Női kézi: a Siófok a harmadosztályban szerepel az előttünk álló idényben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 18:44
null
Most már biztos: a harmadik vonalban indul a Siófok (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
A mögöttünk hagyott idényben még a női kézilabda NB I-ben érdekelt Siófok KC a hivatalos honlapján közölte, hogy felnőtt együttese a továbbiakban az NB II-ben szerepel.

A klub közleményei szerint a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) jogerős döntése után az SKC vezérkara mindent megtett azért, hogy biztosítsa a felnőtt szintű kézilabda jelenlétét a Balaton-parti városban.

Bár úgy érzem, hogy az MKSZ méltánytalan döntést hozott a felnőtt csapatunkkal kapcsolatban, mi már csak előretekintünk. Legfőbb célunk az, hogy a klubban sportoló gyerekek számára továbbra is biztosítsuk a lehetőséget a rendszeres edzésekre és hogy a legmagasabb szinten versenyezhessenek. Pintér Károly, aki az elmúlt húsz évben meghatározó alakja volt a siófoki kézilabdának, kulcsszerepet vállal az utánpótlás támogatásában. A következő hetekben minden megválaszolatlan kérdést tisztázunk, hogy a munka július végén megkezdődhessen” – idézi a klubhonlap Fodor János ügyvezetőt, aki – a néhány nappal ezelőtti közleményével ellentétben – már nem fenyegetőzött perrel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik