta, a pályán kívül teljesen más arcát mutatja, rendkívül közvetlen.

– Rengeteg spanyol edző dolgozik világszerte, mi lehet a sikerük titka?
– Volt időszak, amikor a spanyol bajnokság nagyon erősnek számított, aztán ahogy jelentkeztek a gazdasági gondok, és visszaesett a színvonal, a játékosokhoz hasonlóan a szakemberek is elkezdtek külföldön munkát keresni. Többi ország is nyitottnak mutatkozott a spanyol edzők filozófiájára, és ahogy jöttek az eredmények, egy öngerjesztő folyamatot indított, egyre több helyen adták spanyol edzők kezébe az irányítást.

Spanyol válogatott: Juan Carlos Pastorral világbajnok lett 2005-ben
Spanyol válogatott: Juan Carlos Pastorral világbajnok lett 2005-ben


– Mit értünk spanyol stílus alatt?
– Mi, spanyolok fizikailag nem vagyunk olyan erősek, és nincsenek olyan képességeink, mint, mondjuk, a magyaroknak, németeknek, franciáknak. Máshogy, úgy is mondhatnám, taktikusabban kell játszanunk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt. Pastort nevezhetjük a spanyol rendszer szülőatyjának, ő kezdte el ezt a stílust meghonosítani, új dolgokat hozott a játékba, mert látta, a kemény párharcokból, az egy az egy elleni szituációkból nem jöhetünk ki győztesen. Az elején senki sem tudhatta, működik-e, aztán a Pastorral megnyert 2005-ös világbajnoki cím mindent megváltoztatott. Utána a nem spanyol edzők is elkezdtek részleteket beépíteni a rendszerből a maguk repertoárjába.

– Miként jellemezné a saját filozófiáját?
– Szerencsés vagyok, mert Pastorék után is olyan edzőktől tanultam, mint Talant Dujsebajev, Carlos Ortega, Xavi Sabaté vagy éppen a válogatottnál Valero Rivera. Mindenkitől össze tudtam csipegetni valamit az évek során. Szeretem a taktikus játékot, próbálok figyelni az apró részletekre. A nemzetközi trend afelé mutat, hogy egyre kisebb jelentősége van a jól kidolgozott taktikának, sokszor az egyéni villanások döntenek, vagy éppen csak nagy rohanást láthatunk a pályán. Én más stílust képviselek, amely a magyar válogatottnál eddig működik. Az alap a kemény védekezés, ha lehetőségünk van rá, persze gyors támadást vezetünk, egyébként viszont felállunk, és alkalmazzuk a videózás során megbeszélteket. Sokat elemzem az ellenfél játékát, hogy megtaláljam a gyenge pontját, ebben lelem a kedvemet. A pályán aztán okos játékosokra van szükség, akik meg tudják valósítani a taktikát, a magyar keretben nincs hiány belőlük.


PRÓBÁL NYUGALMAT SUGÁROZNI A KISPADRÓL

– A meccsek során általában nyugodtnak mutatkozik, belül is meg tudja őrizni a hidegvérét?
– Egyáltalán nem, ilyenkor magamban elég intenzíven élem meg a pályán történteket, viszont tudom, egy edzőnek máshogy kell viselkednie, mert általában a játékosok felfokozott lelkiállapotban vannak, a pulzusuk az egekben van a meccs alatt, ha még én is megőrülök az oldalvonal mellett, azzal nem segítek nekik. Nekem nyugalmat kell sugároznom a kispadról, meg kell találnom a legjobb megoldást a pályán felvetődő problémákra, ezért viselkedem így. Mindenki tudja, játékosként tele voltam szenvedéllyel, és ez azóta sem változott, legfeljebb kifelé nem mutatom.

– Azért a januári vb-n a dánok elleni negyeddöntő során emlékezetes volt a játékosai előtti kirohanása…
– Néha szükség van a hangos szóra, hogy felrázzam a csapatot, ezt láthatták tőlem a televízióban az egyik időkérés alkalmával. A hozzáállás a legfontosabb nekem, mindig mindent bele kell adni, ebből nem engedek. Lehet, hogy a végén kikapsz, mert az ellenfél jobb volt, ám az nem fordulhat elő, hogy nem tettél meg mindent a sikerért.

– Külön is szokott készülni az öltözői beszédére vagy spontán jön?
– Előfordul, hogy felkészülök a meccs előtti beszédre, átgondolom, milyen üzenetet szeretnék közvetíteni a játékosoknak a taktikáról vagy csak az érzésekről. A meccsek után aztán már többnyire azt mondom, ami a szívemből jön.

– A véleménye szerint mitől lesz valaki jó edző?
– Objektíven nézve az a jó edző, akinek az irányításával eredményes az együttes. Nekem viszont legalább ilyen fontos, hogy a játékosaim jó embernek tartsanak. Sikeres karriert tudhatok magam mögött játékosként, köszönettel tartozom a sportágnak, hogy megteremthettem azt a hátteret, amelynek révén a családommal együtt jómódban élhetünk. Azért dolgozom még a kézilabdázásban, mert szeretem, és azért vagyok itt, mert segíteni szeretnék – a játékosoknak fejlődni, továbblépni a karrierjükben, a szövetségnek és a magyar szurkolóknak pedig, hogy a válogatott elérje a céljait.

(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)

– Meglepte, hogy kezdőként egyből önre bízták a Benfica irányítását?
– Valóban váratlanul ért, hogy mindenféle vezetőedzői tapasztalat nélkül beajánlottak nekik, amikor 2020-ban új szakvezetőt kerestek. Kockázatot vállaltak a kinevezésemmel, ráadásul egy elismert szakembert, Carlos Resendét, a Porto jelenlegi edzőjét cseréltek le rám. Büszke vagyok arra, amit három év alatt elértünk. Korábban a Porto és a Sporting sokkal távolabb volt a Benficától, azonban sikerült csökkenteni a különbséget, egyszer a Szuperkupát is megnyertük. Arról nem beszélve, hogy tavaly az Európa-ligában is az élen zártunk, ez az egész portugál kézilabdázásnak komoly elismerést jelentett.

– Hogyan látta testközelből a portugál férfi kézilabdázás fejlődését az elmúlt években?
– A bajnokság sokat erősödött az utóbbi időszakban, ez pedig a válogatottra is jótékony hatással bírt. Posztonként akár három-négy játékos is a rendelkezésükre áll, akik hétről hétre komoly BL-csapatokban edződnek. Az egész világ csak leste, milyen hatékonyan játsszák a hét a hat elleni támadást. Ebből a szempontból érdekes, hogy a válogatott gerincét adó Portót már nem Magnus Andersson irányítja, aki különösen tökélyre fejlesztette ezt a játékelemet. A portugál nemzeti csapat egyszerre képviseli az ibériaiakra jellemző stílust, ugyanakkor megvannak a fizikailag rendkívül erős játékosai. A Benficánál három kiváló beállóm volt, így mi is gyakran álltunk fel hét mezőnyjátékossal.

– A magyar válogatottnál is gyakrabban építhetünk rá a jövőben?
– Azt nem szabad elfelejteni, hogy akkor tudsz vele sikeres lenni, ha alaposan be van gyakorolva, márpedig a válogatottnál erre korlátozott lehetőség van. Arra van szükség, hogy legalább a pályán levő hét játékos készség szinten elő tudja venni, és a megfelelő döntéseket hozza meg éles helyzetben is. Nem ugyanaz, ha akkor alkalmazod, amikor már elment a hajó, vagy ha épp a győztes gólért támadsz. Türelmesnek kell lenned, kerülni a túlzott a kockázatvállalást, nem mindenki képes magas szinten lejátszani.

– Miguel Ángel Velasco személyében spanyol segítője van, aki eddig inkább a háttérben maradt. Mit kell róla tudnunk?
– Majdnem tíz évet együtt játszottunk Valladolidban, közeli barátok vagyunk, de ami még fontosabb, teljesen megegyezik a kézilabdázásról, taktikáról alkotott képünk. Ugyan én vagyok a vezetőedző, ő meg a segítőm, de akár lehetne fordítva is, annyira egy rugóra jár az agyunk és mindent közösen találunk ki a felkészülés során. Logronóban évről évre kiváló munkát végez egy nem túl nagy költségvetésű klubbal. Olyanokra van szükségem, akikben vakon megbízom. Miguelen kívül ez elmondható a kapusedzőről, Haris Porobicról, az erőnléti edzőről, Tord Ellingsenről vagy a magyar egészségügyi stáb tagjairól, de tényleg nem szeretnék kihagyni senkit. A lényeg, hogy egyfelé húzzunk.

…ide költözve viszont meglepte, mennyit fejlődött a főváros az utóbbi években
…ide költözve viszont meglepte, mennyit fejlődött a főváros az utóbbi években


NEM AGGÓDIK A MAGYAR VÁLOGATOTT JÖVŐJÉÉRT

– Miben változik a munkája főállású kapitányként?

– Lesz elég időm mindent alaposan feltérképezni. Látogatom, nézem a magyar bajnokikat az idény kezdete óta, de a külföldön játszókat is folyamatosan figyelemmel követem. A magyar BL-csapatok meccsein ritkább vendég leszek, mert a Veszprémben Ligetvári Patrikot és a szegedi válogatott kerettagokat jól ismerem. Sokkal inkább kíváncsi vagyok a többi magyar együttesre, és olyan játékosokra, akiket esetleg korábban csak videóról láttam. Nemcsak a jelenben gondolkodom, már azt is nézem, a jövőben kik kerülhetnek közel a válogatotthoz. Mikler Roland vagy Lékai Máté nem lesz örökké velünk, fel kell építenünk az utánuk jövőket is. Az nem működik, hogy valakit egyből a mély vízbe dobunk, és nemzetközi tapasztalat nélkül várjuk el, hogy jól teljesítsen a válogatottban téthelyzetben. Szélesebb bázisra van szükség. A legutóbbi két Eb-selejtezőn sok fiatalt pályára küldtünk, ha úgy ítélik meg, jól teljesítettek, az a magyar edzők érdeme, én csak megadtam nekik a lehetőséget.

– Ilyen szempontból hogyan értékeli a juniorválogatott második helyezését a nyári korosztályos vb-n?
– Engem nem lepett meg, többen már a felnőttválogatottban is feltűntek, egyértelmű, hogy kopogtatnak az ajtón. Nem szabad ugyanakkor messzemenő következtetéseket levonni az utánpótlás-eredményekből, a felnőttmezőny más szint. Viszont ők jelentik az új generációt, el kell kezdenünk megismertetni őket az A-válogatottnál zajló munkával. Nem könnyű az átmenet, néha fel kell áldozni néhány világversenyt azért, hogy a fiatalok tapasztalatot gyűjtsenek. Sokan úgy tartják, hogy a magyar bajnokság erős, de közben azt is látni kell, hogy a Veszprémben jelenleg csak egy magyar válogatott játszik, és a Szegedben is olyanok, akik már hosszú évek óta tagjai a nemzeti csapat keretének. Az utánuk jövő klubok pedig nem mindig szerepelnek a nemzetközi kupákban. Ez azt eredményezi, hogy a fiatalok a válogatottban kerülhetnek olyan helyzetbe, amilyenben még sohasem voltak a karrierjük során. Nem könnyű ennek megfelelni, időt kell hagynunk nekik, hogy felkészüljenek erre a szintre.

Benfica: a portugál csapat edzőjeként Európa-liga-győztes volt 2022-ben
Benfica: a portugál csapat edzőjeként Európa-liga-győztes volt 2022-ben


– Kapitányként ezért örömmel vette, hogy több kerettag is légiósnak állt?
– Nem az számít, hogy itthon vagy külföldön játszanak, csak az a fontos, hogy sok időt töltsenek a pályán és hétről hétre magas szinten mérettessenek meg. Ha erre bármilyen okból Magyarországon nincs lehetőség, külföldre kell igazolni a fejlődés érdekében. Rosta Miklós például jó lehetőséget kapott Bukarestben, még úgy is, hogy nem vehet részt csapatával a BL-ben. Az ember személyisége azáltal is fejlődhet, hogy kikerül a kényelmes helyzetből, és idegen nyelvi környezetben kell megállnia a helyét. Örömmel látom, ha egy játékosban megvan a kellő ambíció és többet akar.

