Női kézi: történelmi mérkőzés – először rendeznek ETO–Lokit a BL-ben

Vágólapra másolva!
2023.09.16. 09:08
null
Kari Brattset szerint az irány jó, de sok munka vár még az ETO-ra (Fotó: Nagy Gábor)
Először játszik két csapat azonos országból a női Bajnokok Ligája csoportkörében – a magyar bajnoki címvédő ETO a K&H Ligában és a Magyar Kupában is harmadik Debrecent fogadja az A-csoportban, míg a B-ben máris megismétlődik a legutóbbi döntő: az elmúlt idényben ezüstérmes FTC a címvédő norvég Vipers vendége lesz.

Biztosan lesz magyar pontszerzés a női Bajnokok Ligája 2. fordulójában, hiszen az előző körben hazai pályán sikerrel rajtoló DVSC Schaeffler szombaton a legutóbb idegenben győzedelmeskedő Győri Audi ETO KC otthonában lép fel. Az új évad első néhány hetében látott teljesítményeket figyelembe véve ebben a párosításban sem olyan egyértelmű, ki nyeri a magyarok csatáját. A mérkőzés kezdő sípszava ráadásul történelmi pillanat lesz: az európai elitliga csoportkörében először játszik egymással két csapat azonos országból.

„Ez persze nagyon különleges, főleg hogy idén három magyar csapat is szerepel a Bajnokok Ligájában, ami nagy dicsérete a bajnokságnak. Mindent megteszünk azért, hogy hazai pályán megszerezzük a két pontot – mondta a Nemzeti Sportnak Kari Brattset Dale, a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya.  – Az előző idénybeli tapasztalataink alapján azt mondhatom, hogy a Debrecen elleni meccsek mindig kemények. Igazi harcos csapat, amely nagyon jól fut, így ebben az évadban sem számítok másra, mint két jó csapat kemény küzdelmére. A mosonmagyaróvári vereség óta rengeteget dolgoztunk azon, hogy együtt küzdjünk csapatként és az egységünket a pályán is megmutassuk. Úgy éreztem, az utolsó találkozókon jó irányba indultunk el, de sok munka vár még ránk, minden meccsen javulnunk kell.”

Az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok norvég beálló hozzátette, a csapatkapitányként is igyekszik mindent megtenni, hogy megfelelő koncentrációban tartsa a társakat, mindig a megfelelő mondatokkal készítse fel őket a rájuk váró feladatokra.

S ha már a feladatoknál tartunk, a debreceni átlövőkre, köztük a győri nevelésű Planéta Szimonettára is kiemelt szerep várhat nevelőegyesülete ellen. Ugyanis az ETO védelme a Mosonmagyaróvár és a Brest ellen is ezen a poszton gyengélkedett – például a jobbátlövő Albek Anna és Valerija Maszlova egyaránt hat gólt szerzett.

Planéta Szimonetta különleges élményre számít nevelőegyesülete ellen (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Planéta Szimonetta különleges élményre számít nevelőegyesülete ellen (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)

 

„Különleges élmény lesz, akárcsak amikor először játszottam a győriek ellen, főképp, hogy a BL-meccseiken szinte mindig telt ház van – hangsúlyozta lapunknak Planéta Szimonetta, akit útban Győr felé értünk el. – Abból a szempontból jó, hogy ez BL-mérkőzés, de nem kell túl sokat utazni miatta. Itthon nincsenek nagy távolságok, eddig jól bírjuk a sok utazást, ám kell még egy kis idő a teljes ráhangolódásra. Újdonság és kicsit furcsa, hogy csak egy edzésünk van két mérkőzés között, bár ennyi utazással nem is lehetne több.”

A magyar bajnok zöld-fehérek, valamint a bajnoki és kupabronzérmes debreceniek összecsapása mindig jó meccsnek ígérkezik – fájó emlék Planétáéknak, hogy az előző évadban a tatabányai Magyar Kupa négyes döntőjében egy góllal nyertek ellenük a győriek, bejutva ezzel a fináléba.

„Mindig igyekszünk jól teljesíteni az ETO ellen, de tudjuk, hogy esélyesebb, nagyobb a nemzetközi tapasztalata. A győrieknek még idő kell, hogy összeérjenek, míg nálunk csak az új játékosokat kell beépíteni a belső posztokra  – mondta még a Loki válogatott játékosa. – Nagyon jó teljesítmények kellenek, hogy lépést tudjunk tartani velük. Nem szabad elfelejteni, hogy sztárcsapat, ettől függetlenül már az előző évadban is szoros meccseket játszottunk vele. Ugyanaz a célunk most is, mindenképpen meg kell akadályoznunk a gyors indításokat, és koncentrálni, mert könyörtelenül megbüntetik a hibákat.

ÚJRA IGAZI ARCÁT MUTATNÁ A FRADI

Andrea Lekics szerint mentálisan volt fonots az Óvár elleni siker (Fotó: Koncz Márton)
Andrea Lekics szerint mentálisan volt fonots az Óvár elleni siker (Fotó: Koncz Márton)

 

Máris újra megmérkőzik egymással a Ferencváros és a norvég Kristiansand a június 4-én Budapesten vívott női kézilabda Bajnokok Ligája-döntő után. A felek az új BL-idény csoportkörének második fordulójában találkoznak szombat este a legutóbbi három kiírást megnyerő skandinávok otthonában.

Mindkét együttes csalódás után próbál sikerélményhez jutni az elitsorozatban: a Fradi a múlt hétvégi hazai rajton súlyos, 13 gólos vereségbe szaladt bele a francia Metz ellen, míg a Vipers a dán Ikasttal szemben maradt alul idegenben 30–26-ra. A magyar bajnoki ezüstérmes hét közben már jobb formát mutatott, nagyon küzdve legyőzte a korábban a Győrt elkapó Mosonmagyaróvárt a népligeti rangadón.

