Női kézi: újabb MTK-játékos igazol külföldi bajnokságba

K. Zs.K. Zs.
2023.04.07. 17:48
null
Suba Sára (Fotó: Török Attila, archív)
Pál Tamara és Szabó Laura után újabb MTK-kézilabdázó igazol külföldre: Suba Sára a német SV Union Halle-Neustadtban folytatja a pályafutását a következő idénytől – adta hírül a kék-fehér klub pénteken a hivatalos honlapján.

A 23 éves kapus először az 2019–2020-as idényben védett az MTK-ban, akkor kölcsönbe érkezett az FTC-től, ennek az évadnak viszont már a kék-fehérek „teljes jogú” játékosaként vágott neki.

„Régi álmom és célom volt, hogy egyszer külföldön játszhassak, és úgy érzem, erre most értem meg. Megbántam volna, ha ezzel a lehetőséggel nem élek. Szeretnék új kultúrát megtapasztalni és nyelvet tanulni a fejlődés mellett, ezért most jött el az ideje, hogy megtegyem ezt a lépést” – idézi a klubhonlap Suba Sárát.

A Halle a tabella 12. helyén áll a német élvonal 14 csapatos mezőnyében, az eddig lejátszott 19 forduló során kilenc pontot szerzett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Pál Tamara Romániában, Szabó Laura Németországban kézilabdázik a következő idénytől.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07