Női kézi NB I: szeretnének csodát tenni Balatonbogláron

2023.09.01. 09:35
null
Faragó Lea és társai az előzmények ellenére az NB I-ben szerepelnek idén, így jóval nagyobb nyomás alatt játszanak (Fotó: NEKA/Tompos Gábor)
Balatonbogláron a fő cél, hogy a fiatalok sokat profitáljanak az újabb NB I-es szereplésből, fejlődjenek és töretlenül épüljön a karrierjük.



Korántsem megszokott módon alakult a nyári felkészülés a NEKA-nál. A balatonbogláriak a női kézilabda NB I előző idényében bár nagyot hajráztak, az utolsó előtti, 13. helyen végezve búcsúztak az élvonaltól. Június 30-án azonban hivatalossá vált a hazai sportági szövetség fellebbviteli bizottságának másodfokú, jogerős döntése, mely szerint a Siófok klublicenckérelmét elutasította, s jobb kiesőként a NEKA kapta meg az indulási jogot az első osztály 2023–2024-es kiírásában.

Bakó Botond vezetőedző így júliustól új helyzetbe került. A korábban többek között az orosházi, a békési és csurgói férficsapatot is irányító, női vonalon Szegeden, Debrecenben, Békéscsabán és Székesfehérváron is dolgozó 43 éves tréner február közepén három és fél év után távozott Kisvárdáról, majd március végén bejelentették, hogy nyártól a boglári akadémián dolgozik. Az alapozás rajtja előtt aztán mindent át kellett terveznie, hiszen ő és a csapat is újra az élvonalban méretheti meg magát.

„Váratlanul ért, hogy az NB I-ben maradunk – emlékezett vissza Bakó Botond. – Korábban még ott motoszkált a fejemben, hogy ebből esetleg lehet valami, aztán már bőven júniusban jártunk, és úgy voltam vele, ez elúszott, és úgy is alakítottuk ki a keretet, hogy az NB I/B-ben szerepelünk. Június végén aztán nagyot néztem, ahogy kiderült, hogy mégis az élvonalban maradunk. A játékoskereten változtatni kellett, hiszen az élvonal nagy ugrást és nehezebb feladatot jelent ennek az együttesnek, vannak olyan fiataljaink, akik még nem is játszottak felnőttbajnokságban. Ez azonban már a múlt, rágódhatunk rajta vagy aggódhatunk miatta, de nem ez a fel­adatunk, hanem hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a következő idényből.”

A tréner természetesen új helyzetbe került, hiszen eddig profi egyesületeknél felnőttcsapatokat vezetett, amelyekbe néhány fiatal játékost kellett beépítenie.

„A korábbi együtteseimben is voltak fiatal játékosaim – szögezte le Bakó –, de most ez megfordult, gyakorlatilag akadémiai rendszerben, egy utánpótláscsapatban kell felépíteni a tehetségeket. Még nekem is kérdés, ez hogyan fog működni a következő idényben. Természetesen a fő cél, hogy a fiatalok sokat profitáljanak az NB I-es szereplésből, fejlődjenek, és töretlenül épüljön a karrierjük, miközben csodát tennénk a bentmaradással. Ez még nagyon merész kijelentésnek tűnik, de hosszú a bajnokság, és meg kell adnunk magunknak az esélyt – különben minek is kezdenénk bele? Nem fogadom el azt a megközelítést, hogy esélytelenek vagyunk.”

Bakóék folytatják a korábbi magas szintű szakmai munkát Balatonbogláron, és hozzáteszik a saját elképzeléseiket, bővítik a taktikai, stratégiai és technikai képzést, mert ahogyan a vezetőedző fogalmazott: „Az élvonalban központi szerepet kap a taktika is, ami egy utánpótlásmeccsen még nem feltétlenül dominál.”

A NEKA szeptember 2-án az újonc Vasas otthonában rajtol az NB I-ben.

NEKA 2023–2024 

Érkezett: Csapó Kincső (kapus, Siófok), Győri Viktória (beálló, Szombathelyi KKA), Matucza Gabriella (beálló, Dunaújváros – kölcsönbe), Miklós Flóra (jobbátlövő, Hargita KK, romániai), Miklós Kitti (jobbszélső, Eger), Munteanu-Kóródi Krisztina (balátlövő, Bistrita, román), Lapos Laura (balátlövő, Siófok), Wald Kíra (balszélső, Siófok)

Távozott: Csíkos Luca (átlövő, Vác), Németh Kata (kapus, Érd), Ferenczy Diána (jobbátlövő, Vasas), Gém Léna (jobbszélső, Kisvárda), Horváth Szofi (kapus, Mosonmagyaróvár), Juhász Kata (beálló, DVSC), Kellermann Dóra (irányító, Érd), Kovalcsik Bianka (jobbátlövő, Kisvárda), Szabó Anna (balszélső, Budaörs), Szabó Lili (beálló, Kisvárda), Uhrin Lili (átlövő, Budaörs), Varga Emília (balátlövő, Mosonmagyaróvár), Wéninger Alexa (kapus, Dunaújváros)

Legfrissebb hírek

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
10 órája

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
11 órája

Női kézi NB I: a Debrecen 12 góllal győzött Kisvárdán

Kézilabda
2026.04.25. 21:08

Egy góllal nyert idegenben az FTC és a Balatonfüred is

Kézilabda
2026.04.25. 21:04

Faragó Luca a Mol Esztergomnál folytatja a pályafutását

Kézilabda
2026.04.25. 19:51

„Az első gondolatom az volt, hogy itt a vége” – Szöllősi-Zácsik Szandra már úton a visszatérés felé

Kézilabda
2026.04.24. 15:44

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.04.23. 20:11

Az idény végén több játékos is távozik Esztergomból – hivatalos

Kézilabda
2026.04.20. 20:18
Ezek is érdekelhetik