Női kézi: négy komoly erősítésről tárgyalnak a Fradinál, ötből négyszer legyen final four

Vágólapra másolva!
2023.09.06. 18:25
null
Martin Albertsen (középen) és Nyíri Zoltán (jobbra) a szurkolói ankéton (Fotó: fradi.hu)
Szurkolói ankétot tartottak a Ferencváros női kézilabdacsapatánál, amelyen Nyíri Zoltántól, a klub ügyvezető alelnökétől, Paál László szakosztály-igazgatótól és Martin Albertsen vezetőedzőtől kérdezhettek az eseményre beregisztrált drukkerek.

A fradi.hu beszámolója szerint Nyíri Zoltán kiemelte, hogy a cél – amelyet Kubatov Gábor klubelnök is megfogalmazott –, hogy öt éven belül Bajnokok Ligáját nyerjen az együttes, de nem csupán egyszer szeretnének a csúcsra érni, hanem stabilan ott akarnak lenni. Legyünk ott lehetőleg öt évből négyszer a négy között. Hogy megnyerjük vagy sem, az egy hétvégén múlik, egy kapufán, egy hétméteresen, egy lövésen... 2019-ben, amikor volt szerencsém részt venni a vízilabda FINAL8-en, a később a BL-t megnyerő sztároktól megtanultam, hogy ha ott vagy, akkor megtörténhet veled. Ha nem vagy ott, akkor biztosan nem történik meg veled. Ezért kell ott lenni, ezt szeretnénk, és azt gondoljuk, hogy a mostani szakmai stáb, az ő ambíciójuk, tapasztalatuk, modern kézilabdájuk hozzásegíthet minket ehhez.”

Az ügyvezető alelnök természetesen kapott kérdést a várható erősítésekről is: „Annyit higgyetek el, hogy tárgyalunk négy olyan játékossal, akik igen komoly erősítést jelenthetnek 2024-től a Ferencvárosnak. De ez nem csak azon múlik, hogy jól tárgyalunk-e, hiszen a világgal versenyzünk. Azt is tisztáztuk a vezetőedzővel, hogy a meccsre nevezett keret legalább felét mindig magyar játékosok alkotják majd.

Albertsen elmondta, az U17-es és az U19-es csapatot is folyamatosan figyelik, segítőjével, Allan Heinével technikai képzéseket is tartanak a fiataloknak. „Nagyon sok tehetsége van a magyar kézilabdának, de ez még messze nem jelenti azt, hogy ezek a játékosok felnőttszinten is kiemelkedőek lesznek. Mi megadjuk a lehetőséget a fiataloknak, most is ott van a keretünkben Simon Petra, Kukely Anna vagy épp Papp Dorka, és ha lehet, további tehetségeket inspirálunk még többre. De ők is kellenek hozzá, ambiciózusnak kell lenniük.”

Szintén elhangzott, azzal, hogy az FTC már százszázalékos tulajdonosa a szakosztály mögött, lehetőség volt rendszer szintű változások végrehajtására, ide tartozik, hogy kibővített stáb dolgozik a csapat mellett. A vezetőség türelmes az új dán edzőpárossal szemben, tisztában van vele, hogy időbe telik, amíg a csapat teljesen a magáévá teszi az új stílust.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros kisvárdai sikerével a tabella élére állt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
14 órája

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 10:28

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51
Ezek is érdekelhetik