„Nagyon rossz meccset játszottunk a Metz ellen, az tényleg nem az igazi arcunk volt, ezért a szerdai bajnokin az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy végig harcolva mindent kiadjunk, ami csak bennünk van –  mondta az FTC szerb irányítója, Andrea Lekics, aki 15 kísérletéből tízet váltott gólra az Óvár ellen. – Az elmúlt években megmutatta már a csapat, hogy képes talpra állni azután, hogy kikerült a komfortzónájából. Így történt a Metztől elszenvedett vereség után is, a lényeg az volt, hogy kilábaljunk a rossz állapotból. Idegesek voltunk, de tudtuk, hogy igazi bajnoki rangadó vár ránk, és végig küzdenünk kell. A Mosonmagyaróvár nagyon jó csapat, nemrég legyőzte a Győrt is, de jó mérkőzést játszottunk vele. Örülök, hogy a magyar bajnokság egyre erősebb és erősebb lesz. Nem volt könnyű megszerezni a két pontot szerdán, ám egyenletesen teljesítettünk.”

Az FTC klasszis karmestere, aki múlt héten töltötte be a 36. életévét, főleg mentálisan tartja fontosnak az óváriak elleni győzelmet: „Előfordul, hogy veszítesz, mint mi a Metz ellen, de nagyon nem mindegy, hogyan maradsz alul. Minden szétesett azon a napon. Amikor nem azt az énedet mutatod, ami te vagy, utána mindenáron meg akarod mutatni, hogy mire vagy képes, hogy tovább tudsz lépni egy rossz teljesítményt vagy hétvégét követően is.”

A norvégoknál a sikeredző, a csapattal 2018 és 2023 között öt bajnoki címet szerző, a legutóbbi három BL-kiírást is megnyerő Ole Gustav Gjekstad a dán Odense irányítását vette át a nyártól, a stafétabot pedig addigi segítője, a korábban Mosonmagyaróváron, Győrben és az orosz Rosztov-Donnál is dolgozó szlovákiai Tomás Hlavaty kezébe került. A játékoskeretből többek között távozott a meghatározó szerepet betöltő cseh Markéta Jerábková, érkezett viszont a holland világklasszis, Lois Abbingh.

„Mindenki tisztában van vele a nemzetközi női kézilabdázásban, hogy milyen erőt képvisel a Vipers az utóbbi időben – folytatta Lekics. – Volt némi változás a keretében, de továbbra is nagyszerű kézilabdát játszik. A norvégok is veszítettek az első körben az Ikast ellen, ami szerintem nagy meglepetés, bár visszanézve azt a meccset, a dánok kapusa hihetetlen teljesítményt nyújtott, hiába voltak lehetőségei a Vipers­nek. Támadásban jó tempót kell mennünk, és nagy erő kell védekezésben is, mert a norvégok kiválóak az egy egy elleni akciókban. Ha megszerezzük a labdát, nem adhatunk lehetőséget a Kristiansandnak, hogy gyorsan cserélni tudjon a felállásán támadás és védekezés között. Ha rohanunk előre, gyors indításokat vezetünk, esély nyílhat rá, hogy az ellenfélnél olyan játékosok maradjanak fent a pályán, akik kevésbé érzik magukat kényelmesen védekezésben. Ez kulcsfontosságú lehet, az Ikast is ezzel a játékkal ért el sikert. Hazai pályán a norvégokon lesz a nyomás, a győzelem terhe, ők a meccs esélyesei, ám bízom benne, hogy mögöttünk hagytuk az elmúlt forduló rossz emlékeit, és mindent megteszünk mi is a legjobb eredményért.”

Hír a B-csoportból, hogy a Korsós Dorinát is foglalkoztató román Rapid Bucuresti szerződést bontott a korábban a magyar női válogatottat is irányító dán Kim Rasmussen vezetőedzővel.

NŐI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
A-csoport, 2. forduló
Szeptember 16., szombat
16.00:
GYŐRI AUDI ETO KC–DVSC SCHAEFFLER (tv: Sport1)
16.00: IK Sävehof (svéd)–Brest Bretagne Handball (francia)
18.00: Odense Handbold (dán)–ZSRK Buducsnoszt Bemax (montenegrói)
B-csoport
18.00:
Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (tv: Sport1)
18.00: CS Rapid Bucuresti (román)–MKS Zaglebie Lubin (lengyel)
Szeptember 17., vasárnap
A-csoport
14.00:
SG BBM Bietigheim (német)–CSM Bucuresti (román), 14 (tv: Sport1)
14.00:
Krim Mercator Ljubljana (szlovén)–Team Esbjerg (dán)
16.00: Metz HB (francia)–Ikast HB (dán)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bietigheim 1 1 27–22 +5 2
2. CSM Bucuresti 1 1 28–24 +4 2
3. DEBRECEN 1 1 32–29 +3 2
4. GYŐR 1 1 24–23 +1 2
5. Brest 1 1 23–24 –1 0
6. Sävehof 1 1 29–32 –3 0
7. Odense 1 1 24–28 –4 0
8. Buducsnoszt 1 1 22–27 –5 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ljubljana 1 1 36–18 +18 2
2. Metz 1 1 38–25 +13 2
3. Ikast 1 1 30–26 +4 2
4. Esbjerg 1 1 30–28 +2 2
5. Rapid Bucuresti 1 1 28–30 –2 0
6. Vipers 1 1 26–30 –4 0
7. FTC 1 1 25–38 –13 0
8. Lubin 1 1 18–36

A NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA ADATBANKJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik