Sportrádió: A kezdetektől fogva uraltuk a mérkőzést – Nagy László

2023.04.11. 09:08
null
Nagy László boldogan értékelte a döntőt (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, a Veszprém férfi kézilabdacsapata történelme során 30. alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát, s ennek örömére a Sportrádió Hazafutás című műsorában Lantos Gábor műsorvezető hívta telefonon Nagy Lászlót, a veszprémiek sportigazgatóját.

A veszprémiek sportigazgatója elárulta, hogy a Magyar Kupa megnyerése után mi a csapat terve az idény hátralévő részében a Bajnokok Ligájában és a hazai bajnokságban.

„A Veszprém a Szeged ellen ebben az idényben négy meccsből négy győzelemnél jár, és ezen a jövő héten sem szeretnénk változtatni. A döntő paprikás hangulatban zajlott, de kezdettől fogva uraltuk a mérkőzést. A második félidőben végig fej fej mellett haladtak a csapatok, de veszprémi kontroll alatt. A Veszprémre az elmúlt tíz évben jellemző volt, hogy október környékén van egy hullámvölgye a csapatnak, és a világversenyek utáni egy hónap is mindig kritikus szokott lenni. Úgy érzem, ezeken – főleg az utóbbin –, most túl vagyunk, és remélem, hogy a folytatásban az elmúlt néhány hétben mutatott játékhoz hasonlót tudunk mutatni. Ha így lesz, ígéretes idényzárásban reménykedhetünk.”

A Bejátszás kézilabda-magazin teljes adása itt hallgatható meg!

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22