– Mekkora nyomást jelent, hogy a magyar szurkolók – a múltbeli sikerek miatt is – mindig kiemelkedő eredményt várnak a válogatottól, még ha a sportág jelenlegi erőviszonyai ezt nem is indokolják?
– Így van, de szerintem nincs vele baj. Egyrészt realistának kell maradnunk, tisztában kell lennünk a saját helyzetünkkel. Ugyanakkor mindig azt mondom, hogy elsők szeretnénk lenni. Aztán megesik, nem jön össze, de nem jó, amikor korlátok közé szorítod magadat. Nem, meg kell próbálni a legjobbnak lenni – mindennap ezért dolgozom. A szurkolóknak álmodozniuk kell, e körül forog az életük: a győzelmek, bajnoki címek körül. Nekünk pedig azért kell hajtanunk, hogy megpróbáljuk valóra váltani. Tudjuk, jelenleg hol van a magyar válogatott helye a világban, de nekem tökéletes, ha a szurkolók nyomást helyeznek ránk. Csak arra ösztönöz minket, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat. Imádom, hogy ilyen szenvedélyesek, szeretném viszonozni a támogatásukat.

Segítőjével, Miguel Ángel Velascóval egy rugóra jár az agya
Segítőjével, Miguel Ángel Velascóval egy rugóra jár az agya


– Ön szerint jelenleg hol van a helyünk a mezőnyben?
– Sajnos éppen a hazai Eb lógott ki nagyon a sorból, előtte ötödikek voltunk Egyiptomban és a legutóbbi vb-n is odaértünk a nyolcadik, olimpiai selejtezőt érő helyre. Sok válogatott nagyon közel van játékerőben egymáshoz, kevésen múlik, hogy messzire jutsz vagy éppen már a csoportból sem kerülsz tovább. Az utóbbi években gyakran összehozott minket a sors Izlanddal vagy Portugáliával, két olyan nemzettel, amely sokat fejlődött az utóbbi időben, és ígéretes jövő előtt áll. A januári Eb-n is ott lesznek az északiak a csoportunkban, Szerbia és Montenegró társaságában. Ismét egy kiegyenlített négyes, könnyen kerülhet valaki a negyedik helyre, de persze az első pozícióra törekszünk.

– A legutóbbi vb-n a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy a skandináv csapatok előttünk járnak. Képesek lehetünk felzárkózni hozzájuk?
– Ezen dolgozunk, de nem egyszerű. Elég, ha megnézzük, milyen klubokban játszanak a dán, a norvég és a svéd válogatott tagjai. Sokszor utánpótlásszinten nem teljesítenek kiemelkedően, aztán a felnőttek között mégis ott vannak az élen, míg a mi esetünkben gyakran a fordítottját látjuk.

– Sokan nem értik, miért nem játsszuk mi is azt a gyors kézilabdát, mint az északiak.
– Megtehetnénk, de a szerződtetésemmel a szövetség elköteleződött egy irány mellett, és ahogy elmondtam, megvan a saját stílusom. Ha úgy akarnánk játszani, mint az északiak, az a legjobb, ha északi edzőt hoznak hozzá. Sohasem állítottam, hogy csak az én módszerem vezethet sikerre, éppen ellenkezőleg, ha látok valamit, amit hasznosnak ítélek meg, próbálom beépíteni a repertoáromba, sőt, lehetőség szerint még jobban csinálni. Így lehet edzőként folyamatosan megújulni.

– Végezetül: hogyan látja a válogatott közelebbi és távolabbi jövőjét?
– Az előttünk álló idényben az olimpiai szereplés kiharcolása a legfontosabb, több meghatározó játékosunknak is vélhetően ez lesz rá az utolsó lehetősége. Ez nem jelenti azt, hogy feláldoznánk az Eb-t, januárban is szeretnénk jó eredményt elérni. Távolabbra tekintve szerintem jók a magyar férfiválogatott kilátásai. Szoktam találkozni pesszimista hangokkal, amelyek a Nagy László-féle csapatot hiányolják, én azonban sokkal pozitívabban látom a jövőt. A klubok fejlődnek, és az említett junior-vb is azt mutatta, sok tehetség van, csak segíteni kell őket a tapasztalatszerzésben. Ha néhány rutinosabb kulcsember nem lesz már a keret tagja, meggyőződésem, hogy a mostani középkorú játékosokkal és a fiatalabb generáció legígéretesebb tagjaival igazán ütőképes magyar válo­gatottat láthatunk a későbbiekben is.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. szeptember 30-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik