Kézilabda: a Szeged rekordajánlatot tett a svéd edzőért – sajtóhír

2023.03.03. 22:10
null
Svéd edző dirigálhat a Szeged kispadján a következő idényben (Fotó: AFP)
A Sport Bladet svéd lap értesülései szerint az OTP Bank-Pick Szeged 100 ezer eurót (38 millió forint) hajlandó fizetni a Sävehofnak, hogy jövőre a svéd csapat edzője, Michael Apelgren irányíthassa a magyar együttest.

Mint ismert, Juan Carlos Pastor a nyáron távozik a Szeged kispadjáról, így érthető módon zajlanak a találgatások, hogy vajon ki veheti majd át a spanyol szakember helyét. Már olyan nevek is felmerültek a pozícióra. mint Raúl González vagy akár Talant Dujsebajev, most azonban a Sport Bladet egy új jelöltről számol be.

A svéd lap szerint a szegediek első számú opciója jelenleg Michael Apelgren, a Sävehof vezetőedzője és a svéd válogatott másodedzője. Azonban mivel a trénernek a következő idényre is élő szerződése van, a magyar csapatnak ki kellene vásárolnia, ami az értesülések szerint akár 100 ezer euróba is kerülhet. Ez az összeg hatalmas rekordot jelentene a svéd kézilabda történelmében.

A helyzetről Apelgrent is kérdezték, ő viszont nem volt hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy zajlanak-e tárgyalások közte és a Szeged között.

A Sävehof sportigazgatója, Jonathan Stenbäcken pedig csak ennyit fűzött hozzá a pletykákhoz:

„Micke egy»forró krumpli«. Megerősíthetem, hogy érdeklődnek utána a klubok, ami annyit jelent, hogy valamit nagyon jól csinálunk.”

Legfrissebb hírek

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

Nagy hátrányból állt fel a Szeged, de csak döntetlent ért el, így kiesett a BL-ből

Kézilabda
2026.10.22. 20:24

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Rosta Miklós: Egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust

Kézilabda
2026.10.09. 08:04

Férfi kézilabda NB I: tízgólos győzelmet aratott a Szeged

Kézilabda
2026.10.06. 18:42

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
2026.04.29. 21:54

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07

Új elnök kerül az igazgatóság élére a szegedi férfi kézilabdaklubban

Kézilabda
2026.03.06. 10:34