Női kézi NB I: új vezetőedzőt neveztek ki Dunaújvárosban

K. Zs.K. Zs.
2022.07.22. 18:33
null
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap/Laczkó Izabella
Az eddigi vezetőedző, Vágó Attila helyett a jövőben Rapatyi Tamás irányítja a szakmai munkát a női kézilabda NB I-ben szereplő DKKA-nál – tudtuk meg a dunaújvárosi csapat hivatalos honlapjáról.

 

Vágó Attilával közös megegyezéssel szerződést bontottak – jelentették be a pénteki sajtótájékoztatón. Utódjával, Rapatyi Tamással kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötöttek, míg a kapusedzői feladatokért Perger Zsolt felel. A vezetőedző szakmai munkáját a jövőben Törő Szabolcs is segíti, akire az utánpótlásképzésben is jelentős szerep hárul.

A korábbi ügyvezető, Vertig Csaba szerződése 2022. június 30-án lejárt, ő operatív igazgatóként dolgozik tovább. Július 1-től Horváth Tibor irányítja a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiát, mellettük harmadikként Bulath Anita szakmai igazgató vesz részt a munka koordinálásában.

Korábban már szó esett a DVSC-vel szorosra fűzött szakmai kapcsolatról, amelynek keretében Borgyos Panna, Arany Rebeka és Poczetnyik Luca mellett egy negyedik fiatal játékos, Lakatos Petra is Dunaújvárosba érkezett, míg Kiss Csenge a DVSC akadémiájára került át.

Távozik a dunaújvárosi klubtól Kovács István, az utánpótlás szakmai igazgatója, az ifjúsági csapat edzője, aki visszautasíthatatlan ajánlatot kapott külföldről.

Vertig Csaba elmondta azt is, hogy hamarosan új főszponzor érkezéséről is be tud majd számolni, aminek köszönhetően stabil alapokra helyeződik az akadémia működése.

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
12 órája

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
20 órája

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53
Ezek is érdekelhetik