Női kézi BL: Rasmussen Korsóséknál folytatja – hivatalos

M. B.M. B.
2023.03.08. 16:02
null
Korábbi csapata riválisához szerződött Kim Rasmussen (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ, archív)
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a női kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt Rapid Bucuresti, hogy szerződtette a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent.

„Kim Rasmussen a Rapid Bucuresti új vezetőedzője – áll a Korsós Dorinát is foglalkoztató vasutascsapat közleményében, amely felsorolja a dán tréner sikereit és korábbi állomáshelyeit – Köszöntünk a Rapid-családban!”

A bukaresti csapat a napokban vált meg Carlos Viver vezetőedzőtől, aki két és fél évig irányította a bordómezeseket.

Kim Rasmussen 2016 és 2020 között volt a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Legnagyobb klubsikere a 2016-ban megnyert Bajnokok Ligája volt a CSM Bucuresti kispadján. Érdekesség, hogy a CSM akkori elnöke, Bogdan Vasiliu most a Rapidot irányítja, így ismét összeállt a „nyerő páros”a román fővárosban.

Az 50 esztendős dán edző legutóbb a dél-koreai női válogatottat irányította, amellyel 2022-ben Ázsia-kupát nyert – ezzel együtt a tökéletes mérleg dacára februárban távozott a kelet-ázsiai ország nemzeti csapatának kispadjáról.

Legfrissebb hírek

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
4 órája

Nem borult a papírforma Bukarestben, kikapott a Rapidtól a Csíkszereda

Minden más foci
2026.10.30. 22:35

„Itt minden adott ahhoz, hogy újra jó legyek” – Estelle Nze Minko a visszatéréséről

Kézilabda
2026.10.20. 12:11

Győri Audi ETO KC: felelősségteljes játékosokra van szükség

Kézilabda
2026.10.19. 12:38

Rég nem látott magabiztos FTC-rajt a Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.10.19. 09:48

Női kézi BL: a norvég Sola nyolc góllal nyert Bukarestben

Kézilabda
2026.10.18. 18:10

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.17. 17:30

Női kézilabda BL: 150. nemzetközi győzelmére hajt az FTC

Kézilabda
2026.10.17. 08:19