Tusványos 2023: „Bankettet, harmadik félidőt sosem vesztettünk el” – Bánki József

Vágólapra másolva!
2023.07.22. 14:21
null
Elek Gábor, Szucsánszki Zita, valamint Bánki József beszélgetett Ballai Attilával (Fotó: Mravik Gusztáv)
Ferencvárosi legendák voltak a vendégei a szombati nap nyitányán a Buzánszky Jenő Sportterasznak. Elek Gábor, Szucsánszki Zita és Bánki József fellépése telt házat vonzott.

Három ferencvárosi legenda, a női kézilabdacsapatot 2008 és 2023 között vezetőedzőként irányító, két-két bajnoki és kupaelsőséget, két KEK-diadalt jegyző Elek Gábor (ma már az Esztergomi Vitézek szakmai igazgatója); a zöld-fehérek korábbi irányítója, a háromszoros bajnok, kétszeres KEK- és egyszeres EHF-kupa-győztes, BL-második (pályafutását szintén Esztergomban folytató) Szucsánszki Zita, valamint a háromszoros bajnoki ezüstérmes futballista, az FTC színeiben 272 meccsen pályára lépő Bánki József volt a szombati tusványosi nyitó programban a Nemzeti Sport lapigazgatója, a Magyar Kézilabda-szövetség igazgatósági tagja, Ballai Attila beszélgetőtársa. A Buzánszky Jenő Sportterasz, a Szerencsejáték Zrt. és a Nemzeti Sport közös sátra zsúfolásig megtelt délidőben is; hiába, a Fradi igen erős hívószó Székelyföldön is.

A tábor területére most kicsit nehezebb volt bejutni, mint anno a final fourba” – mondta Szucsánszki Zita, aki a miniszterelnöki beszéd miatti rendkívüli biztonsági intézkedések miatt csak némi tortúra közepette jutott be Elek Gáborral a beszélgetés helyszínére. Mi más lehetett volna a bemelegítő kérdés, mint az FTC kiesése a futball BL-selejtezőből „Még mindig betege vagyok a KÍ elleni kupakudarcnak” – ismerte el Bánki Dodó, aki szerint „lélektelen, szervezetlen” futballt produkált a Fradi. Elek úgy vélte, ilyen pofonok akkor érnek egy együttest, ha a játékosoknak nincs veszélyérzetük, mert annyival jobbnak hiszik magukat az ellenfélnél. A trénerről kiderült, focikapusnak készült, de olyan szülői háttérrel, mint az övé – édesanyja a világbajnok kapus, Rothermel Anna, édesapja az edzőlegenda, Elek Gyula volt – természetesen a kézilabdánál kötött ki, és már egészen kis srácként, a papa mellett ült a kispadra.

Szucsánszki szülei amatőr kézilabdázók voltak, s noha kipróbálta az atlétikát is, jobban vonzották a csapatsportok. Egy tanóra közben hívta fel Németh András, suttyomban vette fel a telefont, a mester pedig a Népligetbe invitálta. Bánkinak pedig családi kötődése is van a sportághoz, mamája is kézilabdázott, és egészen kicsi gyerekként is járt már kézilabdameccsekre. Futballkarrierje ugyan a KSI-ben indult, de gyorsan a Fradiba került, és immár örök ferencvárosinak vallja magát. Jellemző, hogy amikor három és fél lakás áráért hívta a Honvéd, nemet mondott a piros-fehéreknek, csak annyit üzent: akkor megy Kispestre, ha elalszik a metrón.

Belefáradtam az évi negyven-ötven meccsbe, a stresszbe, most nem hiányzik, hogy edzést vezessek a Népligetben. Először a BL-sorsolás láttán éreztem ezt...” – mondta Elek. Szucsánszki annak örül, hogy ebben az új helyzetben több időt lehet a kisfiával. Azt mondta, szakmailag nem akarta megégetni magát, ezért köszönt el az FTC-től. Elek és Szucsánszki köztudottan egy párt alkot, s Zita elismerte, voltak nehéz időszakai a közös munkának; néha akkor is ő kapta a letolást, amikor nem is volt a pályán. Hazafelé aztán már lehiggadt a tréner is. „Tudta, hogy a vacsorájával játszik” – tette hozzá Szucsánszki.

Arra a kérdésre, férfiakkal vagy nőkkel könnyebb-e dolgozni, Elek egyértelműen a nőket jelölte meg, akik szerinte őszintébbek és jobb a monotóniatűrésük. Bánki, aki Taps, szénsav című sikerkönyvében sokat írt az edzőiről, felelevenített néhány, javarészt Dalnoki Jenőhöz kötődő sztorit. Azt is elismerte, hogy annak idején háromszor annyit tréningeztek a kézilabdázók, mint a focisták. Szucsánszki őszintén hozzátette: a kézilabdában kissé elszaladt a világ a mieink mellett, a fő riválisoknál ma már olyan gladiátorokat képeznek, akik az utolsó percig bírják a csatát – ehhez mifelénk is alkalmazkodni kellene már a kiválasztásnál is. „Bankettet, harmadik félidőt mi sem vesztettünk el” – tette hozzá viccelődve Bánki, aki tapsvihar közepette fejtette ki: a fradizmus erejét jelzi, hogy napjaink felbolydult világában is megmaradt nemzetmegtartó erőnek, értéknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik