Férfi kézi MK: Nedim Remili tökéletesen mondja magyarul: kupagyőztes – videó

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 07:44
Mindenkit meglepett Nedim Remili azzal, hogy egy nehéznek tűnő magyar szót – kupagyőztes – tökéletesen ejtett ki az után, hogy megnyerte első trófeáját a Telekom Veszprémmel. Az OTP Bank-Pick Szeged elleni, 35–32-re megnyert döntő után rajta kívül a világklasszis teljesítményt nyújtó Rasmus Lauge is nyilatkozott az NSO Tv-nek. 

Miután Nedim Remili csupán két hónapja lett a Telekom Veszprém játékosa, azt gondoltuk, hogy az a szó, hogy kupagyőztes, még nyelvtörő lehet neki. Ám a bakonyi csapattal első címét nyerő francia klasszis állta a sarat, nekünk meg leesett az állunk a kiejtésétől. Mindezt az NSO Tv kamerái meg is örökítették, ahogy videónkból az is kiderül, mit jelent neki élete első Magyar Kupa-győzelme, s milyen tervei vannak a jövőre nézve – ami a magyar nyelvtanulást illeti.

Rasmus Lauge valószínűleg – utoljára emelhette magasba a Magyar Kupa-trófeát, hiszen a csapatkapitány az idény végén távozik a Veszprémtől. Hogy ez a mostani győzelem többet vagy mást jelent-e neki, mint a korábbi címek, az videónkból kiderül. Ahogy az is, hogy a tíz gólt szerző dán is világklasszisnak tartotta-e a Szeged elleni teljesítményét, illetve mi gátolta meg abban, hogy elkezdje az ünneplést.

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ
TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 35–32 (17–15)
Győr,
Audi Aréna,3500néző.Vezette:Bócz, Wiedemann
VESZPRÉM:CORRALES – Gasper Marguc 6 (3), REMILI 4, Pesmalbek 3, Ligetvári 1, LAUGE 10, Strlek 2. Csere:Cupara (kapus), El-Dera 3, A. NILSSON 5, Mahé, Sipos A. 1, Ilic Z.Edző:Momir Ilics
SZEGED:Alilovic – B. Radivojevics 1, Garciandía 4, BOMBAC 4, Bánhidi 1, MACKOVSEK 8, Szita. Csere: Mikler R. (kapus), Gaber 1, Rosta M. 3, Bodó 5, Frimmel 2 (1), Blonz 3 (3), Stepancic.Edző:Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása.9. p.: 4–2. 13. p.: 6–6. 17. p.: 9–6. 23. p.: 12–12. 26. p.: 15–13. 36. p.: 20–18. 39. p.: 21–21. 43. p.: 26–22. 48. p.: 29–23. 53. p.: 31–27
Kiállítások:6, ill. 6 perc
Hétméteresek:4/3, ill. 6/4

A bronzmérkőzésen: Dabas KC–Mol Tatabánya KC 23–22 (12–13)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
4 órája

A Sport Bild szerint Palasics Kristóf a Szeged kézilabdacsapatához igazol

Kézilabda
2026.01.29. 18:19

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Férfi kézi: Izlandról Franciaországba került a szegedi irányító

Kézilabda
2026.01.20. 14:33

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

A Veszprém átlövője az utazás előtt kikerült a franciák Eb-keretéből

Kézilabda
2026.01.13. 13:29
Ezek is érdekelhetik