Férfi kézi-vb: bizarr jelenet, harapásért villant a kék lap!

N. T.N. T.
2023.01.20. 15:05
null
Harapásért állították ki az amerikai játékost
Nem mindennapi jelenet zajlott a csütörtökön lejátszott Egyesült Államok–Bahrein (27–32) középdöntős mérkőzésen a lengyel, svéd közös rendezésű világbajnokságon, ugyanis a játékvezetők harapásért zárták ki a játékból az egyik amerikait.

A második félidőben történt a bizarr jelenet, amikor a francia játékvezetők videózás után úgy ítélték meg, az amerikaiak játékosa, Paul Skorupa megharapta a bahreiniek legjobbját, Huszain el-Szajjadot, és ezért felmutatták a vétkesnek a piros, majd a kék lapot. Mindez azt jelenti, hogy az ügy a fegyelmi bizottság elé kerül, és akár eltiltás is lehet belőle, ebben az esetben Skorupa lemaradna a szombati, Dánia elleni mérkőzésről.

Az eset érdekessége, hogy a televíziós felvételeken mindössze annyit látni, hogy el-Szajjad megpróbál átjutni az ellenfél védelmén, Skorupa viszont a fejét előre hajtva védekezik vele szemben, ekkor ér a szája az ellenfél karjához, de hogy történt-e valóban harapás, nem egyértelmű. El-Szajjad a karján látható nyomot mutatta a játékvezetőknek, és végül sikerült kizáratnia ellenfelét.

Az el-Szajjad karján látható nyomok (Fotó: tv2.dk)
Az el-Szajjad karján látható nyomok (Fotó: tv2.dk)

A felek utóbb merőben eltérően nyilatkoztak a szituációról:

Egyszerűen nem tudom, mi történt. Azért jöttünk ide, hogy játsszunk, aztán azt hiszem, megpróbálta megharapni a karomat. Ez az első alkalom, hogy ilyen történt velem kézilabdameccsen. A száját a karomhoz nyomta. Nem tudom, hogy valóban megharapott-e, de megpróbálta. És ez a lényeg. Talán fel akart idegesíteni, de nem jött be a terve – idézi el-Szajjadot a dán Tv2.

Teljesen téves ítélet született. A fejemmel csak védtem magamat, a számat ki sem nyitottam. Láthatják, hogy csak kis piros folt van a karján, talán abból a kontaktból, amit a kezemmel okoztam. Rendkívül bosszús vagyok most – védekezett Skorupa.

Egy biztos, Bahrein megnyerte a meccset, és négy ponttal áll a IV. csoportban, míg a Merkovszki Pált is a soraiban tudó USA egyelőre pont nélküli a középdöntőben.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
IV. CSOPORT (Malmö)

Egyesült Államok–Bahrein 27–32 (13–17)
Ld: Hoddersen 6, Chan Blanco 5, I. Hueter 5, ill. el-Szajjad 9, M. Mohamed 5, Fadhul 4

A IV. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Egyiptom 3 3 99– 66 +33 6
2. Dánia 3 2 1 111– 81 +30 5
3. Bahrein 3 2 1 83– 91 –8 4
4. Horvátország 3 1 1 1 94– 85 +9 3
5. Belgium 3 3 84–106 –22 0
6. Egyesült Államok33 65–107–420

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
3 órája

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
2026.03.19. 20:39

Az 1986-ban vb-ezüstérmes magyar kézilabda-válogatottat köszöntötték

Kézilabda
2026.03.11. 16:15

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Népsport
2026.03.08. 08:47

A Ferrari állva hagyta a mezőnyt az utolsó tesztnapon; az Aston Martin mért kört sem futott

F1
2026.02.20. 17:05

Antonelli a leggyorsabb az utolsó előtti tesztnapon; az Aston Martin megint megadta magát

F1
2026.02.19. 17:05

Russell egy századdal előzte meg Piastrit; a Red Bull, az Aston Martin és a Ferrari is időt vesztett az 1. tesztnapon

F1
2026.02.18. 17:05

A Ferrari és a Red Bull a mezőny élén? Az Aston Martin sereghajtó? – számokban az első bahreini teszt

F1
2026.02.16. 17:42
Ezek is érdekelhetik