Női kézi: Faluvégi már egy nap után csapattagnak érezte magát Bietigheimben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.07.14. 11:54
Faluvégi Dorottya válogatott kézilabdázó elmondta, már egy nap után csapattagnak érezte magát új együttesében, a német bajnok SG BBM Bietigheimban.


„Új lánynak lenni sohasem egyszerű, ezért jó volt ismerős arcok közé érkezni. Hétfőn kezdtük a közös munkát, és kedden már a csapat tagjának éreztem magam, gyorsan megy a beilleszkedés” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán a jobbszélső, aki korábban a Ferencvárost, majd a Győri Audi ETO-t erősítette.

Faluvégi Dorottya arra utalt, hogy a Bietigheimban szerepel a válogatott kapus Szikora Melinda, valamint a Ferencváros korábbi beállója, a világbajnok holland Danick Snelder is.

„Nagyon jól érzem magam, nagyon jó a légkör, nagyon kedvesen fogadtak. Magas intenzitásúak az edzések, teljes mértékben az fogadott, amire számítottam” – magyarázta a jobbszélső. Hangsúlyozta, száz százalékig boldog ezzel a lehetőséggel.

Mint elmondta, a felkészülési időszak elején nem volt semmilyen „belerázódó” foglalkozás, hétfőn máris megkezdték az ismerkedést a taktikával, hiszen Jakob Vestergaard vezetőedző már most pontosan tudja, mit szeretne látni a csapattól, és hogyan szeretné ezt elérni.

A bajnokságban és a Német Kupában a címvédés a Bietigheim célja a következő idényben, a Bajnokok Ligájában pedig magasabbra került a léc a tavalyinál. Az előző kiírásban az együttesnek nem sikerült továbbjutnia a csoportkörből.

„Szimpatikus, hogy ilyen komoly célok vannak és ilyen komoly nyomás lesz rajtunk. Bízom benne, hogy nagy szerepet szánnak nekem, és ennek a feladatnak meg tudok felelni” – nyilatkozta Faluvégi, aki 2018-ban junior-világbajnok volt és a felnőttválogatottban eddig harmincszor szerepelt.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
10 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Pergel Andrej román Szuperkupa-győztes lett a Dinamóval – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.08.22. 21:18

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05